Franczy

SuSE: új vezérigazgató, nagy remények

A német Linux fejlesztőcég, a SuSE képviselői a napokban bejelentették, hogy szombaton a cégen belül vezetőváltásra kerül sor, ugyanis a számítástechnikai iparban rendkívül nagy tapasztalattal rendelkező Gerhard Burtscher átveszi a cég vezetését. A cég képviselői a bejelentés kapcsán elmondták, hogy a SuSE-nél vezetőváltásra egy nagyszabású átszervezés keretein belül kerül sor, mely átszervezésnek egyébként az az elsődleges célja, hogy a német cég mielőbb, lehetőleg már 2002-ben nyereséges legyen.

Gerhard Burtscher
Gerhard Burtscher annak a Johannes Nussbickelnek a székébe ül majd, akit idén júniusban neveztek ki a SuSE vezérigazgatójának, és aki korábban a SuSE egyik vezető gazdasági szakértője volt, Nussbickel elődje pedig az a Roland Dyroff volt, aki a közelmúltban a SuSE észak-amerikai marketingkampányáért felelős volt. Nussbickel egyébként a vezérigazgatói posztjából történt elmozdítása után is a cégnél marad, mint gazdasági tanácsadó. Szakértők szerint a SuSE Burtschernél megfelelőbb vezetőt nem is kaphatott volna, emberünk ugyanis immár több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, korábban pedig olyan nagy és neves cégek vezetésében vett részt, mint a Texas Instruments, a Digital Equipment, a MIPS Technologies, a Silicon Graphics és a Siemens-Nixdorf.

A német SuSE manapság a legtöbb Linuxos fejlesztésekkel foglalkozó céghez hasonlóan különböző mértékű nehézségekkel küzd, mely nehézségekért elsősorban a világméretű gazdasági lassulás, valamint a Linux operációs rendszer iránt a közelmúltban némileg megcsappant érdeklődés okolható. A Linux piacnak rendkívül jót tesz, hogy egy olyan komoly háttérrel rendelkező támogatót tudhat maga mögött, mint az IBM, azonban a legfrissebb piackutatási adatok szerint ez még mindig kevés ahhoz, hogy a Linux piaci részesedése az asztali személyi számítógépek és a vállalati rendszerek piacán jelentős mértékben növekedni tudjon.


A SuSE gazdasági nehézségeiről sok mindent elmond, hogy a cég idén februárban harminc Egyesült Államokbeli és ötven németországi alkalmazottjának elbocsátására kényszerült, azonban a nagyszabású átszervezéseknek és az új vezérigazgatónak köszönhetően várhatóan több embert már nem bocsát el a SuSE, sőt akár már 2002-ben komoly nyereség elérésére is képes lehet a német cég.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!