SG.hu

A bakelitlemezek már második éve jobban fogynak a CD-knél

Tavaly a bakelitlemezekből származó bevétel több mint kétszerese volt a CD-kre költött összegnek. Az Amerikai Hanglemezipari Szövetség (RIAA) szerint tavaly 43 millió bakelitlemezt vásároltak az emberek. Ez 6 millióval több, mint a 2023-ban eladott CD-k száma, ami 1987 óta másodszor fordul elő, és tükrözi a bakelit lemezeladások 17 éve tartó folyamatos növekedését.

A vinyl - amely általában drágább, mint az újabb formátum - a tényleges bevételek tekintetében is messze megelőzte a CD-ket: 1,4 milliárd dollár bevételre tett szert, szemben a CD-k 537 millió dollárjával. A RIAA jelentése szerint a CD-bevételek is nőttek, de az eladott fizikai termékek számát tekintve 2023-ban valójában mintegy 700 000-rel kevesebb CD-t vásároltak az emberek, mint egy évvel korábban. (A kíváncsiak kedvéért azt is leírjuk, hogy a Billboard szerint tavaly közel félmillió kazettát is eladtak.)

A zenei bevételek 84 százalékát a streaming teszi ki: előfizetések, az olyan digitális rádiós szolgáltatások, mint a SiriusXM vagy a TuneIn, valamint a reklámokkal támogatott szolgáltatások tartoznak ide, összesen mintegy 14,4 milliárd dollár értékben. A RIAA szerint ez rekord. A bevételek 11 százaléka jön fizikai formátumokból, 3 százalékot tesznek ki a digitális letöltések és 2 százalékot a szinkronizálás. Mitch Glazier, a RIAA vezérigazgatója elmondta, hogy az idei növekedés "a generatív mesterséges intelligencia gombamód szaporodó fenyegetése" ellenére következett be, amely a RIAA szerint veszélyezteti a zene "dinamikus növekedését és kulturális hatókörét". Bár nem teljesen egyértelmű, hogy az ember alkotta zene egyáltalán veszélyben van, az iparág olyan dolgokkal küzd, mint a a hangok klónozása.


Nem nehéz belátni, hogy a lemezeladások miért verik az optikai lemezeket: a CD-lejátszók már közel sem olyan elterjedtek, mint régen. Az új autókban többnyire már nincs CD, mint ahogy a számítógépekben sem. Manapság lehetetlen bárkit lenyűgözni egy lemezgyűjteménnyel, persze azért az audiofilek és a nosztalgiázó szülők odáig vannak a különleges kiadású lemezekért és a koncertfelvételek darabjaiért. De annak ellenére, hogy a streaming összességében sokkal nagyobb szeletet hasít ki a tortából, a fizikai eladások nem szorultak vissza tavalyhoz képest, az arányok nagyjából változatlanok maradtak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • reptile1313 #28
    "nem lehet repulni femrepulovel, mert nehezebb a levego"
    ( nem, nem hagytam ki a mint-et ) ;)


    Utoljára szerkesztette: reptile1313, 2024.04.04. 03:24:21
  • reptile1313 #27
    "Amúgy meg BME-s gépész vagyok."
    Nezd,engem nem zavar, gyozkodd csak magad.
    Mar jopar BMEs szemelyt kuldtem el 1-2 honapos probaido utan. Akiket mar (gondolom) kirugtak mashonnan, vagy talan, mar elsullyesztettek 1-2 ceget.
    A BMEs lexikalis adatmennyiseg onmagaban csak adat, es csak akkor ertekes 2024ben, ha valaki kepes kezelni. :D
    Attol,hogy bemagolsz valamit, es utana pontatlanul hasznalod, teljesen hiteltelen story. Erted mire gondolok?


    Az,hogy gepeszmernok vagy nem erdekel, ha olyat irtal le, ami pontatlan, azaz, tudomanytalan. Ezzel csak lehuzod az evrol evre higabb egyetemedet.
    Reszemrol a vitat lezartam, menj gyujtsd ossze a hiveidet, esetleg irj par kommentet kamuprofilrol, talan akkor soha sem kell szembesulnod azzal,hogy idopazarlas volt a BMEre jarnod. Sokkal jobban jartal volna egy szakkozeppel.


    Utoljára szerkesztette: reptile1313, 2024.04.04. 03:11:25
  • reptile1313 #26
    "Biztos neked van igazad és Nyquist téved."
    Attol,hogy kiforgatod, es irsz egy eltulzott allitast meg nem tudtal logikusan ervelni. Ezert probalkozol.

    Nem en mondom,hogy meghaladtak mar ot, hanem a tudomany. Te persze ettol emg elhetsz a homokban,mint egy osember, es mantrazhatod,hogy nem lehet repulni femrepulovel, mert nehezebb a levego.

    Sokkal jobban jartal volna, ha felfogod ennek a lenyeget, pl. a legfontosabbat, hogy mi a kulonbseg a matematikai valos differencia, es az emberi erzekelest meghalado egyezes kozott. Tudom magas, es csak a bulvaros tulzasok maradtak Neked, de azert leirtam, hatha volt 1 ember a milliobol, aki hitt neked. Igy mostmar legalabb nulla ;)
  • militavia #25
    Te simán máshova tetted az infóvesztés értelmezését, de fel sem tűnt neked. Gabo-nak meg igen.

    Te és a többiek mindenféle elméleteket gyártanak, hogy mi szól a valóságban és mit veszel fel. Amikor az egyénenként eltérő A szűrő miatt eleve kurvamindegy, hogy milyen lófasznyi kis eltérés van akkor is, ha egekbe löksz minden számot.

    Ha a szűrőkkel levágot szarra sem jó részt, amit SENKI nem hall, akkor a digitális mintavételezéssel is TÖKÉLKETESEN megmarad minden info és rekreálható a jel. Mert F trafó ezt dobja ki. Erről szól s Nq.

    Amúgy meg BME-s gépész vagyok. Annyira cuki amikor valaki jön és lehülyéz másokat, majd egy "peace" odaböfögéssel búcsúzik el.
    Utoljára szerkesztette: militavia, 2024.03.30. 15:52:12
  • Gabo #24
    Biztos neked van igazad és Nyquist téved. Meg az a számtalan a fizikus, matematikus, a laborokban dolgozó kutató, akik a munkájára építettek.
    Csak tudod az a gond, hogy te is ferdítesz.
    Ugyanis a Nyquist és társai által kidolgozott cucc arról szól, hogy ha UGYAN AZT a mintát akarod helyreállítani, mint amit mintavételeztél, akkor a minimum 2x-es mintavételezési freki elégséges. Márpedig, ha a felvett mintát szűrőkön engeded keresztül, oktávokkal fel-le tologatod, akkor már nem ugyan annak a mintának a helyreállításáról van szó! Ebben az utóbbi esetben van értelme a többszörös túlmintavételezésnek, de itt is csak egy észszerű mértékig. És szerintem senki sem arról beszélt, hogy stúdió munkák esetén nincs értelme a nagyobb bitmélység és mintavételezés használatának.
    Viszont az elkészült végtermék, a közönség számára eladott zenei hanganyag, esetében már erősen megkérdőjelezhető, hogy van-e értelme a CD minőség fölé menni. Van ugyan szórás abban, hogy kinek milyen érzékeny a hallása, de hacsak nem újszülötteknek, kutyáknak, macskáknak, denevéreknek készül a zenei anyag, valószínűleg a 20 kHz környéki és a felette lévő részt senki nem igazán fogja hallani. Persze, matematikai és fizikai értelemben a nagyobb bitmélységgel, magasabb mintavételezéssel készült anyag el fog térni a CD minőségűtől, csak éppen a felhasználás szempontjából (értsd zenehallgatás), a CD minősége esetén sem veszít semmit a hallgató.
    Persze a marketing erős dolog. Ha valamira nagyobb számokat írnak és csillogóbb plecsnit raknak, az csak jobb lehet. Igaz?

    Továbbra is azt mondom, hogy mindenki azt hallgat amit akar és azon, amin akar. (Meg azt hall, amit hallani vél...) Mindenki szórja nyugodtan arra pénzét, amire csak szeretné, de azért előtte lehet, hogy érdemes egy kicsit gondolkodni.
  • reptile1313 #23
    Nagyon sokan, magukat hangmernoknek nevezok is pontatlanul fogalmaznak,mivel maga a babonat elterjeszto Nyquist is fogalmatlan volt, es az igenytelen emberek szeretnek ra hivatkozni.

    Akarmennyire is szeretnetek levagni a reszleteket, a valosag vegtelen felbontasu, tehat ha 192kHzen mintavetelezel, akkor is lesz adatveszteseg.

    Te azt szeretted volna mondani, es Nyquist is, hogy az (altalanos(!)) emberi ful nem tud kulonbseget tenni, akkor ha egy 20kHzes mintara 2 v tobb sample jut, ES(!) atlagos technikaval vettek fel.

    A valosag (ha valaki igenyes es tovabb akar latni mint Nyquist), akkor a kovetkezo tenyeket is szamitasba veszi:

    1.) Nagyon keves hangfal kepes 44.1 vs 176.4 kozott valodi kulonbseget lejatszani, erre nem kepesek altalaban, ezert is vannak olyan csacskasagok,mint deesszer, mert egy hangafl sem kepes normalisan ilyen komplex jelet jol lejatszani, es egy mikrofon sem kepes ugy felvenni, hogy olyan legyen, amilyen igazabol volt.
    2.) A legtobb ember igencsak rosszul hall mar 12khz folott is. tehat igy senki nem fogja eszrevenni hogy a 17kHzes hangot 3 vagy 30 samplen vettek fel es jatszottak le.
    3.) keves mikrofon tamogatja egyaltalan azt az erzekenyseget. de azert van ilyen:
    Sanken CO-100K
    4.) keves konverter csinal valodi ZENEI kulonbseget 44.1kHz es 176.4 kozott. (tehat nem csak mas, hanem effekive pontosabb is). talan a WEISS 176.4khz+, vagy a Lavry (96kHz) vagy a Prism 176.4khz+, esetleg az UA 176.4khz+.

    ===> ha van Sanken CO-100K pl. es PRISM sound (3+ millas hangkartya), van ATC hangfal (min 4M), van egy jo ful, akkor hallani LEHET VALODI kulonbseget.

    Kezdjuk ott, hogy aki legalabb alapszinten tanult matematikat tudja,hogy 176.4 khzen meg a dinamika is nagyobb, ill. a samplek idozitese is pontosabb. annyira bocsi Nyquist propagandistak :D.

    Ertem en mit akartok mondani, csak pontosan kene fogalmazni. NEM HALLASZ AZ ESETEK 99.9%ban kulonbseget, azert mert a technologia es az emebri ful is korlatolt, de MATEMATIKAILAG es FIZIKAILAG LEHET kulonbseg.
    Hallhato is.
    Vagy ha pl 1-2 oktavnyival melyebbre rakod a hangot felvetel utan, akkor is jol johet a Sanken CO-100K, ha piritosbol csinalsz foldrengest. Es nem csak azert mert magasabb oktavokat is felvesz, hanem a TELJES SPEKTRUMBAN pontosabb.

    Tanuljatok mar meg pontosan fogalmazni, ha mar egy cikk ala odaokoskodtok. Ertem en,hogy internet, meg google meg minden, es akkor elolvasod,hogy Nyquist vagy mondtak az OKJs kepzesen, es akkor visszabufikezed, es okosnak hiszed magad, de gondolkodni ne legyen mar luxus.
    Ne csinaljatok mar a hangmernoki szakmabol is olyan habi szakmat, mint amit csinalnak a ketos/paleos kuruzslok sarlatanok (kiknek tobbsege mar elbukott), hala a tudomanynak.

    Jo reggelt, es peace.

    Utoljára szerkesztette: reptile1313, 2024.03.29. 21:30:54
  • kvp #22
    "20 kHz-ig felment. Meddig kéne még menni?"

    20 kHz-en mar csak kb. 2.2 minta jut egy 20 kHz-es hullamra, mig 1 Hz-en 44100. Ezert jobbak a nagyfrekvencias oversampling analog digital konverterek. Ilyet gyartott a sony es a phillips (nxp) is. 384-szeres oversampling eseten meg mindig csak 20 Mhz-en mintavetelez es ez mar a 90-es evekben elerheto minoseg volt. A mostani legjobb kb. 8Ghz-es, ami meg 20 kHz-en is 400 minta / hullam periodusra kepes.

    "Az analóg hangot folyamatos hullámformaként rögzíti a fizikai adathordozón, míg a digitális nem. Az analóg hang folyamatos, sima hullámforma."

    A bakelitek egyik legnagyobb gondja (a poron es a kopason kivul), hogy az anyagnak van egy termeszetes szemcsessege. Ez meghatarozza a maximalis benne tarolhato analog adat pontossagat, mivel a szemcsemeret ala menni nem lehet. Ez atlagos gyari bakeliten 13 bites melyseget jelent. Persze sok embernek van 8 vagy 12 bites digitalis rendszere, ahhoz kepest az idealis, teljesen tiszta, kopasmentes bakelit picit jobb lesz. A CD minoseg viszont 16 bitnel van. A jobb minosegu digitalis rendszerek pedig 24 bitet vagy meg tobbet tudnak.

    Az atviheto maximalis frekvencia normal CD minoseg eseten 22050 Hz, mig nagyon jo minosegu teljes meretu mono single hanglemezek eseten ez elmehet akar 30000 Hz-ig, de ott 5 perc a teljes lemezoldal kapacitasa. Egy normal LP lemez eseten ez ennek kb. a harmada, azaz olyan 10 kHz, ami a CD minosegenek a fele. Tehat ha valaki egy atlagos albumkent kiadott lemezt vagy kislemezes single-t hallgat, akkor a CD minoseg felet erheti el, ha a lemez es a levego teljesen pormentes, a lemez meg nem kopott (nem jatszottak tul sokszor) es nagyon pontos tuvel vagy doppler lezeres fejjel hallgatja.

    Mindekozben egy mai archiv minosegu 192 kHz-es, 24 bites audio file-bol napok fernek el egy apro SD kartyan es a frekvencia visszaadasa 3-szorosa a fizikailag elerheto legjobb hanglemezes minosegnek es 6-szorosa a normal hanglemezekenek, mig dinamikatartomanyban kb. 2-szerese a bakelittel fizikailag elerheto minosegnek.

    Tehat tud valaki olyan bakelites minoseget produkalni ami jobb mint egy olcso, egyszer eldobhato digitalis rendszer 30 evvel ezelottrol? Igen. Tud olyat produkalni, mint a ma elerheto otthonra vasarolhato digitalis rendszerek? Nem, csak kb. a 6x vagy 12x rosszabb minoseget, a felrakott lemez
    formatumanak fuggvenyeben.

    ps: Rendes digitalis rendszer alatt ertendo egy a hangszorok melle helyezett DAC, ami tomoritetlen digitalis jelet kap egy digitalis buszon at es kozvetlen meghajtassal vezerli a hangszorojat, tovabba csak szurt DC tapot kap az arnyekolt adatkabelen (coax vagy stp) vagy optikan atvitt jel melle. Az analog megoldasokhoz kepest viccesen olcsoak ezek a hardverek, meg egy 192 kHz-es 24 bites is csak par dollar chipenkent es minden tekercshez kell belole 1 darab. (egy tobb tekercses hangszoro eseten ez 2-3 darab ADC + vegfok chipet jelent) De kaphato beloluk 48 es 96 bites is, picit dragabban. Csak forrasanyag nem sok van hozza, ami ki tudna hasznalni. Jopar digit fulesben es studio hangszoroban ezek a megoldasok vannak. Tobbnyire egyesevel lehet megvenni oket es nincs hozzajuk kozositett mono melynyomo, hanem a melynyomo tekercse is dedikaltan a hangszorokban van. Arra erdemes meg odafigyelni, hogy kulso DC tapos legyen. (aki ert hozza hazilag is elkeszitheti ezeket passziv 3 vagy 4 utas hangszorok es kulon kaphato DAC boxok osszekotesevel, ugy olcsobb par szazezerrel)
  • militavia #21
    Láthatólag te nem érted a S-Nq. törtvényt. Ez a komoly baj.
    ogy miből lehet előállítani az információvesztés nélküli adatot. Nem érted, hogy az digitális adatból hogyan lesz egy analóg jel, a hang...
  • militavia #20
    20 kHz-ig felment. Meddig kéne még menni?
    Full emléleti és lényegtelen helyezeteket vizsgálni.
    A legenda arról szól, hogy ADATVESZTÉS van a digitális felvétellel.
    Nem nincs. Kivéve, ha a szutyok zajt adatnak tekinted.
    Utoljára szerkesztette: militavia, 2024.03.28. 20:24:17
  • Macropus Rufus #19
    nos akik engem helyretettek: én sem hittem abban, hogy az analóg jobb mint a digitális. De volt szerencsém egy régi barátomnál meghallgatni milyen is egy analóg rendszer. És leesett az állam. Igaz, hogy a srácnak egy autó ára van beépítve a rendszerbe. Vannak olyan lemezek amiket 96bit 192kHz-en érdemes digizni (pl. az olyan lemezek esetében akikor csak egy szám van egy oldalt) mert ott kb. vissza jön az ami a lemezen van. Mind ez attól függ, hogy a hangmérnök aki a mester példányt készítette mennyire volt igényes. A srácnak csak a szedő feje több mint egy misi. Ha a qurva jó lejátszódat egy digitális erősítőre kötöd akkor megette a fene az egészet. Mondom ezt úgy, hogy én rákötöttem a srác lejátszóját az én rendszeremre (ami szintén nem két forint) és nem egészen az volt a végeredmény mint nála.
    A cd-t az adta el, hogy megfizethető áron adott nagyon jó minőséget egy átlag embernek. Nem kell b@szakodni a szedőfejjel annak tisztításával, sem a lemez megfelelő tárolásával és tisztításával, többszöri lejátszás után sem romlik a minősége, stb..
    de ettől még egy bakelit sok esetben jobb. Ha - mint feljebb említett - egy qurva jó rendszeren hallgatod.

    @BrockSamson

    "Urban legend. Nem tartalmazhat vegtelen informaciot, mert nem tudod a feluletet vegtelen reszletesseggel vagni..."
    Az analóg hangot folyamatos hullámformaként rögzíti a fizikai adathordozón, míg a digitális nem. Az analóg hang folyamatos, sima hullámforma. A digitális hangot mintavételezéssel és kvantálással kapott számértékek jelentik.
    Így már érted? ;)



    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2024.03.28. 19:44:28