SG.hu

Sokaknak nem tetszik az Nvidia MI-piaci fölénye

Míg az EU még csak vizsgálja az Nvidia által uralt piacot, addig a francia versenyhatóságok már léptek is, és házkutatást tartottak a cég irodáiban. Nem ez az első eset, hogy az európai szabályozó hatóságok igyekeznek megfékezni a nagy technológiai cégek erőfölényét és betartatni velük a versenyszabályokat.

Az Nvidia uralja a mesterséges intelligencia képzéséhez használt chipek piacát, 80%-os részesedésével szinte monopolhelyzetben van a GPU-piacon. Ez feltűnt az Európai Unió illetékeseinek is, ezért vizsgálatot indítottak állítólagos versenyellenes gyakorlatok miatt. Jelenleg az Európai Bizottság még csak informálisan gyűjti a véleményeket a grafikus feldolgozóegységek ágazatában alkalmazott potenciálisan visszaélésszerű gyakorlatokról, hogy eldöntsék, szükség van-e beavatkozásra. A korai szakaszban lévő vizsgálat nem biztos, hogy hivatalos eljárást vagy szankciókat eredményez.

A francia versenyhatóság (FCA) viszont már lépett is, és közölték, hogy hajnali razziát tartottak egy "grafikus kártyák ágazatában" tevékenykedő vállalatnál. Később derült ki, hogy az Nvidiáról van szó, mert a francia hatóságok más piaci szereplőket is kihallgattak a társaság MI-chipeknél betöltött kulcsszerepéről, árpolitikájáról, a chipek hiányáról és annak az árakra gyakorolt hatásáról. A vállalat chipjei világszerte szinte minden olyan rendszerben megtalálhatóak, amelyek olyan alkalmazásokat működtetnek, mint a ChatGPT, ami miatt az Nvidia a világ egyetlen trillió dolláros félvezetőgyártó cégévé vált.

Ha bármely cég azt tervezi, hogy létrehozna egy saját MI-t vagy egy ezzel foglalkozó vállalatot, akkor a chipek tekintetében az Nvidiától fog függeni. A GPU-k hatalmas keresletnek örvendenek, mert szükség van rájuk a technológiai vállalatok adatközpontjaikban éppúgy, mint a videojáték-konzolok gyártóinál és a bitcoin-bányászok körében is, akik bonyolult matematikai feladványok megoldására használják ezeket, hogy több kriptovalutát keressenek. Míg a személyi számítógépekbe szánt GPU-k ára alig néhány száz dollárnál kezdődik, addig az MI-vállalatok által kedvelt GPU-k ára jóval meghaladja a 10 000 dollárt. Az Nvidia speciális MI-rendszerei - mint például a DGX A100 - 200 ezer dollárnál kezdődnek. Az IT cégek éppen ezért több milliárd dollárt költenek a társaság chipjeire.

Az FCA az év elején kiadott egy jelentést a felhőalapú számítástechnikai ágazat versenyképes működéséről, melyben olyan cégek, mint az Amazon, a Google és a Microsoft piaci dominanciáját vizsgálta, és azt, hogy piaci erőfölényük befolyásolja-e a versenyt. Ebben a jelentésben a hatóság azt is kiemelte, hogy több fejlemény, például a nagy nyelvi modellek és a felhőalapú játékok potenciálisan hatással lehetnek az ágazat versenyképes működésére. Az Nvidia mindkét ágazatban jelen van. Az FCA bírói engedély alapján tartott be nem jelentett látogatást és lefoglalást a cég franciaországi telephelyén. Azt, hogy a vállalat alkalmazott-e versenyellenes gyakorlatot, csak érdemi vizsgálat útján lehet megállapítani - közölte a testület.

A francia hatóságok korábban már több nagy technológiai vállalatot is vizsgáltak, többek között 2021-ben bírságot szabtak ki a Google-ra az uniós versenyjog megsértése miatt. Az FCA most azt vizsgálja, hogy a nagy felhőcégek versenytársai nem ütköznek-e akadályokba. A hatóságnak az erőfölénnyel való visszaélés, a kartellek, a gazdasági függőséggel való visszaélés és a koncentrációellenőrzés, valamint a versenykorlátozó magatartásokról szóló törvény alapján vannak eszközei a verseny védelmére.

Az Nvidia 13,5 milliárd dollár bevételről számolt be a most zárult negyedévben, ami 101%-os növekedést jelent az előző évhez képest, és jóval meghaladta a 11 milliárd dolláros előrejelzést. A cég a megfelelő időben a megfelelő helyen van, és érdemes megjegyezni, hogy a vállalat már jó ideje megalapozta a jelenlegi sikereit. Az adatközpontokból származó bevételei közel megháromszorozódtak az előző évhez képest, és nem is várható ebben hanyatlás, mert a webes cégek továbbra is gyors ütemben építkeznek, és több mint 300 új adatközpontot terveznek a következő években.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Balu777 #4
    Nincs gyártási kapacitás hiány. Ez évben mondott vissza a tsmc felé az amd valamennyi (bocs így fejből nem emlékszem a pontos adatra) gyártási kapacitást. Szóval nincs ilyen a képben. Sokkal inkább az, hogy az Amd amikor a gyorsítóit prezentálta gyakorlatilag egy nagy partner (HP, DELL, Amazon, Google, MS, stb.) sem volt ott bemutatni arra épülő szolgáltatást, vagy terméket ellenben az NV-vel, amely kapásból 5 gigapartnert tudod kész megoldással hozni. Amúgy Amd lehet összekapja magát, mert a Microsoft-al most nagyon dolgoznak valamin, előbb-utóbb kiderül annak a gyümölcse is.
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Kérdés az, hogy AMD miért nem kezdett el így pénzt nyomtatni, nyilván hátrébb vannak, de féláron fele teljesítmény is bőven win, még akkor is, ha 50%-al nagyobb a fogyasztás. Lehet a gyártási kapacitás hiánya a probléma.

    És bizony, ha gyártási kapacitás probléma van, akkor már lehet vizsgálódni, hogy történek-e versenyellenes lépések.
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2023.10.02. 10:14:14
  • MerlinW #2
    Egyetlen vállalat sincs aminek lenne bármilyen versenyképes technológiája. Milyen versenyről beszélünk itt?
  • Balu777 #1
    A fölényben nincs semmi meglepő. Az NV szoftveres háttere, támogatása a nagy gyártók felé igen jól el lett készítve. Ezért is amikor bejelentették az új gyorsítójukat, ott a roadshow keretében már vagy fél tucat gigapartnert is oda tudtak hozni, akik kész megoldásaikkal kerültek reflektorfénybe. Ezzel ellenben az Amd-nél, noha jó a termékük a bejelentéskor egyetlen partner sem demózott kész termékcsaláddal. És itt a bökkenő, hogy a zöldek a kezdetektől ügyesen csinálják a támogatási hátteret. Amúgy nem feltétlen jobbak a vasban, de ha az összcsomagot nézzük, sokkal felkészültebbek. Ennyi a titkuk. Az hogy meg a vállalati gyorsítóik ilyen drágák, azért van mert annyi megrendelést kapnak hogy alig győzik leszállítani, így aztán ők szabják az árakat. Ha meg valakinek drága, vegyen az Amd-től, vagy egyéb megoldást, semmi sem kötelező.