SG.hu

Saját részvényeinek vásárlásba öl dollármilliárdokat az Nvidia

A részvényesek örülhetnek, de nem túl logikus a lépés, valószínűleg nem tudnak mit kezdeni a pénzükkel.

Az Nvidia a második negyedéves eredményközleményében azt közölte, hogy igazgatótanácsa 25 milliárd dollár értékű további részvény-visszavásárlást hagyott jóvá "lejárat nélkül", és hogy a vállalat tervezi a visszavásárlások folytatását ebben a pénzügyi évben. Ez néhány befektetőt váratlanul ért, még akkor is, amikor a második negyedévi kiváló jelentésnek örültek, mert a cég árfolyama idén már így is több, mint megháromszorozódott. Az Nvidia részvényei rekordmagasságban vannak, főleg azért, mert a vállalat a várakozásokat messze felülmúló bevételi előrejelzéssel állt elő, mivel a mesterséges intelligencia boomja felpörgette a chipjei iránti keresletet.

Az Nvidia részvény-visszavásárlása idén az ötödik legnagyobb ilyen típusú bejelentés az amerikai székhelyű vállalatok között idén. A vállalatok általában azért vásárolják vissza részvényeiket, hogy tőkét juttassanak vissza a részvényeseknek. Az ilyen visszavásárlások a részvények árfolyamának javára válhatnak a részvénykínálat csökkentése és a kereslet növelése révén, és növelhetik az egy részvényre jutó nyereséget, ami a befektetők által szorosan figyelt mutatószám. De míg a részvényesek általában bátorító jelnek tekintik a visszavásárlásokat, amikor egy vállalat részvényei olcsónak tűnnek, az Nvidia részvényei 2023-ban mintegy 220%-kal emelkedtek, így a befektetők a vállalat lépésének okait keresik.

"Ez egy kicsit fejtörést okoz" - mondta King Lip, a Baker Avenue Wealth Management vezető stratégája, aki 2,5 milliárd dollárnyi vagyont kezel, és az Nvidia-t a top 10-es holdingok közé sorolja. "Részvényesként szeretjük a részvény-visszavásárlásokat, de egy olyan gyorsan növekvő vállalat esetében, mint az Nvidia, azt szeretnénk, ha a bevételeiket visszaforgatnák a vállalatba" - tette hozzá Lip. Szemben a lassú teljesítménynövekedéssel rendelkező vállalatokkal, amelyek az egy részvényre jutó nyereséget támogatják ilyen lépéssel, az Nvidia bejelentése "meglepő", mivel "egy forró növekedési technológiai név" - mondta Daniel Morgan, a Synovus Trust vezető portfóliómenedzsere, aki Nvidia-részvényeket birtokol. "Az üzenet az, hogy az Nvidia vezetése úgy véli, hogy a részvényeik alulértékeltek" - mondta Morgan.

Néhány befektető számára az "alulértékelt" Nvidia nehezen emészthető üzenet lehet. "Történelmileg az ember imádja, ha egy vállalat képes visszavásárolni a részvényeit, amikor az árfolyama nyomott, de nem hiszem, hogy bárki is azt állítaná, hogy most nyomott helyen van" - mondta Tom Plumb, a Plumb Funds vezérigazgatója és vezető portfóliómenedzsere, akinek az Nvidia az egyik legnagyobb részvénye. Plumb szerint azonban a vállalat korlátozott lehet erőforrásai bevetésében, miután tavaly szabályozási aggályok miatt összeomlott a félvezető-tervező ARM megvásárlására kötött üzlet. "Hihetetlen mennyiségű készpénzt termelnek, többet, mint amennyire a jelenlegi befektetési stratégiájukhoz szükségük van, és tilos jelentős kiegészítő üzletágakat vásárolniuk" - mondta Plumb. "Mit fognak tehát kezdeni a készpénzzel?"

Az Nvidia tavaly az árbevétel mintegy 27%-át költötte kutatásra és fejlesztésre, ami megfelel a rivális chipgyártó vállalatoknak. A visszavásárlásra fordítandó megdöbbentő dollárösszeg, a 25 milliárd dollár ellenére ez a közel 1,2 billió dolláros piaci értéke mindössze 2,1%-át teszi ki. De ezzel nincs egyedül: az Apple 90 milliárd dollárral, az Alphabet 70 milliárd dollárral, a Meta Platforms 40 milliárd dollárral támogatja meg az árfolyamát. A technológiai cégek a készpénzt tehát inkább visszavásárlásokra használják, minthogy osztalékot fizessenek, mert az akadályozhatja őket az esetleges növekedési lehetőségek kihasználásában.

Néhány befektető viszont üdvözölte az Nvidia visszavásárlási döntését. "Ez a bizalom megnyilvánulása" - mondta Francisco Bido, az F/M Investments nagy tőkeértékű alapjának vezető portfóliómenedzsere. "Ha jobban tudták volna használni a készpénzt, biztos vagyok benne, hogy megtették volna."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #2
    1. Rekordon van az árfolyam, és ez a megoldás csak még feljebb tolja, ezért szerintem is csak pénzégetés ez így.

    2. Részvény visszavásárlásnál ha egy adott összeget elkölt, akkor az első egy dollárból többet tud venni, mint az utolsó egy dollárból. Míg ha osztalékként kifizetné, akkor a tulajdonos ugyanúgy visszakapná a pénzt, és az közvetlenül nem befolyásolná az árfolyamot.
  • Sequoyah #1
    "A részvényesek örülhetnek, de nem túl logikus a lépés, valószínűleg nem tudnak mit kezdeni a pénzükkel."

    A cikkiro mar az elso mondatban megvalaszolja a kerdest, es hogy miert teljesen logikus ez. Nem tudnak mit kezdeni a penzukkel,ezert visszaadjak a tulajdonosoknak. hogy ok dontsenek rola mibe fektetik. Mi ebben a nem logikus?