SG.hu

Nagyon komoly teherszállító drónt dobott piacra a DJI

Arra készült, hogy távoli helyeken le lehessen dobni róla dolgokat - persze nem Ukrajnára kell gondolni, ahol előszeretettel használják a DJI termékeit.

A most bejelentett FlyCart 30 ára 17 ezer dollár, és bármilyen időjárási körülmények között, akár 6000 méteres magasságban, akár 12 méter/mp-es szélben és -20°C és 45°C közötti hőmérsékleten képes működni. Négy karral, azokon nyolc szénszálas propellerrel rendelkezik. A masina a rugalmasság érdekében két akkumulátort tartalmaz, és mindenféle konfigurációban repülhet. Például az egyiket eltávolítva 40 kg terhet vihet nagyon gyorsan, akár 72 km/h csúcssebességgel, rakomány nélkül és két akkumulátorral 28 km-t képes repülni, míg 30 kilogramm teherrel 16 kilométerre mehet.

A FlyCart 30 terhet szállítva működhet konténerrel vagy kábellel. Előbbi 70 liter térfogatú és a DJI szerint mindössze három perc alatt szétszerelhető. A rakománydobozban van súly- és súlypontérzékelő szenzor, hogy stabilizálja a repülést és se a csomag, se az alatta lévők ne sérüljenek meg. Azon üzemeltetők számára, akik inkább leejtenének egy konténert, mint leszállnának, a kábeles üzemmód automatikus és manuális módszereket kínál a kábel végén rögzített csomag elengedésére. A drón 20 méteres kötelet képes ledobni és 40 kg-os hasznos terhet felhúzni. Lengésgátló technológia gondoskodik arról, hogy a csomagot ne lóbálja.


Ha a kábel végén lévő rakomány érintkezik a talajjal, a teher automatikusan leold. A mechanizmus egyszerre szolgál praktikus eszközként az áruk szállítására és vészhelyzeti kioldóként, amely lehetővé teszi a drón menekülését a DJI által "extrém eseteknek" nevezett esetekben. A vezérlőszoftver nagyban megkönnyíti a pilóták dolgát a megfelelő útvonal kiválasztásában a küldetés követelményei, a felszerelés és az időjárás alapján. A drón aktív fázisvezérelt radarja és binokuláris látórendszere lehetővé teszi az akadályok elkerülését, míg a beépített ADS-B jelvevő érzékeli és továbbítja a helyzetét.

A drón 4G mobilhálózaton át is működhet, kamerájának videóanyaga pedig akár 20 km-es távolságra is továbbítható, lehetővé téve a látótávolságon túli működést. A vezérlésben két különböző személy is részt vehet, így a működés és a lefedettség kiterjeszthető. Ha minden balul sülne el, a drón beépített ejtőernyője puha leszállást tesz lehetővé.


"Az elmúlt években a DJI ipari minőségű drónjai széles körben elterjedtek számos területen, például a mezőgazdaságban, az energetikában, a földmérésben és térképezésben, valamint a biztonságban, és nélkülözhetetlen termelékenységi eszközzé váltak" - mondta Zhang Xiaonan, a DJI szóvivője. A cég sajtóközleményében található fotó szerint a drón napelemeket szállít egy hegyoldalra, de a szerkezet másik nyilvánvaló potenciális felhasználási lehetősége a harctereken van. A DJI a múltban kijelentette, hogy nem forgalmazza és nem értékesíti termékeit katonai felhasználásra, és 2022 áprilisában felfüggesztette tevékenységét Oroszországban és Ukrajnában. Mindazonáltal néhány hónappal később egy orosz nagykövetség egy DJI-terméket, a Mavic kvadkoptert a modern hadviselés szimbólumaként dicsérte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akva #2
    Először nem értettem, hogy miért kell a cuccot ledobnia, amikor le is szállhat vele, de ha bombáról van szó, akkor persze világos.
    Utoljára szerkesztette: Akva, 2023.09.01. 10:12:41
  • Kotomicuki #1
    Akkor ideális harci drón lesz..., több 10 kg robbanóanyag a kézifegyverek hatótávján kívülről..., legfeljebb nem DJI-logóval az oldalán.
    Ha meg még MI is csatlakozik hozzá, akkor már előre se kell programozni a zavarások ellen...
    Még, hogy Terminátorok..., azok majd jövőre jönnek!