Gyurkity Péter

Időben elkészülnek az Intel 3 nm-es chipjei

A cég szerint nem lesz csúszás, így már jövőre befuthat a sorrendben 15. generáció.

Az Intel háza táján legutóbb arról merült fel hír, hogy megérkeztek a 35 wattos Raptor Lake-chipek, tavaly decemberben azonban arról is beszámoltunk, hogy az előzetes pletykákkal ellentétben nem csúszik a 14. generáció. Most ez utóbbi ismétlődött meg, az ezt követő fejlesztésekre vonatkozóan.

A napokban több külsős forrás arról számolt be, hogy némileg késni fognak a 15. generáció képviselői, amelyek már 3 nanométeren készülnének. Az eredeti menetrend szerint ezen chipek 2024 vége felé érkeznének, viszont a meglévő problémák miatt 2025-re csúszik át a megjelenés, ami arra utal, hogy a cég még mindig küszködik a csíkszélesség leszorításával. Ez annak idején a 10 nanométeres gyártástechnológiánál merült fel, vagyis évek óta tartó gondokról beszélhetünk, viszont a jelek szerint nem ennyire negatív kép, a cég első embere ugyanis nem sokkal később már cáfolta ezen értesüléseket, megerősítve, hogy jó úton haladnak a további fejlesztésekkel.

Pat Gelsinger a Capital Allocation Update névre keresztelt konferenciahívás során emelte ki, hogy nincsenek különösebb gondok a 3 nanométeres technológiával, ez mind a külsős partner TSMC, mind pedig a házon belüli gyártósorok esetében jól halad előre. Mindez azt jelenti, hogy a kliensek és a szerverek vonalán is a tervezett időpontra állhatnak majd készen az egymástól eltérő chipek, tehát sikerült leküzdeni a házon belüli problémákat és felgyorsítani a végrehajtást.

Amennyiben valóban nem lesznek gondok a megjelenéssel, a 14. generációt képviselő Meteor Lake (immár AV1-kódolással) még idén megjelenhet, ezt pedig 2024 második felében követi majd az Arrow Lake.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!