Gyurkity Péter

Az új telefonok fele kezeli az 5G-t

Az ezen készülékekből származó bevétel viszont óriási szeletet tesz már ki.

Az okostelefonok piacán belül nemrég arról számolhattunk be, hogy szépen farag az első helyezett Samsung előnyéből az Apple, a most közzétett újabb felmérés számai pedig arra utalnak, hogy az almás cég szempontjából igencsak jól sikerült az 5G-re való átállás. Ezen készülékek aránya egyre nagyobb, a bevétel tekintetében azonban már szinte mindent visznek.

A Counterpoint Research tette közzé a napokban szokásos felmérését, amelyben még a harmadik negyedév fontosabb számait sorolják fel nekünk. Ebből kiderül, hogy bár a szeptemberben lezárult időszakban már 12 százalékkal kevesebb okostelefont adtak el világszerte, mint egy évvel korábban, a bevétel alig 3 százalékkal esett csak vissza. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy az átlagos eladási ár ugyanezen periódus alatt durván 10 százalékkal emelkedett meg, miközben az 5G-telefonok már a teljes forgalom 46 százalékát tették ki – ez utóbbi tényező azért kiemelten fontos, mert esetükben a kereskedelmi ár átlagosan ötször magasabb, mint a kizárólag 4G-re támaszkodó társaiknál.

Ami a gyártók versenyét illeti, a bevétel szempontjából továbbra is az Apple vezet, ők ráadásul 37-ről 42 százalékra növelték saját arányukat, ami az iPhone 14 sikerének köszönhető. Dacára tehát annak, hogy a hosszú éveket vártak az 5G-re való átállással, ez igencsak jól sikerült, miközben a forgalom tekintetében amúgy első helyezett Samsung kénytelen volt megelégedni a teljes globális bevétel 18,3 százalékával. Náluk az átlagos eladási ár 2 százalékkal volt magasabb, és bár a teljes bevétel 4 százalékkal alacsonyabb volt, a meglehetősen drága Galaxy Z Flip 4 és Z Fold típusokból már kétszer annyi kelt.

A harmadik helyen a Xiaomi állt 8,3 százalékkal, ők a középkategóriás típusokkal tudtak picit javítani, miközben az Oppo-OnePlus 8,1-ről esett vissza 6 százalékra, a Vivo pedig 8,5-ről zuhant le 5 százalékra, többek között a csak most feloldott kínai korlátozások miatt. Az összes többi gyártó együttesen ért csak el 20 százalékot, ez gyakorlatilag változatlan. Fontos tény viszont, hogy az 5G-telefonok a teljes bevétel 80 százalékát tették már ki, az LTE-típusoknak alig 10 százalék maradt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!