Berta Sándor

Szlovéniában elutasították a Huawei-ellenes törvényt

A helyi ellenzék egy része nem szavazta meg azt a kormányzati előterjesztést, amely kizárta volna a helyi kommunikációs piacról a kockázatot jelentő gyártókat.

Ugyan a jogszabály tervezete nem említette meg kifejezetten a Huawei-t, azonban a nyelvezete és a feltételei gyakorlatilag ráillettek a kínai távközlési óriáscégre. A cél az lett volna, hogy olyan gyártók telekommunikációs eszközei ne jelenhessenek meg a piacon, amelyeket a szlovén kabinet a helyi nemzeti biztonsági tanács állásfoglalása alapján kockázatosnak minősített.

Jani Möderndorfer, az ellenzéki Marjan Szarec Liste (LMS) képviselője hangsúlyozta, hogy a tervezet kifejezetten a Huawei ellen készült. A politikus rámutatott, hogy Szlovénia 2020 augusztusában aláírt az Amerikai Egyesült Államokkal egy nyilatkozatot az 5G-hálózatok biztonságáról és ez állhat a mostani törekvés hátterében.

Mark Boris Andrijanics digitális átalakulásért felelős miniszter azt mondta, hogy az új törvény célja az, hogy a szlovén jogrendbe ültessék át az európai uniós jogot és az új előírások jelentős mértékben javítanak a kommunikációs hálózatok és szolgáltatások biztonságán.

A kormánypártok és az ellenzék egy része meg is szavazta a tervezetet, de az ellenzék másik fele közölte, hogy a feltételek miatt kizárnának a szlovén piacról bizonyos gyártókat, így lehetetlenné válna azok termékeinek a használata.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!