Berta Sándor

IT-vállalkozó volt az új izraeli miniszter­elnök

A helyi startup-közösség azt reméli, hogy komoly segítséget kaphat a kormányfőtől.

Megválasztották az új izraeli kormányt, amelynek vezetője Naftali Bennett lett. A politikus korábban cégalapító és befektető volt, így joggal várják tőle az IT-gazdaság képviselői, hogy támogatni fogja őket.

Bennett 1999-ben három barátjával közösen alapította meg a startupját, amelyből a Cyota nőtt ki. A vállalkozás eleinte fizetési megoldásokat kínált a bankok számára, majd később a pénzintézeteknek szánt kiberbiztonsági és csalások elleni megoldások kifejlesztésre kezdett összpontosítani. A szakember Izraelből New Yorkba költözött azért, hogy vezesse a vállalatot. A hullámhegyek és -völgyek után a Cyotát 2005 végén az RSA Security vásárolta meg 145 millió amerikai dollárért.

Bennett emellett a Payoneer nevű határokon átnyúló fizetési platformba fektetett be, amely nemrég megjelent a tőzsdén és ezáltal több mint 5 millió amerikai dollárhoz juttatta az üzletembert. A vállalkozó ezt követően startup-részesedések értékesítésével kezdett foglalkozni és így tett szert több százmillió amerikai dollárra.

A 49 éves politikus a múltjának köszönhetően rendkívül jó kapcsolatokkal rendelkezik a technológiai világban. Ő az első olyan IT-vállalkozó, aki ilyen magas pozícióba jutott Izraelben, ráadásul nagyon jól ismeri a tudósok és a mérnökök gondolkodásmódját. Ez pedig nagy erőt fog neki adni arra, hogy elősegítse az izraeli gazdaság fejlődését. A kormányfőnek ugyanakkor nem lesz könnyű dolga, koalíciójának alig egy fős többsége van a parlamentben, és a résztvevők a korábbi miniszterelnök, Netanjahu utálatán kívül nem sok dologban értenek egyet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!