Berta Sándor

Mire számíthatnak az IT-óriások Joe Bidentől?

A vállalatok bizakodnak, ugyanakkor vannak területek, ahol nem számíthatnak komoly engedményekre vagy változásokra.

A választások óta emelkednek az amerikai IT-cégek részvényeinek árfolyamai annak ellenére, hogy Joe Biden megválasztott elnök már korábban bejelentette, hogy az első munkanapján minden bizonnyal el fogja törölni az érintett cégek adócsökkentéseit, amelyeket még Donald Trump vezetett be. Ennek megvalósítása ugyanakkor közel sem lesz egyszerű.

A demokrata politikus terveiről annyit lehet tudni, hogy 21 százalékról 28 százalékra akarja növelni a válallatokat sújtó adókulcsot és ezzel párhuzamosan az eddiginél sokkal jobban meg akarja adóztatni a külföldön szerzett bevételeiket. Ez utóbbi különösen érzékenyen érintené az Amazont, az Apple-t, a Facebookot és a Google-t. Az Apple ugyanis a bevételei kereken 60 százalékát az Amerikai Egyesült Államokon kívül szerezte, míg a Microsoft esetében ez az arány 50 százalék. Mind a két IT-óriásnál ez az arány 2017-ben még egyaránt 90 százalék volt. Ekkor jött Donald Trump adóreformja, amely az addigi 35 százalékos adókulcsot 15,5 százalékra csökkentette, ennek köszönhetően pedig a vállalatok kezdték az USA-ba utalni a külföldön őrzött összegeiket.

Bidentől a több mint 100 millió dolláros könyvelési nyereségekre 15 százalékos plusz adót is kivetne, hogy megakadályozza a különböző pénzügyi manővereket. Az Amazon 2017-ben 137 millió dollárt, míg 2018-ban 129 millió dollárt kapott vissza az amerikai pénzügyőrségtől. Ahogy Biden fogalmazott: ideje lenne, hogy a vállalat végre elkezdjen adót fizetni.

Az adózás azonban csak az egyik fő kérdés. A másik a H-1B vízummal kapcsolatos szigorítások eltörlése vagy enyhítése. Az intézkedés még Donald Trump nevéhez fűződött és amiatt a tengerentúli cégek a korábbinál sokkal nehezebben tudtak külföldi munkavállalókat alkalmazni, sőt, még az érintettek beutazási lehetőségei is nehezebbé váltak. A döntés több mint félmillió embert érintett. Linda Moore, a Technet nevű lobbiszervezet vezetője rámutatott, hogy ez akadályozza az innovációt. A Technet olyan piaci szereplőket tömörít, mint az Apple, a Cisco, a Facebook, a Google, a Hewlett-Packard, az Oracle, az Uber és a Zoom.

Az is biztosra vehető, hogy a kartelleljárások sem fognak leállni Biden hivatalba lépésével és ott van még a Section 230 reformjának kérdése. A szabály az internetes fórumok és közösségi hálózatok működését szabályozza, s biztosítja, hogy a platformüzemeltetők feleljenek a bejegyzésekért. A Section 230 módosítása komoly hatásokkal járhat a Facebook, a Twitter és a YouTube, de akár bármelyik bejegyzési lehetőséget kínáló honlap életére.

S végül ott van még a kínaiakkal való viszony kérdése. Kérdéses, hogy Biden fenntartja-e a Huawei elleni bojkottot vagy visszaállítja a korábbi állapotokat. Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy aligha lesz annyira kaotikusan spontán, mint Donald Trump, aki akár egyik éjszakáról a másikra is képes volt eldönteni, hogy betiltja a TikTokot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #12
    Jelenleg csak ujraszamolnak. Ha utolag kitoltott szavazatok kerultek be a rendszerbe, akkor a boritekok felbontasa utan mar nem igazan lehet ellenorizni, hogy melyik szavazat kie volt es melyik jott alairt boritekbol. Amit meg lehetne nezni, hogy az alairt boritekok szama megegyezik-e a megszamolt szavazatokeval, de ha ugyanannyi Trump szavazatot vettek ki, amennyi Biden szavatatot beraktak, akkor ez utolag mar nem foghato meg, csak ha valaki tanukent vallja, hogy ez tortent es benne volt, aki tenyleg bizonyithatoan ott is volt. Ha ilyen tanu lenne, akkor viszont az osszes levelszavazatot ervenyteleniteni kell. Minden mas esetben, ha volt csalas, ha nem, nem bizonyithato.

    Na most jelent helyzetben a fentiek alapjan teljesen mindegy ki nyerte volna valojaban a valasztast, Biden lesz az elnok, mert nem lehet utoleg bizonyitani, hogy csalas tortent. Volt 4 eve arra, hogy rendberakja a rendszert, vagy legalabb minden korzetbe kuldhetett volna par tucat szovetsegei megbizasu valasztasi felugyelot. (nallunk nem veletlen, hogy minden korzetben minden listas part azonos aranyban kuldheti a szavazatszamlalokat, mert mindenki tart a masiktol) Mivel a valasztas ejjelen, a szamlalaskor nem volt eleg szovetsegi ugynok a szamlalohelyisegekben, a sima kuldotteket meg kidobhattak, igy onnantol amit ott bontotak ki szavazatot, az vagy ki lett cserelve vagy nem, de nem bizonyithato utolag. Trump igy jart es utolag tettenerni nem nagyon lehet senkit, igy max. megvarhatja, hogy lejarjon a mandatuma es remenykedhet abban, hogy valaki tanuskodni fog (nem valoszinu, hogy fog). Es meg akkor is max. ujabb szavazas kellene, amire nem nagyon volt meg pelda es valoszinuleg nem engedne az elnoktol fuggetlen allamigazgatas. (sok helyen deep state-nek hivjak)

    ps: Nallunk a kekcedulas valasztas utan is sejtheto volt, hogy nem volt tiszta valasztas. Senki nem tudott tenni ellene semmit, hogy ne a kommunistak keruljenek hatalomra. Aztan a kovetkezo fel evszazadban nem is tartottak tobb demokratikus valasztast. Valoszinuleg az usa-ban sem fognak, mert a nagytoke iranyabol nem igazan van ra igeny. 40-50 ev mulva meg mar nem igazan lesz amerikai lakossag. (ha a mostani globalistak kepesek lettek volna varni 1-2 generaciot, akkor mindenfele feszultseg es ellenallas nelkul is sikeresek lettek volna /jo esellyel itthon is/, de valaki tul idos es siet...)
  • Palinko #10
    A védelmi minisztériumba egyelőre olyanok tartanak akik Obamát terrorista vezérnek tartják. Szóval nem most lesz az a fordulat amit gondolsz :D
    Utoljára szerkesztette: Palinko, 2020.11.13. 11:05:26
  • Kryon #9
    Majd legfeljebb az alelnöke kormányoz helyette és a szponzorai által odatett tanácsadók. Mellesleg a kampányának legfőbb támogatói épp a fenti IT-óriások voltak, szóval nem valószínű, hogy nagyon megszívatná őket...
  • peterx #8
    Az is idiótaság volt, de Trump-ot felmenti valamennyire az a tény h full tapasztalatlanul ült be az elnöki székbe, úgy h előtte semmiféle politikai tisztséget nem viselt.
  • a.carkey #7
    A védelmi minisztériumba viszont már jöhetnék a transzneműek. Ez lenne az első rendelte. Hiánypótló, na.
  • wraithLord #6
    Mindegyik elnök csak egy báb.

    Viszont egy rossz bábúval nehéz bábozni. És egy 78 éves bábú nem a legjobb bábú. :D
  • nlght #5
    mint amikor Trump lebuktatta az ügynököket Putinnal beszélgetve?
  • Mat666 #4
    Ez a fickó egy báb. A kérdés csak az hogy ott hagyják a látszat kedvé ért vagy az alelnököt nyomják be a pozicióba.
  • Palinko #3
    Ennyit fűznék hozzá
  • barret #2
    Nem kell döntenie,csak a felelősséget vállalni,a tanácsadók helyett. Semmi félnivalója ebben az életkorban már :D