Berta Sándor

Új szemüveget mutatott be a Snap

A készülék képes megjeleníteni a digitális tartalmakat a viselő látómezejében. A Snap a valódi világ és a virtuális tartalmak közötti interfészként gondol magára.

A Snapchat szolgáltatást jelenleg 500 millióan használják havonta legalább egy alkalommal aktívan, míg a napi aktív felhasználók száma 280 millió. A Snap bejelentette a legújabb Spectacles típusú különleges szemüvegét, amelynek a segítségével digitális tartalmak vagy akár virtuális objektumok vetíthetők a felhasználó látómezejének egy korlátozott részébe. Az új modellt egyelőre csak néhány kiválasztott felhasználó vásárolhatja meg, kereskedelmi forgalomban nem lesz kapható.

Evan Spiegel, a Snap vezetője és társalapítója elmondta, hogy a digitális művészet mellett egyre gyakrabban alkalmazzák a kiterjesztett valóságot (AR) az üzleti alkalmazásokban is. Úgy véli, hogy előreláthatóan kell még tíz esztendő addig, amíg a kiterjesztett valóságot támogató szemüvegekben rejlő teljes potenciált ki lehet használni.

Eddig a technológiát kis méretű képernyőkön alkalmazták, azonban ha a jövőben szélesebb látómező áll majd a felhasználók rendelkezésére és szabadon használhatják a kezeiket, akkor az teljesen új lehetőségeket fog teremteni a számukra. A kiterjesztett valóság szemüvegek esetében a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy megtalálják az egyensúlyt a digitális tartalmakhoz szükséges viszonylag nagy látómező és az áramfogyasztás, valamint a szükséges alkatrészek mérete között. A hardver technológiai korlátozásai a mai napig számos kompromisszumra kényszerítik a fejlesztőket, ezért még legalább egy évtizedbe telik, mire ezeket a kiegészítőket az emberek széles körben használni kezdik.


A most bemutatott új eszköz súlya 134 gramm és számos kamerával, valamint mikrofonnal van ellátva. Az új szemüveg sokkal könnyebb és kompaktabb, mint a Microsoft HoloLens szemüvege. Spiegel kiemelte, hogy nem rémiszti meg őket a terület érint érdeklődő nagyvállalatokkal (Apple, Google, Microsoft stb.) való verseny. Erről már a tíz évvel ezelőtti cégalapítás óta kérdezgetik őket, de most is csak azt tudja mondani, mint akkor: a saját stratégiájukat követik, amely szerint a felhasználóikra összpontosítanak. A Spectacles szemüvegek célja, hogy lehetővé tegyék az embereknek, hogy különböző digitális hatásokkal láthassák el a videóikat.

Ezzel együtt bejelentették azt is, hogy több mint 500 millió amerikai dollárért felvásárolják a WaveOptics nevű brit vállalatot, amely különleges képernyőket készít az okosszemüvegekhez. A társaság ezáltal erősíti meg a számítógépes szemüvegek piacán lévő ambícióit és juthat lépéselőnyhöz a vetélytársaival szemben. A két fél között már eddig is volt üzleti kapcsolat, mivel a WaveOptics szállította a kijelzőket a Snap eszközeihez.

A több mint 500 millió amerikai dollárt két részletben fizeti ki a Snap. Az első részletet a WaveOptics eddigi tulajdonosai kapják meg a részvények formájában, majd két esztendő múlva ezt követi a második részlet kifizetése. Arról majd addig születik döntés, hogy azt készpénzben vagy szintén részvényekben egyenlítik-e ki. A felvásárolt vállalkozást 2014-ben alapították Nagy-Britanniában és a PitchBook pénzügyi adatszolgáltatói információi alapján eddig összesen 65 millió dollár tőkét gyűjtött össze. A körülbelül 125 szakemberből álló fejlesztőcsapat a jövőben Steen Strand irányítása alá fog tartozni, ő vezeti a Snap hardverrészlegét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #17
    "Wearable Displays with Focus Cues - Stanford Universityhttp://web.stanford.edu › class › slides › lecture16
    PDF
    Challenges: Eye Box vs Field of View eye box / exit pupil entrance pupil. • possible solutions: exit pupil replication (loss of light), live with small FOV. (not great"
    "(PDF) Holographic near-eye display with continuously ...https://www.researchgate.net › 338401...· Oldal lefordítása
    2021. ápr. 8. — replication and angular spectrum wrapping ... the SLM where the eyebox replication happens in horizontal and vertical directions, respectively."
    "US Patent for Eyebox expansion and exit pupil replication in ...https://patents.justia.com › patent
    Oldal lefordítása
    2018. nov. 27. — Eyebox expansion and exit pupil replication in wearable heads-up ... for the purpose of eye box expansion/replication)"
  • Sir Cryalot #16
    Nem úgy mondják hogy kicsinyítik a bemenetet vagy nagyítják a kimenetet hanem "eye box replication" , van 1D meg 2D . Egyre rosszabb ghosting szempontból, 1D is eleve rossz. Na meg az összes waveguide drága és egyedileg van összerakva. Jó nagy goodwill az az 500millio.
  • Sir Cryalot #15
    "

    ps: Ha a projector kepernyoje pont akkora lenne mint a szemuveglencse, akkor nem kellene trukkozni, sima tukrok is hasznalhatoak lennenek, persze akkor a szemuveg vastagsaga a lencseatmero duplaja lenne. Ilyenek voltak a korai AR sisakok. (a sisak tetejere csavarozott crt csovekkel) Nagy, nehez, de optikailag tokeletesen mukodott. Ezt a megoldast probaljak most behajtogatni a szemuvegkeretbe."

    igen ez a normális, az F35 sisakja is egy tükör belülről állítólag
  • Sir Cryalot #14
    Ja, de az eleve ertelmetlen hogy kicsinyitve van a bemeneti oldal :DDDD

    Mert ott annyi fenyerot buknak amit nem tudnak potolni egyreszt, masreszt attol ghostol ami eleve kizarja a high end felgasznalast.
    En azt az elvet kapasbol kukaztam is egyik iranyban sem mukodhet.
  • kvp #13
    "az nem AR hanem HUD."

    A HUD az is egyfajta AR, a nem tul szep, de praktikus felhasznalasa. 3D kepet egy ketlencses, felig atlatszo technologiaju HUD is meg tud jeleniteni.

    "Alapvetően 70Fov minimum kell"

    Szerintem a 60 fok mar hasznalhato, de ez nem pixel fuggo. Lehet 320 vagy 160 pixeles is, a kis felbontas csak rosszabb kepminoseget jelent. A c64 multicolor modban 160x200-at tudott es mar az is hasznalhato volt meg egy 20 inches kijelzon is (nekem olyan volt hozza, egy regi videoton tv), a 640x480 (NTSC/VGA) pedig boven eleg ipari, irodai vagy katonai felhasznalasra.

    "mert a prizma ami megtöri a TIR-t az egy hologram"

    Nem annyira hologram, mint inkabb 3 dimenzios light guide. Egy dupla fresnel tukor, ahol az elso tukrozodes az egyik iranyban, a masodik tukrozodes a masik iranyban nagyitja fel a projector kepet. A nehez a dologban a ket tukor sor igazitasa egymashoz es a projector-hoz. Ha valami elcsuszik, akkor az olyan mint amikor egy CRT-nel elcsuszik a sugar a maszkhoz kepest. Plusz az egesznek allithatonak kell lennie a felhasznalo szemtengely tavolsagahoz (hardverbol vagy szoftverbol).

    ps: Ha a projector kepernyoje pont akkora lenne mint a szemuveglencse, akkor nem kellene trukkozni, sima tukrok is hasznalhatoak lennenek, persze akkor a szemuveg vastagsaga a lencseatmero duplaja lenne. Ilyenek voltak a korai AR sisakok. (a sisak tetejere csavarozott crt csovekkel) Nagy, nehez, de optikailag tokeletesen mukodott. Ezt a megoldast probaljak most behajtogatni a szemuvegkeretbe.
  • Sir Cryalot #12
    Alapvetően 70Fov minimum kell , ahhoz 3840 képpont kell, akinek ez megvan az nyert, utána már csak annyi gond lehet hogy szórt fény mennyire rontja le a kontrasztot HDR-nél.
  • Sir Cryalot #11
    AR-nek is be van tervezve hogy ha te egy fekete függönyre nézel akkor ott olyan képet akarsz látni ami a fal mélységéből jön vagy mögüle és ki akarnak váltani nem is akármilyen projektort vagy tévét hanem HDR-t , 3000+ nit-eset.

    Mindenki erre számít, ezt várják, mert ez hogy áttetsző képet rak ki, az nem AR hanem HUD.

    Photopolymer azért van , mert a prizma ami megtöri a TIR-t az egy hologram , és a photopolymerből van előhívva. A hololensnél meg bevagdosás (surface relief grating).
    Ez mind mind drága cucc, meg képminőség is hagy kívánnivalót.
  • kvp #10
    Alapvetoen meg lehet oldani ha eleg pontos, hogy egy nagyon vekony szines kepet nyujtsanak ki ketlepcsos szorassal. Ha nem zavaro a fix tukor maszk miatti raszteres csikozas, akkor akar sima nem atereszto tukorrel is meg lehetne oldani, azt lehet uvegbol is "vagni" lezerrel.

    "én tudom, ez egy fólia , "photopolymer","

    Az nem annyira egyszeru mintha a lencse uvegebol csinalnak a guide-ot, de biztos konnyebben gyarthato. A photopolymer itt a maszkolashoz kellhet? (tehat az egyik scanline bekapcsolja maszkot a feligatereszto tukor mogott, a kozelebbi fele meg maga a kep) Ez megmagyarazna a tobb reteget, mert kell egy visszavero feligatereszto reteg es egy (lehetuleg uv vagy ir) maszkolo reteg kifele, meg az ele a kulso fenytol (uv vagy ir) vedo reteg. Vegul is megoldhato, csak a pontossag a kerdes, de a nyomtatott oled kijelzoket is egesz pontosan ossze tudjak rakni. Persze ha nem akarunk a tukrokon uv-ir lathato konverziot vegezni, akkor olyan projector kell hozza, ami minden masodik scanline-t kepes infra vagy uv tartomanyban kiadni (uv raadasul csak muanyag lencsevel lehet) vagy dual projector-os rendszer kell, ami meg ketszter akkora. Egy 4 szinu interleave-es projector egyebkent erre kepes kis villogas es negyed framerate aran. (tehat R,G,B,UV/IR ciklusok, az elso 3 megy a tukrozodo sorokra, a 4. a fenyvezerelt maszkra) Nagy elonye, hogy az RGB pixelek terben egy helyre kerulnek, tehat a felbontas nem csokken a szinek miatt.

    "Ezeknek az lenne a feladata hogy komoly projektorokat váltsanak ki"

    Az a VR. Ez pedig AR. Egy-egy feligatereszto trukrot es ket katodsugarcsoves zold foszforos kijelzot kell kivaltaniuk elso korben elfogadhato meretben. Egy celzokereszt, par sor szoveg es esetleg par kontur, utvonal csik es nyil, meg kisebb ikon nem igenyel nagy felbontast. Csak a latoteret be kell teriteni valahogy, ez a nehez. De fizikailag nem lehetetlen.

    "google kigyomlálta még a nyomát is hogy a glassnak mennyi volt"

    A demo kepekbol kiszamithato, kb. 10-15 fokos, tehat kb. az eleslatas merete, ha kozepre fokuszalt a sarokban levo celteruletre a user.
  • Sir Cryalot #9
    Sony HMZ sorozat volt az utolsó videoszemcsi ami kepminoseget ígért, sajnos OLEDből szerették volna kicsikarni ami veszett ügy.

    VR fronton meg dúl az idiotizmus mert single element lens nem lehet nagy fov is meg konnyu is es jo is. De ezek azzal térítenek hogy nekikhologram nélkül van az.
  • Sir Cryalot #8
    Nincs erről szó:
    "The FOV is just 26.3 degrees but the Snap Spatial Engine allows for six ..."

    " Here is a WaveOptics Product Brief for an "up to 28-degree FOV" waveguide, pretty close to the Snap Spectacles' stated 26.3-degrees."

    google kigyomlálta még a nyomát is hogy a glassnak mennyi volt :D

    " Ertem hogyan mukodik, de nem igazan publikus hogyan allitjak elo oket"

    én tudom, ez egy fólia , "photopolymer", és attól hogy polymer még egyenként kell csinálni őket , és az gondjuk hogy ha 3 réteg fólia van akkor azt nehéz pozicionálni, 2őt könnyebb de akkor már kétfelől jön fény, ha meg egy fólia van és rgb akkor nincs fov.

    Ezeknek az lenne a feladata hogy komoly projektorokat váltsanak ki , és ez se a VR-nek nem sikerült , sem az AR-nek, ezért ezek ilyen tonnás hajóhorgony szintű tehetetlenségek.