Gyurkity Péter

5G-tornyokat rombolhatnak le

Az illetékesek a szélsőségesek potenciális lépéseire figyelmeztetnek.

Az ötödik generációs mobilelérések, pontosabban az ehhez szükséges szabvány és technológia megjelenésével, az összeesküvés-elméletek is felbukkantak, itt számos olyan véleményt (és figyelmeztetést) olvashattunk, amelyek az új platform veszélyességét emelték ki. A kanadai illetékesek most azt hangsúlyozzák ki, hogy egyes szélsőséges egyének és csoportok akár az adótornyok lerombolásáig is elmehetnek, komoly károkat okozva az infrastruktúrában.

A szintén kanadai Global News munkatársai fértek nemrég hozzá egy amúgy bizalmas jelentéshez, amelyben erről tesznek említést. A CSIS, vagyis az ottani titkosszolgálat, saját anyagában felsorolta a legnépszerűbbnek tűnő elméleteket, majd pedig kiemelték, hogy bár a közvetlen fizikai fenyegetés nem tűnik nagyon súlyos problémának (legalábbis számos európai országgal összehasonlítva), ennek valószínűségét nem ajánlott alábecsülni, vagyis a felkészülésnek részét kell képeznie az ezzel kapcsolatos teendőknek, annál is inkább, mert bizonyos csoportok rárepültek a témára, függetlenül eredeti célkitűzéseiktől, ez pedig még esélyesebbé teszi a vandál cselekedeteket.

Dacára az összehasonlításnak, rongálásra eddig is volt példa a tengerentúlon, a Montreal melletti Laval városában például áprilisban már felgyújtottak egy tornyot, amely 1 millió dolláros károkat szenvedett. A nagyvárosban egy hónappal később, május folyamán, összesen legalább 6 hasonló tornyot támadtak meg, tehát rövidebb sorozatról beszélhetünk, bár azóta nem sok ilyen hírt olvashattunk a helyi médiában. Az illetékesek kihangsúlyozzák viszont, hogy neonáci és anarchista csoportok is próbálnak hasznot szerezni az interneten keringő elméletekből, ezekre építve igyekeznek még több támogatóra szert tenni, miközben a vakcinaellenes mozgalom egyenesen a COVID-19 terjedésével kötötte össze az 5G fokozatos kiépítését, amely globális szinten (az Agenda 21 néven futó elmélet alapján) a bolygó lakosságának alapos csökkentésével, ennek céljával függhet össze.

Bárhogy is legyen, mind Észak-Amerikában, mind pedig Európában számíthatunk a szándékos rongálásra, ami picit visszafoghatja a szolgáltatók lendületét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AcsMarci #9
    Az internet hatékonyabb erre a célra és mégis az összes technológia ellenes folyton rajta lóg....szóval ennyit rólad.
  • Attilawap #8
    Apropó: katonai radar.
    Gondolom te a tubesi lokátorra gondolsz. Annál az esetnél nem a rádióhullámok vélt káros hatása miatt tiltakoztak, hanem a lokátor megépítésekor esetleges természet- és környezetvédelmi károkozás miatt. Eleve nem is értem, egy lokátor a rádióhullámok jelentős részét nem a földfelszín felé irányítja, hanem a légkör felé. Miket hordasz te itt össze?
  • Attilawap #6
    Ezt neked, meg a többi 5G torony ellenes konteósnak üzenem (pár józan paraszti ésszel belátható érv):
    1. "A konteósok állítják, hogy az 5G veszélyes az emberre." Mire alapozzák ezt? Hogy lehet egy világszerte még el nem terjedt technológiáról kijelenteni, hogy veszélyes, mikor még csak próba üzemek voltak? Például a mobiltelefonokról sem tudták az elmúlt 20-30 évben egyértelműen megállapítani, hogy agydaganatot okoz. Ha igaz lenne, akkor az elmúlt 20-30 évben drasztikusan meg kellett volna emelkednie az agydaganatosoknak a száma, de ez nincs így. Meg olyan konteó is volt, hogy azok a mobilok, amiknek volt külső antennája, azok biztonságosabbak, mint a beépített antennások.
    2. A rádióhullámoknak a viselkedése: A rádióhullámok úgy viselkednek, ha minél magasabb a frekvencia, annál nagyobb a sávszélesség, viszont annál könnyebben nyelődnek el a folyadékban gazdag tárgyakban (pl. emberi testben). Ha megfigyeled, a mikrohullámú sütőben felmelegedett étel külső része mindig forróbb, mint a belső, de szerintem a belseje is csak azért melegszik fel, mert átadják a hőt a külső rétegek és nem azért, mert át tud hatolni rajt a rádióhullám. A mikrohullámú sütő 2,4Ghz-en működik, pont, mint a wifis router. A wifi 100mW teljesítménnyel "sugároz", míg a mikrohullámú sütő 800-1600W között. Gyakorlatilag ez a brutális teljesítmény is csak arra elég, hogy 2-3-4 perc alatt az ételnek csak a külső részét tudja jobban felmelegíteni, át nem tud hatolni rajta, hiába 8000-16000-szeres a különbség.
    Az 5G viszont 10-20-30Ghz környékén is működhet, ez azt jelenti, hogy még annyira sem tudja felmelegíteni az ember húsát, mint egy mikrohullámú sütő, hiszen a magasabb freki miatt könnyebben elnyelődik (nem tud áthatolni rajt). Ebből adódik az, amit még én sem értek teljesen, hogy mivel könnyebben elnyelődik a tereptárgyakban a rádióhullám, akkor mi értelme van, minden ház/oszlop tetejére adótornyot tenni ahhoz, hogy nagy legyen a térerő. Csak hogy még egy példát említsek: Németországból egy magas torony/hegy tetejéről sugározzák a pontos időt rádióhullámon keresztül, ami pár kilohertz-es frekin üzemel. Ezt a rádiójelet tudják fogni bizonyos karórák/faliórák, így naponta tudják frissíteni az időt. Ezen a frekin akár 1000km-es távolságra is el tud jutni a jel, tehát szinte mindenen át tud jutni (még az emberi testen is) érdekes módon ez ellen senki sem tiltakozik, hogy hátha veszélyes. A wifinek a hatótávja, ami 2.4Ghz-en működik, csak 150m.

    Összegezve, szerintem az 5G nem lehet veszélyes az emberre nézve, bár a rádióhullámok emberi testre gyakorolt thermikus hatásáról nem lehet még érdemben nyilatkozni.
  • YaniMan #4
    Én eddig úgy gondoltam, hogy a háttérhatalomnak az a jó, ha minél több szerencsétlen költi a pénzét, de #3 most rávilágított, hogy valójában ki akarnak irtani minket, hogy aztán ők is éhezzenek...
  • morguldae #3
    "Jézus... ez a faszság még mindig megy?" - Mióta faszság az egészség!? Egyáltalán nem egészséges ez a sok sugárzás, az 5g meg főleg nem az! Régebben milyen szinten ment már, hogy nem kell katonai radar meg ilyen szarságok most meg lépten nyomon minden tele van ilyenekkel! Mindenhonnan kapod a besugárzást! Azt hiszed ez jót tesz neked!? Ébredj már fel ember! Az egész emberi test az eletromos rendszereken alapszik! Az 5g rendszer meg csak ahhoz kell, hogy az emberekről a megfigyelési adatokat gyorsabban tudják küldözgetni! Embereknek ebből haszna nincs. A börtönt szűkítik csak vele! Nem neked lesz jó, hanem a megfigyelő államoknak akik ezt használják a gyorsabb megfigyelésedre! És a sugárzással még az immunrendszered is szétcseszik!
    Utoljára szerkesztette: morguldae, 2020.12.10. 14:53:54
  • flashpointer2 #2
    Egyszeru a megoldas, aki tudatosan tesz kart infrastrukturaban az terrorista es ugy is kell kiszabni a buntetest. Mo-on is egybol kevesebb ork szedne fel megelhetesbol a sineket/kabeleket.
  • Kissssss0 #1
    Jézus... ez a faszság még mindig megy?