Berta Sándor

Életet menthet a különleges kesztyű

A szenzorokkal felszerelt kiegészítő bizonyos esetekben nagy segítséget jelenthet.

A Fortix nevű osztrák startup szakemberei fejlesztik ki azt a különleges, érzékelőkkel ellátott kesztyűt, amely az újjáélesztéseknél segíthet majd a felhasználóknak. Martin Hämmerle, a Fortix társalapítója kiemelte, hogy csak nagyon kevesen tudják, hogyan kell valakit helyesen újjáéleszteni. Holott rendkívül nagy szükség lenne arra, hogy minél többen rendelkezzenek ezzel a tudással, hiszen évente több ezer ember hal meg hirtelen szívmegállásban és ennek egyik oka éppen az, hogy az érintettek nem kapnak gyors és szakszerű segítséget.

Hämmerle elmondta, hogy a vállalkozás munkatársai azon gondolkoztak, hogy miként tudnák bevonni azokat a laikusokat is az újjáélesztésekbe, akik eddig valamilyen okból ódzkodtak ettől a dologtól. A különböző elképzelések végül a különleges kesztyű kifejlesztését eredményezik. A kiegészítőt nem csupán szenzorokkal látják el, hanem egy kis méretű képernyővel is, amely a segítséget nyújtó személynek folyamatosan mutatni fogja, hogy megfelelően végzi-e az újjáélesztést vagy sem.

A kesztyű az érzékelők mellett okosszöveteket is tartalmaz majd. Az utóbbiak tekintetében a cég a V-trion nevű okostextilekre specializálódott vállalattól és a hohenemsi kutatóintézettől kapott komoly segítséget.

Hämmerle hangsúlyozta, hogy jelenleg egy prototípus kifejlesztésén dolgoznak. Eddig már számos szenzor esetében tesztelték, hogy mennyire ellenállóképesek és túlélik-e például, ha rájuk öntenek különböző folyadékokat. A kész prototípust az év végéig akarják elkészíteni, azután a Vöröskereszt bevonásával tesztelni. Az eszköz eleinte oktatási célokat fog szolgálni, de a távlati cél az, hogy idővel minden közintézményben, iskolában és kórházban legyen ilyen kesztyű. Elképzelhető továbbá az is, hogy az autósok elsősegély-dobozaiban is elhelyezik majd a kiegészítőt.

A ma kapható újjáélesztést segítő készülékek egyrészt bonyolultak, másrészt drágák. Ezzel szemben a Fortix megoldása kereken 80 euróba fog kerülni. Az alacsony ár elsősorban annak lesz köszönhető, hogy új anyagok segítségével olcsóbbá tehető a gyártás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!