Berta Sándor

Svájcba költözik a RISC-V Alapítvány

A szervezet tagjai azért döntöttek így, mert tartanak az amerikai kereskedelmi szankcióktól és azok hatásaitól.

A RISC-V chiparchitektúra szabványait kidolgozó RISC-V Alapítvány a Svájcba költözéssel akarta biztosítani, hogy a nyílt forráskódú technológiák világszerte elérhetők maradjanak a különböző vállalatok, oktatási intézmények és államok számára. Calista Redmond, a RISC-V Alapítvány vezetője közölte, hogy a tagok nyugtalankodtak a lehetséges geopolitikai feszültségek miatt, annak ellenére, hogy az Amerikai Egyesült Államokban még semmilyen korlátozás nem érintette a szervezet globális együttműködéseit. A tagoktól olyan visszajelzések érkeztek hozzájuk, hogy jobban éreznék magukat, ha a székhelyük nem az USA-ban lenne. Ezután született meg az egyhangú döntés.

Az alapítványt 2015-ben hozták létre, míg a RISC-V architektúrát 2010-ben alkották meg a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) munkatársai. A program finanszírozásában közreműködött a kezdetek során a DARPA is. A tagok között van az Alibaba, a Google, a Hewlett-Packard Enterprise (HPE), a Huawei, az IBM, a Micron, a Microsoft, az Nvidia, az NXP, az Oracle, a Qualcomm, a Samsung és a Western Digital.

William Reinsch, az amerikai gazdasági minisztérium korábbi tisztviselője úgy vélte, hogy a költözés egyértelmű jelzés a Donald Trump által vezetett kabinetnek és azt támasztja alá, hogy ha egy kormány túl szigorúan halad előre, akkor ilyen dolgok történhetnek. Mike Gallagher republikánus képviselő viszont azt az álláspontot képviselte, hogy a kínai társaságok az eddiginél nagyobb befolyást gyakorolhatnak a RISC-V architektúra fejlesztésére. Redmond erre úgy reagált, hogy miután a technológia nyílt forráskódú, ezért egy költözés nem sértheti az Amerikai Egyesült Államok érdekeit.

A republikánus politikusok egy másik kritikát is megfogalmaztak: az amerikai védelmi minisztériumhoz tartozó DARPA-tól komoly összegek folytak be az alapítványhoz. A hivatal azt várja, hogy az általa finanszírozott munka nyilvános és a cégeknek, valamint a kutatóknak világszerte hozzáférhető legyen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!