Berta Sándor

Védené IT-cégeit a felvásár­lásokkal szemben Japán

A szigetország intézkedése elsősorban Kína ellen irányul.

A hírt azután jelentették be, hogy találkozott egymással Donald Trump amerikai elnök és Abe Shinzo japán miniszterelnök. A japán kormány az IT- és a távközlési szektor vállalatait arra a listára veszi fel, amely azokat a piaci szereplőket tartalmazza, amelyeket csak korlátozott mértékben vehetnek meg a külföldi jogi személyek. Az új szabályozás augusztus 1-től lép hatályba - minderről a Reuters számolt be.

A japán kabinet ugyan nem említett név szerint egyetlen olyan országot vagy társaságot sem, amely ellen az intézkedés irányul, de a Trump-Abe találkozó miatt lényegében azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború érkezett el az újabb fejezetéhez. A japán pénzügy-, kereskedelmi és kommunikációs minisztérium közös nyilatkozata alapján az új szabályozást az IT- és a távközlési ágazat 20 szektorára terjesztik ki. A befektetési tilalom, illetve a beruházások korlátozása emellett a repülőgépgyártást, valamint a nukleáris és a védelmi ipart érinti.

Az új törvény arra kötelezi majd a külföldi befektetőket, hogy minden üzlet előtt jelentkezzenek a japán kormánynál és vállalják, hogy átesnek egy vizsgálaton minden olyan esetben, amikor a tőzsdén jegyzett japán vállalkozások részvényeinek a legalább 10 százalékát meg akarják vásárolni vagy a tőzsdén még nem jegyzett cégek részvényeihez akarnak hozzájutni. A kabinet korlátozhatja vagy akár teljesen meg is akadályozhatja a tranzakciókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #3
    Az ARM-rol mindenki tudta, hogy ertekes. A japan SoftBank eredetileg tovabbertekesitesre vette meg, valoszinuleg pont a kinaiaknak adtak volna el, de egy reszet mar tovabbpaszoltak arab befektetoknek. Az eredeti reszvenyesek pedig azert adtak el, mert elonyosebbnek tunt azonnal realizalni a ceg erteket. Nem tudom, hogy az Apple eladta-e az ARM reszvenyeit. Ha igen, akkor valoszinuleg ok valtani fognak egy masik mikroarchitekturara.

    Az intel meg tudta, hogy az ARM jo, egy idoben szinte csak ok gyartottak ARM alapu procikat StrongARM neven. A strategiajuk az volt, hogy ha nem tudjak megvenni, akkor fejlesztenek jobbat, mert ha csak tovabb licenszelik es gyartjak, akkor semmivel nem tunnek ki a sok azsiai gyarto kozzul.
  • nlght #2
    Az ARM milyen értékes befektetés lett, a japánok jól ráéreztek amikor a hülye britektől megvették. Az Intel meg mennyire szívhatja a fogát amiért anno leírták a RISC procikat és elvitték a pénzt a fejlesztésektől.
  • kvp #1
    Ezekszerint valaki rajott, hogy a kinaiak szamara a legegyszerubb megoldas a japan cegek es/vagy szabadalmak felvasarlasa lenne. Ilyen pl. a jelenleg japan tulajdonban levo ARM ceg is, de a koreaiakon kivul oled technologiaja is csak a japanoknak van.