Berta Sándor

Németország - célkeresztbe kerülhetnek az azonnali üzenetküldők

A német belügyminisztérium a titkosításaik feloldására és együttműködésre kényszerítené a népszerű szolgáltatásokat.

A SPIEGEL által közölt információk alapján a Horst Seehofer által vezetett szaktárca azt akarja elérni, hogy a jövőben az olyan platformok, mint a Telegram, a Threema és a WhatsApp bírói engedélyeztetés után kötelesek legyenek kiadni a felhasználók chat- és telefonbeszélgetéseit. Amelyik szolgáltató nem teljesíti a követeléseket, azt - a Szövetségi Hálózatfelügyelet rendelete alapján - gyakorlatilag betiltanák az európai uniós tagállamban. Az új szabályokat az év végéig vezetnék be.

Az érintett vállalatok hatalmas felháborodással fogadták a hírt. A legtöbb szolgáltató nem is fér hozzá az ügyfelei titkosított üzeneteihez. Amint arra Alan Duric, a Wire nevű azonnali üzenetküldő társalapítója rávilágított, a tervezett intézkedés bevezetésének katasztrofális következményei lennének. Az elképzelés veszélyes, mert a felhasználókat elfogadhatatlan kockázatoknak tenné ki.

A Threema szóvivője szintén elutasítóan reagált és hangsúlyozta, hogy az abszolút megbízhatóság a "DNS-ük része" és ebben a kérdésben nem hajlandók kompromisszumra. Ráadásul Németországban semmilyen infrastruktúrával sem rendelkeznek, ezért az álláspontjuk az, hogy nem is vonatkozik rájuk a német jog. Amennyiben Németország megakadályozza a működésüket, akkor azzal Kína vagy Irán példáját követné.

A német belügyminisztérium gyorsan keresztül akarja vinni a csomag elfogadását, de a SPIEGEL által megkérdezett szakemberek úgy vélték, hogy ez mind műszaki, mind politikai okokból sem lehetséges. Ennek ellenére a témát megvitatják a tartományi belügyminiszterek júniusi kieli konferenciáján. A cél az, hogy a titkosítási igényeket és a biztonsági hatóságok igényeit összhangba hozzák egymással. A felmerült kompromisszum szerint a hálózatüzemeltetők alkalmazhatnák a titkosításokat, de - ha technikailag lehetséges, akkor - biztosítaniuk kellene a kommunikációs tartalmakhoz való állami hozzáféréseket.

Egyébként a német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) már 2016 végén 150 millió eurót kapott arra, hogy az ANISKI (Nem szabványosított Internetes Kommunikáció Felderítése) nevű projekt keretében feltörje a népszerű azonnali üzenetküldő szolgáltatások titkosítását. A program keretében a szakemberek sebezhetőségek után kutattak, s a cél az összes hiányosság felderítése és kihasználása volt, mind a saját szakértők segítségével, mind a külsős cégeknek adott megbízások keretében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Caro #8
    De rakjál csak az autóba menetrögzítő kamerát. Ausztriában pl. ~10000 EUR büntetésre számíthatsz.
  • Ellaberin #7
    "Egyébként a német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) már 2016 végén 150 millió eurót kapott arra, hogy az ANISKI (Nem szabványosított Internetes Kommunikáció Felderítése) nevű projekt keretében feltörje"

    Ezek szerint elbuktak a fijjug, mert akkor nem lenne szükség a politikai nyomásra, hogy adott takonygerrincű mindent IS lásson, halljon.

    Ennek alapján győzni látszik az az alapelv is, hogy mindenki terrorista, csak van aki még nem tud róla....
    Utoljára szerkesztette: Ellaberin, 2019.05.31. 11:22:11
  • Akva #6
    Visszasírjuk még a Kádár-rendszert, amikor csak a rendszer ellenségeit figyelték meg. Sajnos nem elég hatékonyan!
  • csigafi #5
    Itt már tényleg nyilvánosan is felvállalják hogy olyan mint magánélet és személyi jogok nem számítanak semmit. Akkor én meg ilyen alapon kérem az ősszes kormányi alkalmazott magán levelezéseinek publikálását. Hogy ha már ők kíváncsiak az állampolgárok magánéletére akkor az állampolgároknak is joguk van az ő magánéletükben vájkálni és betekinteni nem de? Mert azt a törvényt hogy ne legyen magán élet nem az állampolgárok szavazták meg sőt meg sem lettek róla kérdezve. Beleszólási jogot se kaptak
  • Csaba161 #4
    Az angolok is ezt akarják:

    https://index.hu/techtud/2019/05/30/gchq_titkositott_uzenetek/

    Előbb-utóbb az egész az európai vezetés összefog ennek érdekében...
  • enyac #3
    Tor van már Androidra is, szóval biztosan lesz megoldás...
  • M2 #2
    Hitler és Goebbels megnyalná a szája szélét! :-)
  • kvp #1
    A nem feltorheto titkositasok elleni vedekezesben az egyetlen jarhato ut az osszes ismeretlen vagy nem tamogatott protokoll betiltasa lenne. Ez nagyjabol magaval vinne az osszes nem bongeszos online jatekot is, meg szinte minden modern nem http-t hasznalo szolgaltatast, meg a ceges vpn-eket is. Ez utobbi azert is jo lenne, mert ezzel szinte az osszes nemetorszagban talalhato ceges halozatot levagnak a ceg tobbi rendszererol. Ellenben a cleartext-es protokollokon at mukodo, adatrejtest alkalmazo valodi titkositott kommunkaciot tovabbra sem vennek eszre vele.

    A klasszikus megoldas egyebkent a nagy kinai tuzfal szigoritott valtozata lenne, ahol minden kulfoldi cegnek vagy nagykovetsegnek is le kellene adnia a kulcsait, hogy kinyissak neki a tuzfalat. A nepszeru szolgaltatasok, mint pl. a facebook pedig indithatnanak titkositas es barmifele vedelem nelkuli szolgaltatasokat a tuzfalon belul elo nemet lakossag szamara.

    A majdnem teljesen biztonsagos megoldas pedig az eszak koreai rendszer, ahol elvileg csak megbizhato emberek ferhetnek hozza a kulso halozathoz, mindenki mas csak a helyi intranetet lathatja. Amennyiben a facebook es a tobbi nagy szolgaltato keszit egy Nemetorszagon beluli, a normal szolgaltatasok turkozott es cenzurazott, tovabba titkositatlan valtozatat tartalmazo oldalt, akkor az atlagos felhasznalok nem latnanak szinte semmit az egesz tiltasbol, csak azt, hogy a nagy ismert oldalak kivetelevel nem tolt be semmi a gepukon. Ez azert is elonyos lenne, mert igy a nemet allam konnyebben tudna szurni a nemkivanatos hireket, amiket a hagyomanyos mediaban mar jelenleg is blokkolnak.