Gyurkity Péter

Felcsatolható kijelzővel jön az LG G8 ThinQ

A jelek szerint a gyártó komoly meglepetésre készül februárban.

A második számú dél-koreai gyártó kapcsán legutóbb az LG Q9 specifikációjáról írtunk, azóta viszonylagos csend honolt a cég háza táján. Külsős értesülésekből azonban nincs hiány, a friss hírek szerint pedig komoly meglepetésre készülnek az MWC alatt.

Egy szintén dél-koreai portál számolt be arról, hogy az LG G8 ThinQ egy második kijelzővel bukkanhat nemsokára fel a piacon, ennek kivitelezése azonban eltér a megszokottól. A V-sorozat példányaival ellentétben ugyanis nem egy meglehetősen kicsi másodlagos panel lesz itt jelen, hanem egy felcsatolható példány, amelyet gyakorlatilag külső tokként csatlakoztathatnánk a készülékhez. Ezt követően kihajthatóvá válna a második panel, amely rendkívül vékony kávával érkezik, vagyis kihajtott állapotban egyetlen felületnek tűnik majd az érintőképernyő, amely kereken 7 hüvelykes méretben állna rendelkezésünkre. A hírt egyéb források is valódinak tartják, hivatalos megerősítésről azonban még nincs szó.

Maga a dizájn némileg hasonlít arra, amit a ZTE Axon M esetében láthattunk – ez annak idején tulajdonképpen az első, meglehetősen korai kihajtható okostelefonként jelent meg. Az érdekes kijelzőhöz (a Samsung példáját követve) egy új kezelőfelület csatlakozna, amely egyelőre a „Touchless” néven fut, ez pedig egyben utal arra, hogy a megfelelő vezérléshez nem lenne többé szükség a panel megérintésére. Ahogy említettük, nagy valószínűség szerint a februári MWC alatt mutatják majd be az új készüléket, bár azt nem tudjuk, hogy a piaci megjelenésre mikor kerülhet majd sor.

Ami a hivatalos árat illeti, ezt a külső források jelen pillanatban 900 (egészen pontosan 893) dollárra becsülik, ami jóval kedvezőbb lenne, mint a Samsung esetében valószínűsített, csaknem 1800 dolláros szint.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #3
    Szerintem ezt már a felcsatolható műbroki se menti meg.
    Nem úgy volt, hogy a G szériát megszüntetik (beleolvasztják a V-szériába meg ilyenek)? Már 2x is temették a hírportálok. Én bírom az LG telefonokat, 2 is van belőle, de ez valahogy nagyon nem megy. És már megint kísérleteznek, mint a G5-nél...
  • kvp #2
    A zte-s volt az elso kozepen osszeero ketkepernyos. A kihajthato telefon otlete az eredeti 60-as evekbeli star trek-bol jott. (a pilotban hasznaltak eloszor) Az elso gyakorlati peldanyok meg a feltegla korszak vegen jottek a 90-es evekben. Nekem is olyan volt, Ericsson fele T sorozat. Azon hasznaltam eloszor mobil netet, wap over sms protokollon, a Balaton kozepen egy hajon Siofok fele az Elvirat (a mav menetrendet) neztem meg.

    Egyebkent meg a vekony kava is kava es pont a kijelzo kozepen, szoval nem jo megoldas. Ezzel mar az Asus is megbukott egyszer. Viszont az LG-nek nincs jobb technologiaja
  • VolJin #1
    A Nokia 6260 is okostelefon, kihajtható és úgy 12 éves. szóval nem a ZTE Axon M volt az első kihajtható okostelefon...