Gyurkity Péter

Elkészült az LG 2019-es menetrendje

Az 5G támogatásával és a saját hajlítható készülékkel eszerint nem fognak sietni.

Az új év kezdetével egyre-másra jelennek meg az összefoglalók, illetve a 2019-es tervekkel kapcsolatos előzetes listák. Az LG a maga részéről szintén ezt tervezi, ennek főbb részletei azonban már most kiszivárogtak, így nagyjából tudjuk, hogy mire számíthatunk.

A szintén dél-koreai forrás szerint a gyártó januárban nyitja meg a sort, ekkor azonban még nem egy abszolút csúcskategóriás, hanem egy inkább mainstream megoldás mutatkozhat be a nagyközönség előtt, mégpedig az LG Q9 név alatt. Ez az amúgy tűrhető teljesítményt kínáló Snapdragon 660 chipre épülne, amelyhez 4 GB memória, egy 6,1 hüvelykes érintőképernyő, valamint (a remények szerint) kedvező ár társul majd, a fenti kategorizálás jegyében. Nagy valószínűséggel az ismét Las Vegas városában megrendezendő CES alatt kerítenek majd sort a debütálásra, ekkor ismerjük majd meg a többi fontos hardveres és szoftveres részletet.

A csúcskategóriát képviselő, azon belül érkező LG G8 valamikor március végén jelenne meg a kereskedelmi forgalomban, ez azonban a jelek szerint még nem feltétlenül fogja támogatni az ötödik generációs mobiltechnológiát. Nagyon úgy tűnik, hogy a cég nem akarja elkapkodni a dolgot, viszont március vagy április folyamán egy másik készüléket dobnának piacra, amely már ezt is megfelelő módon kínálná a felhasználóknak, bár azt egyelőre még nem tudjuk, hogy a telefon a V-sorozat, netán egy teljesen új termékcsalád képviselője lenne. Egyelőre azt sem tudjuk, hogy a G8 már a barcelonai MWC alatt felbukkan-e majd a cég pultján, a telefon azonban a jelek szerint (legalábbis az első körben mindenképpen) marad a 4G LTE támogatásánál.

Ami a saját hajlítható (pontosabban kihajtható) okostelefont illeti, ez legkorábban a harmadik negyedévben bukkanhat fel, ami mindenképpen jó hír a Samsungnak, a türelmetlenebb felhasználók viszont mindezt csalódásként értékelik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!