Berta Sándor

Rég nem sütikkel követ a Facebook

Az emberek évtizedes technológiáktól félnek, míg a követést végző megoldások ma már három lépéssel előrébb tartanak. Zuckerbergnek akkor is van profilja rólunk, ha be se regisztráltunk.

Korábbi vizsgálatok szerint a Google Play szoftverbolt ingyenes alkalmazásainak 42,55 százaléka megosztja adatait a Facebookkal is. Ez az adatgyűjtés általános gyakorlat a cégnél, mely kiterjed a nem regisztrált tagokra is. A dologra először a Cambridge Analytica-botrány kormányzati meghallgatásain derült fény, de ezeken a vitákon csak a weboldalakon keresztül zajló követés került szóba, míg ennél sokkal fontosabbak az appoktól kapott információk. A programozók a Facebook szoftverfejlesztési platformjával (SDK) küldenek adatokat a portálnak, számos esetben nagyon érzékeny dolgokat.

Frederike Kaltheuner, az angliai Privacy International online magánszféra fenntartásáért felelős munkatársa rámutatott, ha az egyes felhasználók internetes követésével kapcsolatban vita bontakozik ki, akkor a felek általában nem igazán tudják, hogy mi zajlik a valóságban. A közvélemény ugyanis böngészőkről és sütifájlokról, vagyis az 1990-es évekből és a 2000-es évek elejéről származó technológiákról beszél, miközben arról sokan gyakran megfeledkeznek, hogy a programok is követik az embereket. A követést végző megoldások három lépéssel előrébb tartanak.

A szakember a Chaos Computer Club hackerkongresszusán mutatta be a Privacy International új jelentését, amelyben összesen 34 alkalmazás - például a Spotify, a Dropbox, a Duolingo nyelvtanuló app, a Kayak és Skyscanner repülőjegy-keresők, a Shazam zeneszám-azonosító, a Yelp, az Opera böngésző és a WeChat - adatgyűjtési szokásait elemezték ki. Ezek a vizsgált szoftverek információkat továbbítanak a Facebooknak és ez még akkor is igaz, ha valaki nem rendelkezik Facebook-fiókkal. Elegendő ugyanis, ha valaki csupán megnyitja az egyik érintett programot.

"Naponta több órán át használjuk a készülékeinket. Amennyiben egy cég követni tudja, hogy milyen alkalmazásokat töltünk le és azokat miként használjuk, akkor nagyon jó bepillantást nyerhet a személyes érdeklődési körünkbe. Ez pedig beavatkozás a magánéletünkbe. Az Oxfordi Egyetem kutatói egymillió szoftvert értékeltek ki és közülük sok esetében kimutatták, hogy az adatokat harmadik féllel - többek között olyan cégekkel, mint a Google és a Facebook - megosztják. Több ezer követéssel foglalkozó vállalkozás létezik, de azok jelentős részét alig ismeri valaki."

"A vizsgált programok 90 százalékát úgy programozták, hogy az információk továbbíthatók legyenek az Alphabetnek, a Google anyacégéhez vagy a Facebookhoz. Minden olyan adatfolyamatot elemeztünk, amely azután jött létre, hogy egy felhasználó megnyitott egy szoftvert. Az általunk tanulmányozott 34 terméket többek között a méretük alapján válogattuk ki. Olyan kategóriákat választottunk ki, amelyek a személyes érdeklődési köröket lefedhetik. Ide tartoztak például az egészséggel, a munkakereséssel és az utazásokkal kapcsolatos szoftverek" - jelentette ki Frederike Kaltheuner.

A Privacy International munkatársa kiemelte, hogy az esetek közel kétharmadában az adattovábbítás célpontja a Facebook. Gyakorlatilag elmondható, hogy amint valaki megnyitja az egyik fenti programot, az információk máris a közösségi platformhoz kerülnek. Adatok mennek arról, hogy valaki megnyitotta és bezárta az alkalmazást, hogy melyik az érintett termék és ezenkívül elküldésre kerül egy Google hirdetési azonosítószám is, amelynek a segítségével egy személy egyértelműen azonosítható. Számos olyan szoftver van, amelyek sok részletes információt küldenek el. A Skyscanner vagy a Kayak esetében például megtudható, hogy ki, melyik városból akar elrepülni és hová tart, visz-e magával gyerekeket és milyen osztályon utazik.

Néhány fejlesztő arról panaszkodott, hogy már azelőtt továbbítódnak az adatok, hogy lehetőségük lenne az emberektől erre engedélyt kérniük. Júniusban aztán kiadott a Facebook egy frissítést, ami ezt lehetetlenné tette, így most már minden esetben lehetőséget lehet biztosítani az embereknek arra, hogy hozzájáruljanak az információik továbbításához. Az viszont egyelőre nem derült ki, hogy a nem regisztrált Facebook-tagok adatait miként hasznosítja a társaság. Jelenleg egy olyan eszközt fejleszt a Facebook, amelynek a segítségével a nem regisztrált tagok is könnyebben élhetnek majd az információikkal kapcsolatos jogokkal.

Mindig az a kérdés, hogy az adatmegosztási folyamat mennyire átlátható a felhasználóknak és valódi döntési, választási lehetőséget kínálnak-e a számukra. Ugyanígy a fejlesztőknek és a honlapüzemeltetőknek is átláthatóvá kell tenniük az egész folyamatot. Az emberek keveset tehetnek, az egyik védekezési lehetőség a személyre szabott reklámok mutatásának kikapcsolása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #8
    "Telefonon meg még ennyire se tudsz kontrollálni, kezdve ott hogy a google vagy apple írta az OS-t"

    Pcn meg a Microsoft (kivéve Linux, illetve mobilon is van Google nélküli Android)
  • leeloodallas #7
    Bocs, ha noob a kérdés, de... Mit értesz "hazatelefonálás" alatt?
  • bunny #6
    Én a saját portálomról pont ezért száműztem az összes google és facebook meg hasonló külső kódokat. Egyedül a loginnál van ha fb/google accounttal lép be a user, sehol máshol. Sokan fel se fogják, hogy behívsz egy js kódot, hogy kirakd a "like" gombot vagy google analytics fut, és máris teljes hozzáférést adtál a felhasználódhoz, beleértve az összes gombnyomás és egérmozgáshoz, stb. És ha megnézzük az összes ilyen funkció már így működik, illeszd be ezt a js hivatkozást és hawaii. Ja, csak ez olyan mintha kiadnád a pin kódodat.

    Telefonon meg még ennyire se tudsz kontrollálni, kezdve ott hogy a google vagy apple írta az OS-t, amibe azt rak amit akar odáig, hogy minden szaros app-nak megad az átlaguser minden kért jogos, és el se gondolkozik mi francnak akar SMS, kamera vagy mikrofon hozzáférést egy játék.
    Ne feledjük, az hogy a mikrofon rögzít, vagy bekapcsol a kamera vagy a wifi stb mind szoftveresen dől el, amikor bekapcsolod nem fizikai kapcsolóval teszed hanem szoftveresen. Ergó bármikor be lehet kapcsolni bármit a tudtod nélkül, gps követés, rögzítik a beszédet vagy a képet, a teljes hálózati forgalmadat stb.

    És akkor persze ott van az önfeljelentés, a szocial medián keresztül kiteregetünk minden titkot. 1984 nem fikció hanem kőkemény valóság, csak más módszerekkel. Orwell nem hitte volna, hogy az emberek hajlandóak önként is kiadni azt, amit régen csak kémkedéssel lehetett elérni.
  • end3 #5
    Az "appok" használata a net-es tartalomfogyasztásban alapvetően kerülendő. (A böngészőket, - jól megválasztva, - legalább lehet blokkerezni. - Persze a kiegészítőket is érdemes ellenőrizni a "hazatelefonálás" szempontjából.)
  • Tetsuo #3
    Az aktuális technika csak a felszín, a lényeg benne van a könyvben.
  • CairoJack #2
    Igazából annyira mélyen benne vagyunk már az 1984 világában, hogy az az átlagember felfogni sem tudja. Az a könyv, és az ott leírt megfigyelési technika annyira primitív a mai technikákhoz képest, mint egy pattintott kőfegyver egy lopakodó műholdhoz képest. Vagy még primitívebb.
  • wraithLord #1
    A címre reagálva: mindjárt gondoltuk, régóta van okostelefon, és FB appok.
    Az is sejthető, hogy azok az appok, amikbe be lehet jelentkezni FB accounttal, követhetnek a FB-nak, bár azért nem mondanám, hogy nem volt új.