MTI

40-szer észleltek drónt a londoni Gatwick repülőtér felett

Újraindult a forgalom péntek reggel a londoni Gatwick repülőtéren, amelyet előzőleg 33 órán át zárva kellett tartani drónok észlelése miatt.

A második legnagyobb forgalmú londoni légikikötő igazgatósága közölte ugyanakkor, hogy pénteken is csak "korlátozott számban" érkezhetnek és indulhatnak járatok az előző napi tömeges átirányítások és törlések áthúzódó hatásai miatt, és azért is, mert a drónokat és működtetőiket egyelőre nem sikerült megtalálni. A zárlat utáni első járat Sanghajból érkezett, és nem sokkal később felszállt egy gép Alicante felé. Előző nap viszont 760 járatot kellett törölni, és ez 110 ezer utast érintett.

A repülőtér által péntek reggel közzétett tájékoztatás szerint a légikikötő egyetlen pályája immár működik, de az előző csaknem másfél nap felfordulása után továbbra is késésekre és járattörlésekre kell számítani. A menetrend alapján pénteken 765 járat és 126 ezer utas fordulna meg Gatwicken, de a péntek reggeli tájékoztatás alapján 140 járatot töröltek; ez a tervezett járatszám 18 százaléka. A pénteki menetrendben Gatwick és Budapest között az easyJet brit légitársaság két járatpárja is szerepel, az egyik délelőtt, a másik délután. A repülőtér jártinformációja péntek reggel mindkettőt indulásra jelölte, jóllehet a délelőtti járat a kiírás szerint várhatóan háromórás késéssel indul Gatwickről.


Ennyi látszott lentről - a hadsereget is bevetették az irányító utáni kutatás során

A csütörtöki zárlat idején mindkét budapesti járatot törölték. A Londont kiszolgáló hat nemzetközi repülőtér közül a többi öt - Heathrow, Luton, Stansted, City, Southend - forgalma mindvégig zavartalan volt. Chris Grayling brit közlekedési miniszter a BBC rádió péntek reggeli hírműsorában elmondta: Gatwick légterében "negyvennél is többször" észlelték drónok berepülését a lezárás elrendelése és a forgalom újraindítása között. Grayling hozzátette: a hatóságoknak "nagyon gyorsan" fel kell deríteniük, hogy pontosan mi történt, elkerülendő a felfordulás megismétlődését. Hangsúlyozta, hogy nem terrorcselekmény történt, de a kialakult helyzetet "világszerte példa nélkülinek" nevezte.

A közlekedési miniszter bűncselekménynek minősítette a történteket, és kijelentette: az elkövetők több év börtönnel számolhatnak. Részletek nélkül hozzátette: a brit hatóságok nagyon aprólékos munkával minden szükséges intézkedést megtettek annak érdekében, hogy a forgalom biztonságosan újraindulhasson. Grayling szerint az illetékes hatóságok nem engedték volna Gatwick újranyitását, ha nem bíznának abban, hogy a repülőtér biztonságosan üzemeltethető. A drónok és üzemeltetőik felkutatásában csütörtök estétől a brit hadsereg is részt vesz.

A Gatwick felé úton lévő járatokat csütörtökön széles földrajzi körben irányították át más repülőterekre: sok gép szállt le a közeli Heathrow-n - a legnagyobb forgalmú londoni repülőtéren -, illetve a Londontól északra fekvő Lutonon, de átirányítottak érkező gépeket a több száz kilométerre fekvő Manchesterbe, Liverpoolba, Birminghambe, Cardiffba, Glasgowba, sőt Párizsba és Amszterdamba is. A péntekre várt fennakadásokban éppen ezért jelentős tényező az, hogy rengeteg repülőgép a személyzetekkel együtt nem a megfelelő helyen van, és mivel Gatwick 98 százalékos kapacitáskihasználtsággal működik, nagyon nehéz a kiesett járatok pótlását a napi menetrendbe beilleszteni.

Gatwick vezetősége továbbra is azt kéri az utasoktól, hogy a következő napokban is minden esetben ellenőrizzék, indul-e járatuk, mielőtt elindulnának a repülőtérre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • igazamvanvagyig #9
    “A közlekedési miniszter bűncselekménynek minősítette a történteket, és kijelentette: az elkövetők több év börtönnel számolhatnak”

    nem kaptak semmit hiszen liberális ország és a liberalizmus célja az anarchia ,káosz (demoralizáció stb....).

    És éppen ezt tették.
    Fel is Háborodtak hogy volt házkutatás szerintem még lehet hogy be is perlik a rendőrséget és még kártérítés is kapnak
    Utoljára szerkesztette: igazamvanvagyig, 2018.12.26. 03:57:09
  • wraithLord #8
    Még a legolcsóbb DJI drón is fel tud menni 2 km fölé. Mondjuk az sem túl magas, de nem is párszáz méter.
  • t_robert #7
    azért a gépek orra egy műanyag kúp, mert mögötte van a radar berendezés és egy fém burkolat zavarná. ezért is látni annyi képet, hogy madarakkal ütközve is betörik a orr-kúp. A szélvédő üveg erősebb és vastagabb. Amúgy meg a gépek le és felszállás közben találkoznak drónnal legfeljebb ott még csak 200-250 km/h körüli sebességgel mennek. a mostani drónok nem repülnek túl magasra azért. rosszabb volna 10 km magasan ütközni, mikor már 800-850 km/h-val tekernek a gépek. légcsavaros drón nem jutna fel fizikailag se ilyen magasra. egy helikopter is maximum úgy 5-7 km környékére tud felmenni a ritkuló levegő miatt. egy drón meg úgy pár száz méterre legfeljebb.
  • fonak #6
    Izé, az utolsó mondat remélem vicc.
  • kvp #5
    Nehany napja volt itt hir, hogy szepen lebontotta egy boeing orrat egy veletlen arra tevedt dron. Ha a szelvedot kapja telibe, akkor az a gep jo esellyel beleallt volna a talajba.

    Az igazi veszely nem a dron tomege es sebessege a felszinhez kepest, hanem a repulogep sebessege a dronhoz kepest, ami viszonylag kis tomegu dronbol is eleg hatekony faltorokost tud csinalni. Ez a specialis relativititaselmelet miatt van igy.
  • Cobra. #4
    Nem értem minek ez a nagy felhajtás, nagyon kicsi az esélye, hogy egy (kereskedelni forgalomban kapható) drón komolyabb kárt okozzon egy repülögépben.
  • kvp #3
    Valoszinuleg csak gyerekcsiny...
  • wraithLord #2
    Nem tudom, mit akartak ezzel, de ha esetleg a még be nem vezetett új UK-s dróntörvény szigorítását vagy ehhez hasonlót, akkor nem sikerült, mert inkább a rendfenntartó szerveket szidta mindenki a tehetetlenségük miatt.

    Mindenesetre elég fura sztori...
  • csicso82 #1
    Ha ez ennyire hatásos egy időben kellett volna AZ ÖSSZES londoni nemzetközi reptéren ilyet csinálni, az egész város beszart volna.