Berta Sándor

Word-oktatás krétával a táblára rajzolva

Egy ghánai tanár számítógépek nélkül is próbálja megtanítani diákjainak a szövegszerkesztő használatát.

A 33 éves Richard Appiah Akoto a Sekyedomase nevű városban tanít számítástechnikát. A probléma az, hogy a helyi általános iskolában egyetlen számítógép sincs. A tantárgy nem szabadon választott, 2011 óta minden 14 és 15 éves tanuló köteles informatikát tanulni és állami vizsgát tenni. Számítógép hiányában Akoto legfontosabb tanítási segédeszköze a hagyományos tábla, amelyre szinte művészien felrajzolja a Word vagy éppen más szoftverek kezelőfelületét.


A tanár egyáltalán nem panaszkodik a körülmények miatt, hanem nagyon mulatságosnak találja az egész dolgot. Akoto úgy foglalta össze a hitvallását, hogy szereti a diákjait és mindent elkövet azért, hogy megértsék azt, amit tanít nekik. A ghánai szakember módszerére először egy helyi komikus figyelt fel, aki megosztotta azt a 140 000 Facebook-követőjével, majd a sztori felkeltette a Microsoft érdeklődését is. A helyi kirendeltség biztosította a tanárt arról, hogy kap eszközt és szoftvert.

Akoto úgy vélte, hogy mindez ugyan egy kedves gesztus, de az iskolának legalább 50 számítógépre lenne szüksége ahhoz, hogy hatékonyan taníthassa a számítástechnikát, egyúttal rámutatott arra, hogy neki ugyan van saját laptopja, de azt különböző okokból nem tudja használni a munkájában. Hozzátette, hogy ráadásul a tanterv teljesen más megközelítési módot vár el. Azzal érvelt, hogy hiába lenne valaki kint a tábla előtt és fogna a kezében egy egeret, attól még nem tudná, hogy mit is kell tennie. Valaki, aki soha nem fogott egeret, ezt nem is tudhatja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #20
    Csak troll.
  • Predatorrr #19
    Te nem vagy normális!
  • gforce9 #18
    Így van. Azokat az alapfunkciókat használja az userek 90%-a amit már a word 6 is tudott. Mégis ezt a szoftveres környezetet pofátlanul magas áron adják, holott 20 éve már kész van, azóta csak reszelgetik, valós széleskörben kihasználható fejlesztés szinte semmi.
  • M2 #17
    Te hülyébb vagy mint ez a tanár a cikkben!
  • Tetsuo #16
    Irodai programoknál elsősorban nem azért kell az új verziókat megtanulni, mert az jobb, hanem mert az van/lesz elterjedve/alkalmazva.
  • xyl #15
    "Ősrégi word-ot oktatni ott pont ugyan olyan anakronizmus, mint akár nálunk!"

    FLAME WAR START! Anakronizmus ide, anakronizmus oda, a 6-os word tudta mindazt, amit egy szövegszerkesztőnek tudni kell. Vannak persze új dolgok, pl. weblap szerkesztés, adatbázis-kapcsolat, stb. de kérdés, hogy ezt hányan használják ténylegesen.
  • dyra #14
    Szerencsére Orbán megvéd minket! Meg a pénzüket is!
  • duke #13
    Ugy latom nem vagytok eleg liberalisak. A megoldas mar reg megszuletett. Soros Gyorgy, es mostmar az ENSZ is megmondta, hogy emberi alapjoga kell tenni a szegenyek Europaba koltozeset. Barmelyik szegeny, arab vagy afrikai, akinek nem tellik masra csak egy geppisztolyra, az szabadon oda koltozhesen Europaba, ahova csak akar, felsokorlat nelkul. Es a helyileg illetekes kormanynak ezt minden modon segitenie kell. Nem kell nyavajogni, 2-3 milliard arab es afrikai siman elfer Europaba.
    Bizonyitottan felviragoztatjak a gazdasagot, megszunik a munkanelkuliseg, illetve a munkaerohiany, csokken a bunozes.
    Mar csak az Orbant kell eltavolitani, es vegre FELSOKORLAT NELKUL johetnek az arabok.
  • Tetsuo #12
    Valójában ez sem oldana meg semmit, mert a probléma már itt van a nyugati világban is, illetve mindenhol - és nem konkrétan a zsidókra gondolok.
  • BladeW #11
    Meggyőzhető vagyok. Legyen neutronbomba!