Berta Sándor

Svájc szélmalomharcot folytat az adathalászat ellen

Az elkövetők jórésze külföldi, és sokszor az áldozatok is. A helyi ügyészség büntetne, de jogsegély-kérelmeivel más országok nem igazán foglalkoznak. Az egyik leggyakoribb internetes bűncselekmény az adathalászat, amelynek során hamis üzenetek, e-mailek és honlapok segítségével csalók megszerzik a magánszemélyek és cégek hozzáférési adatait, majd betörnek az elektronikus banki szolgáltatásokba és ellopják az ott tárolt pénzösszegeket. Svájcban a szövetségi rendőrséghez (Fedpol) több mint 2300 adathalász esetet jelentettek be, ez négyszer annyi, mint 2012-ben. A Fedpol közlése szerint esetenként 20 000-25 000 svájci frank kár keletkezett, azaz ez tavaly összesen 45-60 millió frankos veszteséget eredményezett. Most ismertté vált, hogy a szövetségi ügyészség 350-400 adathalászat ügyében állította le az eljárást, ami összes eset háromnegyede.

Ladina Gapp szóvivő elmondta, hogy az eljárások többségét azért kellett beszüntetni, mert számos jogsegély-kérelem ellenére sem sikerült a büntetőjogilag fontos elemeket hozzárendelni az egyes konkrét bűncselekményekhez és az ügyészségnek semmit sem sikerült kideríteni az elkövetőkről. A jogsegély-kérelmekre azért volt szükség, mert a feltételezett elkövetők jelentős része külföldi volt. Néhány tucat esetben viszont folytatódik az eljárás, mert azt remélik, hogy megfelelő segítséget kaphatnak a külföldi bűnüldöző hatóságoktól.

A kialakult helyzet egyébként egy tavalyi júliusi ügy következménye, amelynél gyorsított eljárásban három internetes csaló ellen lépett fel az ügyészség. A vádlottak marokkóiak és oroszok voltak, s azzal vádolták őket, hogy több mint 100 000 hitelkártya adatait szerezték meg. A károsultak svájciak, amerikaiak, britek, franciák és dánok voltak. Csak Svájcban a kárösszeg 3,5 millió frank volt. Azonban a szövetségi büntetőügyi bíróság visszautasította az eljárás lefolytatását, mondván nem felel a külföldön végrehajtott adathalász esetek felderítéséért és üldözéséért. Amennyiben az ügyészség erőfeszítéseit siker koronázta volna, lett volna megfelelő jogalap a többi 450 hasonló eset lefolytatására.

A bíróság egyébként korábban már jelezte, hogy ilyen döntés születhet, de az ügyészség kitartott az álláspontja mellett és folytatta a pert. A fiaskó ellenére az ügyészség továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy azokban az internetes bűncselekményekkel kapcsolatos ügyekben is fel kell lépniük a hatóságoknak, amelyeket külföldön külföldi személyek külföldi áldozatok ellen követnek el. Ezt írja elő a Kiberbűnözés Elleni Nemzetközi Egyezmény, amelyet a Svájc is aláírt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!