Berta Sándor

Tőzsdére mehet a Canonical

A cég a közeljövőben jelenhet meg a tőzsdén.

Mark Shuttleworth, a Canonical alapító-vezérigazgatója közölte, hogy szeretné előkészíteni a Canonicalt a tőzsdén való megjelenésre. A menedzser az Open Stack Summit nevű bostoni rendezvény keretében elmondta, hogy ahhoz, hogy ezt a lépést megtehesse, be kellett zárni a vállalat veszteséges részlegeit. Mindezt alátámasztják a Unity 8, a Mir és az Ubuntu Phone fejlesztésének leállítása, valamint a közelmúltban végrehajtott számos elbocsátás is. Emellett szintén értelmet nyert Mark Shuttleworth vezérigazgatói pozícióba való visszatérése. A tőzsdei megjelenéshez ugyanis egy társaságnak szervezettnek kell lennie és nem hurcolhat magával veszteséges részlegeket. Shuttleworth rámutatott, hogy a leállított részlegek évente több tízmillió dollárba kerültek a cégnek.

Az üzletember hangsúlyozta, hogy az Ubuntu operációs rendszer továbbra is a vállalkozás szíve marad és arra épül majd minden. Megpróbálta az asztali és a mobil területet is nyereségessé tenni, de be kellett látnia, hogy ez nem fog sikerülni. A Canonical ennek ellenére - erejétől függően - támogatni fogja a közösség azon törekvéseit, amelyek az Ubuntu Phone és a Unity 8 továbbfejlesztésére irányulnak.

Shuttleworth elmondta, hogy az Ubuntu Cloud tavaly a magán felhőplatformok esetében 70, míg a nyilvánosak esetében 90 százalékos növekedést könyvelhetett el. A dolgok internete területén is komoly fejlődés tapasztalható: a Canonical szoftvereire és tudására, illetve jövőbeli fejlesztéseire olyan távközlési konszernek építenek, mint az AT&T, a Deutsche Telekom és az NTT. A tőzsdére lépés előtt a vállalkozás még egy újabb finanszírozási kört fog tartani. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a tőzsdei megjelenés pontosan mikor valósulhat meg, de a lépésre alighanem a közeljövőben kerül sor.

Mark Shuttleworth áprilisban bejelentette, hogy leállítják a Unity 8 asztali kezelőfelület fejlesztését. Az Ubuntu operációs rendszer a jövőben Gnome-alapú lesz. Arról is döntés született, hogy az okostelefonokra optimalizált Ubuntu-verzió és a Convergence Shell készítését is leállítja a cég, amely a jövőben a felhőkörnyezetre és a dolgok internetére koncentrál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!