Berta Sándor

Közel 30 milliárd dollárt ér az Airbnb

A vállalat a legutóbbi finanszírozási körben 850 millió dollárt szerzett egy ismeretlen befektetőtől.

A hírt eddig nem kommentálta a vállalkozás, amely az összegnek köszönhetően - az Equidate ágazati platform adatai alapján - jelenleg már 29,7 milliárd dollárt ér. Az Equidate információiból az is kiderül, hogy az Airbnb 2010 áprilisában még csupán 8 millió, 2011 júliusában már 118,6 millió, 2012 decemberében 200 millió, 2014 áprilisában 475 millió, míg tavaly júliusban 1,6 milliárd dollárt szerzett a befektetőktől és támogatóktól. 2015-ben az Airbnb már 25,6 milliárd dollárt ért.

A társaságnak júniusban sikerült egy 1 milliárd dolláros hitelmegállapodást kötnie, amelyben négy bank (JPMorgan Chase, Citigroup, Morgan Stanley, Bank of Amerika) is komoly szerepet vállalt. Az új cégértékbecslés azt jelenti, hogy a 2008-ban létrehozott és jelenleg 4200 munkatárssal rendelkező Airbnb közel feleannyit ér, mint az Uber. A két startupot egyébként gyakran hasonlítják egymáshoz, mert az utazásmegosztó platformot is 2008-ban hozták létre és az üzleti modelljeik tekintetében is vannak hasonlóságok.

Az európai szállodaszövetség szerint egyébként regisztrálni kellene a megosztáson alapuló gazdaság (sharing economy) keretében működő, rövidtávú lakás-bérbeadással foglalkozókat. Magyarországon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy adóalanynak minősülnek azok a magánszemélyek, akik online foglalási rendszeren - például az Airbnb-n - keresztül egy vagy több szobát vagy akár egy teljes ingatlant szálláshelyként adnak bérbe, így adószám kiváltására kötelesek és számlakibocsátási kötelezettség is terheli őket. Tételes átalányadózás esetén szobánként évente 38 400 forint közterhet kell leróni, és persze a vendégektől beszedett idegenforgalmi adót kell befizetni az önkormányzat kasszájába.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dartois83 #22
    Ez mondjuk igaz, hogy a "piacgazdaság" inkább azokban a főként angolszász országokban működhet, ahol alacsony, vagy reális az adóztatás és nem csak az állami megrendelésekből lehet megélni. Itthon annyira el vannak torzítva a feltételek és az esélyek, hogy ez lehetetlen. Meg sem lepődöm a tapasztalatodon.

    Az alapproblémára visszatérve: már Berlinben és Stockholmban nagy gondot jelent a bérlakások hiánya, illetve a Airbnb térnyerése, de szerintem ezt sem szerencsés bekorlátozni. Idő kell, még rájönnek a lakáskiadók, hogy hosszabb távon nem fog mindenki Airbnb-zni. Amúgy sajnálom a bérlőket most, mert tényleg nehéz helyzetük van, de a bérbeadóktól sem lehet elvárni, hogy a piaci ár alatt adják ki a lakásokat. Az lenne a jó, ha a piac megnyugodna és reális áron működne.
  • gforce9 #21
    Hát igen. Voltam már külsős szakértő sok informatikai pályázatnál. Még nem volt olyan, hogy kisebb nagyobb mértékben ne lett volna előre lezsírozva a bolt.... ez amolyan alapvető dolog nálunk. Meg sem fordul a kihirdetők fejében, hogy esetleg tisztességesen is lehetne. És ez a szemlélet mindenhol átjárja a "piacgazdaságunkat". Valószínű ezért nem fogok meggazdagodni soha, mert ezekhez nekem nem volt gyomrom. :)
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2016.08.11. 10:49:08
  • molnibalage83 #20
    Itthon a "piacgazdaság" az, hogy szürke és fekete gazdaság a végén lassan összemérhető - vagy már az - a tisztán üzemelővel.
  • dartois83 #19
    Na persze 1945 előtt csak a nép érdekeit nézték. Mintha a Horty-kor és előtte a dualizmus nem arról szólt volna, hogy vannak a nemesek, vitézek meg mindenféle uralkodóréteg, aztán ott vannak a parasztok, zsellérek, meg a munkások.

    Kár belekeverni a nemzetközi piacgazdaságot, a budapesti ingatlanpiac jól mutatja a jelenlegi helyzetet, hogy akinek van valamit tőkéje, lakása, az most jól tudja fialtatni. Miért kéne bárkinek is szociális alapon úgy gondolkodnia, ha pár éve volt egy lesajnált belvárosi kis lakása, akkor most nem adhatja ki a leghatékonyabb módon? Ok, az adózás más kérdés, azt lehetne szigorítani. Viszont kár az egyéneket hibáztatni a piacon, hogy nem albérletbe adják, vagy nem olcsón. Ez a piacgazdaság.
  • Tetsuo #18
    Az igazi baj, hogy 1945 óta nincs magyar érdekű kormány.
    Ugyanis a lakáspiacon is az történik, mint minden más gazdasági területen.
    Ha egy gazdag területet egy szegény területtel összeengedünk úgy, hogy azt mondjuk, kapitalizmus van, akkor a gazdag területen élők a saját áraikhoz képest olcsón felvásárolnak minden tulajdont a szegény területen, és a szegény területen élők szolgasorba esnek, teljesen kiszolgáltatottak lesznek a gazdag területen élőknek, hozzátéve hogy az úgynevezett szegény terület árai a folyamat végére nagyban emelkednek, míg a gazdag terület árai valószínűleg csak minimálisan, de csökkennek, legalábbis ennek a folyamatnak eredményeként.
    Ez történik a "rendszerváltás" óta Magyarországon az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem, az ingatlanpiac, a hitelpiac, a devizapiac stb. területeken és erre megy ki a játék pl. a TTIP esetében is.

    Ha különböző, részben autonóm gazdasági rendszereket versenyeztetünk egymással, a gyengébbek összeomolhatnak és magával ránthatnak egész nemzeteket, akár társadalmakat.
    Csak aljas, haszonleső, kollaboráns hazaárulók köthetnek ilyen szerződéseket.
  • Ferrer #17
    "ami pedig irreálisan felnyomja az árakat és az albérleti díjakat."

    Hát, ha olyan árakért sikerül kiadni vagy eladni, akkor pont, hogy az az ár a reális, és ami előtte volt, az irreálisan alacsony, nem? :))
  • molnibalage83 #16
    Nem az egészet, csak sokat súlyosbítja a helyzetet. Pont annyira, hogy már az elviselhetetlenség határán van.
    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.08.10. 18:25:10
  • Cat #15
    "És van akinek kényszerből el kell vinnie, mert az utcán nem élhet"
    Figyelj, ha elkel, akkor ennyi az ára. Teljesen mindegy hogy miért veszik ki.

    "A probléma az, hogy már nem belvárosról van szó."
    Szögezzük le, hogy az AirBnB csak a szűken vett belvárost érinti. Az egyéb áremelkedések oka csak részben a kiszorító hatás, jóval nagyobb rész, hogy
    1. a kamatok a béka segge alatt vannak. A magyar jegybanki alapkamat kevesebb, mint egy százalék. Most olcsóbb hitelt felvenni, mint 2008-ban!
    2. Ebből következően akinek pénze van, nem tudja hova rakni. A bankban elolvad, a tranzakciós díj, és egyéb költségekkel kevesebbet vehet ki egy év után, mint amennyit berakott. Magyar tőzsde ugye nem létezik (van négy likvid cég és kész), még leginkább az állampapír az alternatíva.
    3. Budapesten van munka, vidéken nincs, ezért vidékről rengeteg ember áramlik fel a fővárosba. Hiába csökken az ország lakossága, hiába megy ki sok ember külföldre, még mindig sokkal több jön fel vidékről.
    4. 2008 óta gyakorlatilag nem épültek új lakások.

    Szóval ezt az egész ingatlanpiaci árrobbanást egy lakáskiadást segítő szolgáltatásra fogni balgaság.
  • molnibalage83 #13
    Mi értesz alacsonyabb alatt?
  • Garfield #14
    Azt kéne megérteni, hogy nem önmagában azzal van baj, hogy az albérleti díjak vagy a lakásárak magasak, hanem azzal, hogy az Airbnb miatt befektetési céllal vesznek, illetve adnak ki lakásokat egyre nagyobb mértékben, ami pedig irreálisan felnyomja az árakat és az albérleti díjakat. Ennek a drágulásnak csak másodlagosan van köze a belvároshoz. A legjobban ez az albérletnél látszik: egyáltalán nem ugyanaz az árszínvonal, amikor pár napra kiveszek egy szobát/lakást valahol és az, hogy X évig ott szeretnék lakni, mert az a megélhetés helye.