Gyurkity Péter

22 milliárd dollárt keresett a Google az Androidon

Egy bírósági perben kottyantották el a fontos részletet, amelyet a Google kérésére később töröltek.

A Google a mobil operációs rendszer 2008-as megjelenése óta óvatosan kezeli az ebből befolyó összegek részletezését és pontos lebontását, aminek köszönhetően nem sok információ áll rendelkezésünkre arról, hogy maga az Android pontosan mennyiben jelent komoly bevételforrást a cég számára. Most egy bírósági perből ismerhetjük meg a hiányzó darabkákat.

A per - amelyet eredetileg az Oracle kezdeményezett, mivel állításuk szerint a Google annak idején engedély nélkül használta fel a Java platformot saját szoftverének fejlesztésénél - szép lassan halad előre az Egyesült Államokban, ennek keretében került sor január 14-én egy újabb fordulóra. Ennek során az Oracle egyik jogi képviselője elejtette, hogy a részletes analízis szerint a Google eddig 31 milliárd dolláros bevételre tett szert az Android jóvoltából, amelyből 22 milliárd tényleges profitként maradt a cég számláin, vagyis a szoftver igencsak fontos forrásnak számít.

A Google persze nem hagyta annyiban az általuk rendkívül bizalmasnak tartott információ ilyen formában való közlését, és január 20-án egy szövetségi bíróhoz fordultak annak mielőbbi eltávolítása érdekében. A tárgyalásról közzétett nyilvános beszámolóból nem sokkal később szép csendben el is tűntek a fenti számok, ám ezt megelőzően néhány internetező gyorsan elmentette azokat, így fordulhatott elő, hogy többek között a Bloomberg is beszámolt azokról. Az Oracle képviselője egyben kijelentette, hogy a Google annak idején azért kapkodott, mert mielőbb elérhetővé akarta tenni saját platformját, hogy megelőzze a vásárlók végleges elcsábítását, amire az Apple-nek az iOS korábbi megjelenése révén komoly esélye volt.

Az Android egyébként alapvetően két eltérő módon szállít bevételeket a Google számára. Az androidos készülékeken megjelenő hirdetések és a Google Play szoftverbolt egyaránt fontos forrásnak számít, amit a Google nyilván minden lehetséges módon védeni igyekszik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #4
    "aki benne van annak lobbi, aki kimarad belőle, annak korrupció"
  • ostoros #3
    Hát persze hogy nem csalnak. Csak nem fizetik be. Legálisan.
    És miért legális? Mert kilobbizták.
    És a lobbizás miért nem korrupció? Mert egyszer korrupcióval rávettek egy csomó embert, hogy legyen egy legális formája a korrupciónak, amely csak a nagy halaknak kedvez.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2016.01.30. 20:43:28
  • gombabácsi #2
    a nagy multik nem csalnak adót!!
    XD
  • ostoros #1
    Nocsak.
    Gondolom adómentesen.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2016.01.30. 14:19:18