MTI

El kell érni a kritikus tömeget az okos hálózatoknál

El kell érni a kritikus felhasználói tömeget és infrastruktúrát az okos hálózatok kialakításában ahhoz, hogy a tényleges haszon megjelenjen nemzetgazdasági szinten, vagy a fogyasztók számára is érzékelhető legyen - mondta Huber Krisztián az Okos Jövő Innovációs Klaszter (OJIK) társelnöke.

A szakértő az Okos Jövő Fórum 2015 konferencia és szakkiállítás kapcsán nyilatkozott, amelynek fő témája idén az okos technológiák alkalmazása az energetika és az okos városok fejlesztésének területén volt. Az eseményt az OJIK és a győri Széchenyi István Egyetem szervezte. Huber Krisztián az okos városok jellemzői között kiemelte az elektromos közlekedés, az e-autók várhatóan lavinaszerű térnyerését. Mint fogalmazott, nem egy science fiction, hanem normális fejlődési irány, hogy húsz éven belül az autók egyharmada villamosautó lesz. Könnyen látható ebből a szakértő szerint, mennyire átalakulnak majd a villamos energia hálózati követelmények.

Szabályzói oldalról hatékonyan ösztönözhetik az e-autók használatát egyebek mellett a buszsáv megnyitásával, kedvezményes parkolással vagy az autók áfájának csökkentésével, így az e-autó ára, illetve fenntartási költsége meg tudja közelíteni a normál autókét.

Kitért arra, hogy a szél- és a napenergia kezelése nem könnyű villamosenergiai szempontból, mivel a hálózatot minden pillanatban egyensúlyban kell tartani. Ha éppen nem süt a nap vagy nem fúj a szél, nagyon bonyolulttá válik a hálózat kiegyensúlyozott szabályozása. Akkor lehet ezt nemzetgazdasági szinten megvalósítani, ha a fogyasztókat is sikerül bevonni. Olyan ösztönzőket kell beépíteni a rendszerbe, állami, kereskedelmi szinten, ahol a fogyasztók is érzik, hogyan tudnak spórolni, vagy időben beosztani az energiafogyasztást.

Mint mondta, a leghatékonyabb rezsicsökkentés a fel nem használt energia. Példaként említette, hogy a villamosenergia árát akár 90 százalékkal csökkentheti egy olyan megoldás, amely nem folyamatos, hanem szakaszos energiaellátást biztosít olyan háztartási gépeknek, ahol pár perces kimaradás nem okoz gondot. Az Okos Jövő Innovációs Klaszter mintegy 50 tagot számlál, köztük nagy villamosenergiai, vagy informatikai vállalatokat, valamint innovációs és műszaki profilú kis- és középvállalkozásokat - mondta el Huber Krisztián. A 2013-ban alapított klaszter egy üzletépítő közösség, feladata, hogy információkat, lehetőségeket, kapcsolatokat biztosítson a tagjai számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • turidani #3
    @ Sirály12:
    Szerintem inkább te vagy az, akinek csak a (rózsaszín) fele jött le a cikkből.
    Az olcsó időszakokban való áramvételezést vezérelt hálózati csatlakozás néven már évtizedekkel korábban megvalósították, tehát ezen nincs mit feltalálni.
    A pufferes hőszivattyús villamos fűtés durva fényűzés, aminél még egy szimpla gázfűtés is sokkal olcsóbb. Tehát ez nem igazán életszerű példa.
    Az elektromos autók hálózati energiatárolóként való használatához minden parkolóhelyen drága kétirányú csatlakozásra volna szükség, ami sokkal drágább megoldás volna, mint az ipari méretű energiatárolók használata.
    Arról nem is beszélve, hogy az elektromos autók sohsem fognak annyira tömegesen elterjedni, hogy ez egyáltalán komolyan felmerüljön.
    Tehát a háztartási fogyasztók területén az intelligens hálózatokkal nem lehet nagyot dobni.
    Az intelligens hálózatoknak csak az ellátásbiztonság javítása (tehát a decentralizált energiatermelés és a redundáns szállító- és elosztórendszerek) területén van hasznosítható újdonságtartalma.
    Azt viszont már nem a szoftveres startupok vadászterülete :-)))
  • Sirály12 #2
    Ha neked csak annyi jött le a cikkből, akkor ajánlom olvasd el még párszor.
    Az energiaellátás biztonságát nem fogja befojásolni lényegileg, hanem a nem kritikus fogyasztók lesznek néha lekapcsolva kis ideig, cserébe sokkal olcsóbban kaphatnak majd éramot. De ez akkora ujdonság lenne? Akkor az éjszakai áram mi? Annyi, hogy ezt teszik még inteligensebbé!
    Ha van egy modern fútési rendszered mondjuk húszivattyúval, ami puffertartájra dolgozik, akkor nem megéri ha sokkal olcsóbban kapod az áramot, de naponta 1-2 órára leáll? Semmi hátrányod nem lenne belőle, akkor miért is rosz?
    Ha pedig nem kell az olcsóbb áram, akkor mehet egész nap, mert ez szerintem nem lesz kötelező, csak mint lehetőség.
  • halgatyó #1
    Már pedzegetik. Azt, hogyan lehet az eddigi, biztonságos energiaellátás MEGSZÜNTETÉSÉT lenyomni a PLEBS torkán. Ráadásul úgy, hogy még örüljenek is neki. Hujjujuj... hujjujuj .... hú de okosak vagyunk mert okos hálózatot használunk okos városban, okos telefonnal fizetjük a járdahasználatot és a lélegzetvétel...
    Bulgáriában a rendszerváltás körül/után már megvalósították mindezt (EMLÉKSZEM az újságcikkekre, akkor még nem volt internet). Hoztak egy szabályt, hogy mikor ENGEDÉLYEZETT bizonyos fogyasztók bekapcsolása, pl. porszívózni minden nap 2 x 1 órában volt szabad (asszem 17 - 18 óra volt az egyik ilyen engedélyezett idő)
    Végülis nem csoda. A 19. -- 20. század véres agyarú kommunistái ugyanazok, akik a 20. század végétől köztünk élő és romboló legnyálasabb liberálisok, és ugyanazok lesznek a legéresebb kező iszlamisták is. Itt, Európában. Nomeg a legzöldebb zöldek is ugyanebből a körből kerülnek ki (meg a leg-embergyűlölőbb állatvédők, meg a leg-autósgyűlölőbb biciklisták és társaik, meg a buzimasírozásokat szervező "toleránsok", akikre a tolerancia pont a legkevésbé jellemző)
    Hát most "OKOS" faszságokkal pusztítanak