Gyurkity Péter

Okostelefonokat tervezne és licencelne a Nokia

Mégpedig jövőre, amikor a Microsofttal kötött megállapodás ezt lehetővé teszi számukra.

Még áprilisban írtunk arról, hogy a Nokia kínai részlegének háza táján megerősítették a cég visszatéréséről szóló korábbi pletykákat, és már akkor is 2016 második felére vetítették azt előre. Most maga a vezérigazgató beszélt okostelefonok piacra dobásáról, ezt azonban külső partnerek segítségével valósítanák meg.

Rajeev Suri egy német magazinnak adott interjúban beszélt a kérdésről, kiemelve, hogy egyelőre a megfelelő partnereket keresik egy ilyen lépéshez. Gyorsan hozzátette ehhez, hogy míg a Microsoft jelen pillanatban mobiltelefonokat gyárt, addig ők kizárólag ilyen és hasonló készülékek tervezését és a kész dizájnok licencelését vállalnák magukra, vagyis minden más feladatot külső partnerekre bíznának, hogy ne legyen gondjuk a korábban megkötött szerződés kitételeivel. Konkrét neveket természetesen nem említett, ám itt már van mire alapoznunk.

Annál inkább, mert a Nokia alig néhány hónappal a telefonos részleg eladása kapcsán megkötött 7,2 milliárd dolláros üzletet követően mutatta be az Androidra épülő saját tábláját, amely N1 néven jelent meg a piacon. Itt a tajvani Foxconn végezte el a gyártói feladatokat, maga a tábla pedig a 2016-ra tervezett visszatérés prototípusaként fogható fel, mintha ezzel tesztelték volna az elképzelés megvalósításának lehetőségeit.

Eközben folytatódik a cég átalakítása, amit jelez az Alcatel-Lucent felvásárlása, illetve a Nokia HERE térképrészleg eladásának szándéka - előbbi a hálózati felszerelések piacán erősítené helyzetüket, utóbbi pedig a szoftveres oldalon szűkítené le a profilt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomboy013 #3
    Szuper esély, hogy eltűnjön a droidos kínai vackok rengetegében a Nokia név is. Cairo te nagyon szép álmot dédelgetsz szokásod szerint aminek semmi valóság alapja nincs. Az Apple nagyon nem ezt csinálja. Ők szolgáltatást is adnak a készülékeik mellé a gyártáson és tervezésen kívül, itt viszont a Nokia a nevet meg a készülék tervet adja a szolgáltatás léte vagy inkább nem léte a kínai gyártótól fog függni(ahogyan a marketing is). Semmi nem lesz ezekben a Nokia telefonokban ami miatt érdemes lenne megvenni őket. Jah bocs lesz egy Z launcher juhééé. Amúgy nulla kamera amiben ugye régen kiemenlkedtek, nulla támogatás, a tervezők is a MS-nál vannak. Halott ügy az egész. Nekem még szerencsére van egy pár igazi Nokia készülékem amivel megemlékezem a márkára ami többet valószínűleg sosem lesz a régi. De persze gyermeteg álmokat lehet dédelgetni csak felesleges. Androiddal a Nokia már amúgy sem lenne az igazi, elveszne egyedisége ami még a WP-vel megvolt. Van már elég androidos márka a piacon nem kellene még a Nokia nevet is elkurvítani.
  • Major #2
    Nálad még mindig nem tiszta a kép. A Nokia elsőként kalapozott az Androidért, de elhajtották őket a búsba, mivel teljesíthetetlen feltételeket követeltek maguknak.
  • CairoJack #1
    Teljesen jó lesz ez így, az Apple is pont ezt csinálja. Ők tervezik meg, és bérgyártókkal gyártatják le az iPhone-okat, és minőségileg is jók, nincs velük semmi kifogás. Talán még olcsóbban is kijön ezzel a Nokia, mintha maga gyártana.
    Személy szerint sajnálom, hogy a magyar és a többi európai Nokia gyár bezárt, és hogy a kontinens elveszített egy jelentős IT alappillért, de ez van.
    Nem kapcsolt a Nokia időben, utána meg rossz lóra tett, jó nagyot bukott a WP-vel, ráment az egész Device részleg.

    Ez most egy jó, járható út a visszatérésre. Szép fokozatosan meg lehet lovagolni az Android vonalat. Csak ügyesen kell csinálni. Nem szabad elkövetni azokat a hibákat, amikbe más gyártók már belebuktak, vagy épp buknak.

    A terméktámogatást azt tolni kell, ügyesen kell felépíteni a készülékpalettát, hogy mindenki találjon magának való telefont, dizájnt is el kell találni, stb.
    De ha ügyesen csinálják, nagyon sokra vihetik (ha meg bénán, akkor vettek egy újabb jegyet a süllyesztőbe).

    Szerintem magának a brand-nek van akkora húzó ereje, hogy egy ügyes stratégiával szépen vissza tudnak kapaszkodni a komolyan vehető gyártók közé. Csak nem kell elkomolytalankodni a dolgot.