Berta Sándor

IoT-részleget hozott létre az IBM

A társaság egyaránt kínálna a dolgok internetéhez kapcsolódó hardvereket, szoftvereket és szolgáltatásokat.

Az IBM az új dolgok internete részlege kapcsán a következő 4 éven belül 3 milliárd dollárt szánna a jövőbeli befektetésekre. Egyúttal döntés született arról is, hogy a társaság egyesíti korábbi IoT-ajánlatait, amelyek az intelligens bolygó, az intelligens városok (Miami-Dade County, Montpellier) és az intelligens épületek (Carnegie Mellon Egyetem) projektekhez kapcsolódtak.

Az új részlegnél, amelynek vezetője Pat Toole lett, több mint kétezer alkalmazott dolgozik majd, akik az IoT-megoldások mellett elemzési ajánlatokat is kínálni fognak. A csapatban egyaránt helyet kapnak a konzultánsok, a kutatók és a fejlesztők. A tervek között szerepel egy ágazatspecifikus cloud-ajánlat létrehozása dinamikus árazással. A második pillért a már meglévő Bluemix IoT-platform jelenti majd, míg a harmadikat egy partner-ökorendszer, amelynek tagja lesz az ARM, az AT&T és a The Weather Company is. A partnerek között már most megtalálható a Continental, a Cummins Inc. és a Pratt & Whitney.


Az IBM azt reméli, hogy IoT-ajánlatai egyesítése és a beruházások következtében képes lesz felvenni a harcot az olyan vetélytársaival, mint a Blackberry, a Cisco, a Panasonic és a General Electric. Az IoT-partnerségre jó példa lehet a The Weather Company nevű vállalattal való együttműködés, amelynek keretében időjárási adatokat osztanak meg a repülőgépek, a drónok, az épületek és az okostelefonok szenzorjai segítségével. A The Weather Channel a szolgáltatásait az IBM felhőkörnyezetében tárolhatja el és a Watson szuperszámítógépre épülő elemző ajánlatokat is használhatja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!