Gyurkity Péter

Európában is jön a Meizu M1 Note

Az iPhone 5C-re hajazó, olcsónak szánt megoldás némi késéssel válik globálisan is elérhetővé.

Még december utolsó napjaiban számoltunk be arról, hogy az erősödő versenyben saját magának nagyobb piaci szeletet kiharapni akaró kínai Meizu egy kifejezetten olcsó okostelefont dob piacra kellemes jellemzőkkel. A megjelenésre az első körben Kínában került sor, és bár a globális elérhetőséget akkor januárra ígérték, ez csak most következik majd be.


A telefon a hivatalos bejelentés szerint a cég saját internetes boltjában, vagyis a MeizuMart oldalán lesz majd megvásárolható, amely így minden régióban elérhetővé válik majd. A pontos megjelenési menetrendet ugyan ezúttal sem árulták el, de azt jelezték, hogy erre nem kell már sokat várnunk, vagyis közel lehetünk a debütáláshoz. Ez leginkább a készülék várható ára miatt lehet érdekes az európai felhasználóknak, hiszen a hasonló teljesítmény-ár relációt kínáló fejlesztések eddig többnyire az ázsiai régióban voltak beszerezhetők, ezekből nem sok jutott el kontinensünkre.


Emlékeztetőül, a külseje alapján erősen az iPhone 5C-re hajazó Meizu M1 Note egy 5,5 hüvelykes érintőképernyővel érkezik, amely az 1080p felbontást támogatja. Ehhez egy nyolcmagos MediaTek MT6752, avagy a szintén nyolc maggal ellátott Snapdragon 615 társul (az még nem világos, hogy nemzetközi viszonylatban melyikre esett a választás), 2 GB RAM, egy alapesetben 32 GB-os belső tároló, egy 13 megapixeles hátoldali és egy 5 megapixeles előlapi kamera, valamint egy 3140 mAh-s akkumulátor társaságában, LTE-eléréssel és dual-SIM opcióval - a szoftveres oldalon az Android KitKat verziójára épülő FlymeOS fut.

Kínában a telefon 160 dollártól indul, remélhetőleg ez nem sokat változik majd a globális megjelenéssel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sakhalin #1
    +áfa+vám+szállítás mári ne akkora cucc sajnos...