MTI

LED-izzókra cserélik a közvilágítást Zalaegerszegen

Zalaegerszeg közvilágításának mintegy 80 százalékát energiatakarékos LED-izzókra cserélik ki egy több mint egymilliárd forintos beruházás jóvoltából - közölte a kiviteli szerződés pénteki aláírásakor a város polgármestere.

Balaicz Zoltán elmondta: közel 6 ezer lámpatestet cserélnek le a munkálatokra rendelkezésre álló 160 nap alatt. Csaknem 50 új lámpaoszlopot is felállítanak, a lakossági igények és a közlekedésbiztonsági szempontok figyelembe vételével. A polgármester hozzátette: Zalaegerszeg ökováros programjához szervesen illeszkedik a közvilágítási rendszer korszerűsítése. A korszerűbb lámpatestek jóvoltából nemcsak csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása, de évente mintegy 50 millió forinttal kevesebbet kell majd költeni villamos energiára.

A kivitelezést a közbeszerzési pályázaton nyertes Elios Innovatív Zrt. végzi, amelynek vezérigazgatója, Sájer Gábor elmondta, hogy a General Electric Magyarországon gyártott LED-lámpáit szerelik fel a zalai megyeszékhelyen.

A kiviteli szerződés aláírásáról kiadott sajtóközlemény szerint a zalaegerszegi közvilágítási rendszer korszerűsítését két pályázati támogatásból, összesen bruttó 1,080 milliárd forint költségvetéssel valósítják meg. A költségek 85 százalékát az Európai Kohéziós Alap és a magyar kormány támogatása biztosítja, a fennmaradó 15 százalékot a zalai megyeszékhely saját forrásból, hitelből finanszírozza. A munkálatok befejezése után a város közvilágításának 80 százalékát energiatakarékos lámpatestek biztosítják majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jakuza1 #6
    Arrol azert az onkormanyzatok tehetnek, ha nem korszerusitenek.
    Persze az anyagi hatter is biztosan ebben kozrejatszik. Ellenben ilyen kondicciokkal, ha jol latom 3 ev alatt megterul a befektetese a zalaegerszegi onkormanyzatnak, hiszen csak 15%-t kell felvallalnia a beruhazasbol.
    Talan masoknak is ilyen utat kellene felvallalni es akkor tobb kepunk lenne arrol, hogy minosegeben es elettanulmanyaiban, mire is szamithatunk az ilyen valtastol.
  • kjhun #5
    Minden szép és jó is lenne mindenhol az energiával való takarékoskodást illetően. De, a ~3200 településből talán 5-10 helyen készült el eddig/folyamatban van a közvilágítás korszerűsítése. Viszont, aki nem ott lakik, annak halványlila gőze sincs, hogy mennyivel mássabb/jobb a fényük, a korábbi narancssárga fényű nátrium-gőzös vagy a fehér fényű fénycsöveshez képest. Volt, pár cikk eddig róla itt az SG-n is meg a nagyobb hírportálokon is, de akár 1db nyamvadt összehasonlító kép az nincs sehol se.
  • Sequoyah #4
    Mi otthon mar kizarolag csak LED-del vilagitunk, beleertve a karacsonyfat is. Nincs semmi baj a fenyevel.
  • Jawarider #2
    LED-izzókra...? Mutassatok egyet ! :)
  • Nagymoli #1
    Led-izzó, műanyagüveg, clubcard kártya, alumínium szögvas, vasbeton talpfa, és így tovább... :-D Vagy LED, vagy izzó. Eléggé bajban lennénk, ha a LED izzana. Ledes fényforrás talán...
    Utoljára szerkesztette: Nagymoli, 2015.01.23. 16:39:01