Gyurkity Péter

Kétszer több okostelefont adna el az Oppo

A kínai gyártó abban bízik, hogy jövőre csaknem kétszer annyi okostelefont tud leszállítani.

Az Oppo nevét korábban alig néhányan ismerték régiónkban, az utóbbi egy-két év azonban egyértelműen a kínai gyártókról, azok előretöréséről szólt, megoldásaik pedig egyre gyakrabban váltanak ki nagy érdeklődést a felhasználók részéről. A gyártó a fotózás, illetve a készülékek vastagsága terén is előrelépést ért el, van tehát mire építenie.

Tajvani és kínai források, pontosabban az ágazatban dolgozó beszállítók értesülése szerint az Oppo most azon dolgozik, hogy jelentős mértékben növelje a leszállított készülékek számát. Idén az előzetes adatok szerint összesen 25-30 millió ilyen megoldást dobtak piacra, jövőre azonban csaknem megdupláznák ezt, továbbra is főként a számukra hazai, ma már óriásinak számító piacra támaszkodva. A viszonyokat jól jelzi, hogy a terv szerint 2015-ben 50 millió okostelefont szállítanának le, ebből 35 milliót a kínai, a maradék 15 milliót pedig külföldi felhasználók vásárolnák meg – már amennyiben valóra válik a gyártó kívánsága.

A felhasznált komponensek terén nem várhatunk nagy változást, a telefonok szívét a legtöbb esetben továbbra is a Qualcomm Snapdragon chipek szolgáltatják majd, míg a belépő szinten és az alsó-középkategóriában a MediaTek megoldásait alkalmaznák. A kameramodulokat és az akkumulátorokat a Lite-On Technology szolgáltatná, ez tehát szintén maradna a régi, bár a MediaTek beszállításai alaposan megugorhatnak, mivel a gyártó elsősorban az olcsó, 160 dollár alatt készülékek szegmensében igyekszik előretörni, dacára annak, hogy a legnagyobb visszhangot a fent említett érdekes megoldásaival váltotta ki.

A cég jelenleg kínai gyártósorokkal rendelkezik, de mivel az indonéz piacon 6,5 százalékos részesedéssel bírnak, felmerül egy helyi üzem létesítése is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!