Gyurkity Péter

Európában is jön a HTC Desire 620

A nemrég bejelentett készülék januárban több európai országban is megjelenik majd.

Még a hónap elején számoltunk be arról, hogy a HTC két eltérő változatban dobná piacra új készülékét, amely a Desire családot bővíti ki. Akkor még nem esett szó az európai megjelenésről, de nem kellett sokat várnunk az első részletek felbukkanására. Eszerint januárban már sort is kerítenek az itteni rajtra.

Ahogy arról mi is írtunk, a Desire 620 egy kifejezetten középkategóriás megoldás, ezt többek között a 64 bites Snapdragon 410 jelenléte is elárulja – a jelek szerint ez a példány lesz kapható a kontinens országaiban, az eredeti hírben is említett négy maggal és 1,2 GHz-es órajellel. Az érintőképernyő egy kereken 5 hüvelykes változat, amely 720 x 1280 pixel felbontást támogat, ehhez LTE-elérés, egy 8 megapixeles hátoldali LED flash és egy 5 megapixeles előlapi kamera, 1 GB RAM, egy alapesetben 8 GB-os, de (egy legfeljebb 128 GB-os) microSD-kártya révén további bővíthető belső tároló, valamint egy 2100 mAh-s akkumulátor és az Android 4.4 KitKat társul majd.


Az operációs rendszer jó eséllyel az új 5.0 Lollipop verzióra frissül, erre minden bizonnyal a hivatalos megjelenés után nem sokkal sor kerül majd. Azt szintén tudjuk, hogy a Desire 620 egyebek mellett a brit O2, az EE, a Three, valamint a Carphone Warehouse kínálatában egyaránt elérhető lesz, ám a kereskedelmi ár eddig egyedül német vonatkozásban ismert, itt pedig 279 eurót kérnek majd a készülékért, ami nagyjából 345 dollárnak felel meg. Ez tűrhető árnak tekinthető, elsősorban annak fényében, hogy nem prémium kategóriás megoldásról van szó, bár Ázsiában olykor-olykor már ilyen telefonok is hasonló árcímkét kapnak. Ahogy azt az első bekezdésben is említettük, a hivatalos megjelenés januárban, a jelek szerint egyszerre több európai országban esedékes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!