Gyurkity Péter

Kiszivárgott a Lumia 1030

A telefon a források szerint 50 megapixeles, a készülékből kiemelkedő kamerával fut be.

Már hónapokkal ezelőtt megszellőztették bizonyos lapok, hogy a Microsoft többek között a McLaren kódnévre hallgató okostelefonnal frissítené a Lumia családot, ez a példány pedig a szintén méretes kamerával ellátott Lumia 1020-at váltaná le. A fejlesztés most fotókon is felbukkant, bár a megjelenéssel kapcsolatban a legtöbb részletet még nem ismerjük.


A szóban forgó felvételek egy kínai oldalon jelentek meg, ezek állítólag a McLaren, más néven Lumia 1030 okostelefont mutatják meg nekünk. A forrás szerint az elsőként elkészült prototípus került fel egy ottani aukciós oldalra, onnan származnak a fotók is, ám természetesen nem vehetünk mérget arra, hogy mindez valóban így van. Egyelőre még a megoldás pontos neve sem ismert, bár egy másik forrás nem sokkal ezután arról beszélt, hogy a 1030 egy még nagyobb, egészen pontosan 50 megapixeles hátoldali kamerával futhat be, amely fizikai méretét tekintve is terjedelmesebb lesz, kiemelkedik majd a telefonból, méghozzá egy negyedik generációs short-pulse LED Flash kíséretében.


Mivel annak idején a Lumia 1020 is a fotózásra koncentrált, ezt a feladatot pedig a 41 megapixeles hátoldali PureView kamera látta el, jó eséllyel az új fejlesztés is ebbe a családba tartozik majd. A telefon eredetileg egy, a teljes szegmensben legjobb funkcionalitást biztosító koncepcióként fogant meg az illetékesek fejében, ám a most felbukkant prototípuson kívül eddig szinte semmit sem láttunk ebből. Ugyanígy nem tudni, hogy a készülék mikor és milyen áron jelenhet meg a piacon, bár a magukat jól értesültnek beállító források azt suttogják, hogy a bemutatóra a soron következő, februárban esedékes MWC alatt kerítenének sort.

Amennyiben valóban megjelenik a fotókon látható megoldás, a cég egyedit alkothat a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomboy013 #9
    A 930-nál meg brutálabb hardver miatt érezhetően gyorsabb a rendszer és az alkalmazások megnyitási sebessége meg a böngészés is, jóval szebb kijelző (920-am után többször nem vágyok IPS-re), jobb kamera. Glance hiánya nem zavar, a Onedrive előnyeit is kihasználom úgyhogy a bővíthetőség hiánya sem, meg ha nagyon muszáj rádugom gépre és áthelyezem a képeimet meg videóimat(bár erre még nem volt példa). De egyébként a 830 is egy nagyon jó kis telefon, nekem külsőre is bejön talán kicsit jobban is mint a 930. De szerintem nem veszi fel vele a versenyt a legtöbb szempontból. Leginkább attól függ kinek mely szempontok a fontosabbak, a 920 után én pl egy fokkal erősebb hardverre vágytam a gyorsaság miatt ezért a 830 kiesett mert nagyjából a 920 szintjén van.
    Utoljára szerkesztette: tomboy013, 2014.12.06. 14:41:47
  • Major #8
    Csak hogy a 830-nál Glance Screen is van meg meg microSD bővíthetőség.
  • tomboy013 #7
    Én elnéztem a glance hiányát pedig előtte 920-at használtam amibe volt. Abszolút nem hiányzik már. Nagyon jó telefon a 930.
  • Sequoyah #6
    Tobb helyen is kihoztak gyoztesnek az iPhone 6-tot, meg egy fotos,oldalon, mikozben az ugyanott levo direkt osszehasonlitasnal meg laikusoknak is nyilvanvalo a kulonbseg.
  • MsUser #5
    Nagyon jó hardver-szoftver optimalizálás kell majd ehhez az 50 megapixelhez!
    Azt nem tudom viszont hogy jön fel példaként az iPhone6 "Sequoyah" hozzászólásában
    nemcsak a Nokia kamera-képminőségéhez, de a Lenovo régebbi kiadásához sem ér fel!
    Egyébként régebbi Sony-tól szállított CCD-vel szerelik az iPhone-okat nem piacvezető korántsem ezen a területen, a Sony a saját telefonjaiba jobb, újabb fejlesztéseket épít be!
  • Major #4
    Miután a Glance Screen kimaradt a 930-ból, így a 930 nálam is kimaradt.
  • Sequoyah #3
    Allitolag a kovetkezo nagy frissitescsomag javitja ezt a problemat.

    Fontos kerdes, mert hiaba csinal sokkal jobb kepet mint az iPhone 6. Ha ilyen lassu, akkor osszessegeben nem biztos hogy jobb. (szerintem ezzel egyutt is jobb, de ez velemenyes)
  • Gladiator #2
    remelem csinaltak valamit a feldolgozas sebessegevel, mert ha megint 2 mp-t kell varni egy kep elmentesere, akkor az egesz mehet a kukaba. nem is ertem minek noveltek meg tovabb a megapixeleket, ahelyett, hogy inkabb a kidudorodasra figyeltek volna.
  • tomboy013 #1
    Nem lesz benne xenon vaku? Mindegy is, ha ez lenne a végleges változat sem cserélném rá a 930-am, nem tetszik.