Gyurkity Péter

Sikeres az új iPhone-páros

Az Apple már az előrendeléseknek köszönhetően új rekordot döntött, a siker egyértelmű.

Ahogy az várható volt, az Apple szeptember 9-én, saját rendezvényén rántotta le a leplet két új okostelefonjáról, amelyek megtörték az addigi trendet, és nagyobb méretben, nagyobb kijelzőkkel jelentek meg. Sokan kétkedtek a lépés várható sikerét illetően, ám az eddigi adatok azt mutatják, hogy a vásárlók az almás cég esetében is kedvezően reagáltak a nagyobb okostelefonok felbukkanására.

Az ilyenkor szokásos hivatalos bejelentésből kiderül, hogy már az első 24 óra alatt új rekordot sikerült felállítani, legalábbis az értékesített példányok számának tekintetében. Az Apple ugyanis az első nap folyamán több mint 4 millió példányt adott el, amiben nyilván nagy szerepet játszott, hogy már három nappal korábban elérhetővé vált az előrendelési opció – ezzel nyilván szintén nagyon sokan éltek. Érdemes megemlíteni, hogy az eredeti iPhone 5 esetében az első napon 2 milliónál állt meg a mutató, bár az utódoknál nem ilyen egyértelmű a kép.


Az iPhone 5S és iPhone 5C tavalyi megjelenésekor ugyanis a cég nem követte a korábbi példát, és nem tették közzé az első 24 óra eredményét. Némileg megkésve annyit közöltek, hogy az első három nap folyamán 9 millió példányt értékesítettek, ám azt nem árulták el, hogy melyik modell bizonyult népszerűbbnek (persze azt sejthetjük, hogy az 5S váltotta ki a szélesebb tömegek érdeklődését, hiszen az 5C szerény jellemzőihez egy nem túl szerény ár párosult). Sajnos a mostani, rekordnak számító eredményt sem bontották le az egyes típusokra, így azt nem tudjuk, hogy a phablet, avagy a 4,7 hüvelykes példány vezeti-e a házon belüli versenyt, remélhetőleg ez később tisztázódik majd.

Az értékesítés második, általánosnak mondható köre pénteken indul, ezt nyilván (siker esetén) további bejelentések követik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Papichulo #23
    "Having put the new iPhones through its gauntlet of durability tests this weekend, SquareTrade found that the iPhone 6 holds up impressively well in drops, spills and slips—despite the fact that the new, thinner iPhones are tougher to hold onto given their smooth edges and bigger screens." - iPhone 6 Is the Most Durable iPhone Yet, Says Insurer
  • Macropus Rufus #22
    meghalik a zsebben az új iPhone 6 Plus és úgy is marad.

    http://mobilarena.hu/hir/meghajlik_a_zsebben_az_iphone_6_plus.html

    (A Galaxy Note 3 is tesztelve lett... ez nem hajlik semennyit sem)
  • caius marius #21
    A minap volt a kezemben egy ilyen májkroszoftos csoda és hát elámúltam az biztos. Fájl kezelő nyema, flac formátumot lejátszó alkalmazás nyema, a blútusz bizonyzalan, wifi direct nem működik, stb..
    Mi ebben a jó?
    Elindítottam egy számot és nem lehetett "beletekerni". Erre már a szalagos magnók is képesek voltak. :)
  • tomboy013 #20
    Látod milyen szerencse, hogy windows phone-t használok és nem windózmobilt? ;) Egyébként mindhárom rendszert élvezet használni, droidot főleg akkor ha mazochista vagy :D
    Utoljára szerkesztette: tomboy013, 2014.09.20. 00:46:25
  • Vamp17 #19
    Nyilvan minden telefonnal vannak gondok. Az, hogy a cegek hogy kezelik ezeket, mar mas kerdes. Mint lentebb irtam, sok szoftveres bug johetett a beta miatt is (tenyleg szinte teljesen ugyanaz a V6 hibalistaja, mint amit ide belinkeltel :) ) ebben az esetben mit tegyen a ceg? A user feltette a V6 ot (vagy eleve azzal kapta, mert valamelyik shop igy arulta) ha a Xiaomi elkezd magyarazkodni, hogy "mert beta szoftvert hasznalsz" stb, akkor azt mondjak, csak vedekezik, a hszek meg megmaradnak es csak rontjak a ceg megiteleset.

    Nyilvan az hszek torlese sem megoldas, de hallottunk mar olyan kijelentest is, hogy "fogd a keszuleket maskepp, ha rossz a terero".... szoval mas cegek problemakezelese sem minden esetben peldas...:)
  • Papichulo #18
    En nem gyozkodni akartalak, en orulok, hogy neked nincs semmi problemad es boldog vagy a telefonnal, csak megjegyeztem, hogy jopar gond van ezekkel a keszulekekkel... lehet, hogy csak bizonyos szeriakat erint, de eleg sokan panaszkodtak es a Xiaomi reakcioja sem volt tul korrekt, toroltek a kritizalo hozzaszolasokat, mikozben a garancialis javitast sem vegeztek tul peldasan.
  • pixx #17
    Mindkettőnél? Htc desire, aztán az új a sensation.

    És igen én technikai ember vagyok, viszont a telefonomat nem szeretem bütykölni, mert én abban a korszakban nőttem fel, mikor megvettem a Nokiát és ment. Így gondolom jogosan várom el, hogy más telóknál is ilyen legyen.

    Szóval Iphone csak számomra a telefon. Nem azért, mert divatos, hanem mert használható :D

  • Vamp17 #16
    nyilvan ez relativ, mert sokan rajtam kivul, szinten nem bantak meg :) Eleg ha csak a magyar forumot olvassuk :)

    1. A SIM foglalattal nem volt gondom, igaz nem hasznaltam tul sokat, SIM be es kb ki sem lesz veve a kov. telefonomig :) Nyilvan ha cserelgetem naponta, elobb-utobb kikopik, de szerintem ez mas telefonnal is igy van...

    2. A kepminoseg sztm szuper, idaig aki meglatta, csak annyit mondott, h "huhaa!!". Mar eleve felfoliazva kertem, szoval a karcoktol annyira nem felek, nem szandekszom egy percig sem folia nelkul hasznalni.

    3. az usb portal nem volt gondom, veszi a toltest, meg lehet rajta adatot masolni. Ennyi nekem eleg is :)

    4. nem volt sem tulmelegedes, sem baj a tarcsazoval, vagy a kontaktokkal, a kapcsolatot sem dobja el soha (wifi, 3G)...

    Jegyzem meg, az itt felsorolt szoftveres hibak valami "fura veletlen" folytan egybe esnek a MIUI V6 bug listajaval... (A V6 a keszulo uj verzioju ROM a MI3-ra es az egyeb Xiaomi telefonokra. Erosen beta allapotu, meg nincs belole stabil kiadas)
  • Papichulo #15
    Nemreg vettem egy Xiaomi M3-at es nem bantam meg.

    Akkor neked szerencsed van, mivel sokan megbantak:

    Apparently, apart from suffering from severe manufacturing defects such as the SIM tray not working properly, exceptionally low screen quality for a smartphone which is supposed to have Gorilla Glass 3, troubles with the microUSB port, and unusually high overheating issues, the phone is also suffering from some serious software bugs, such as contacts mysteriously not showing up when accessed through the dialer app, and several other complaints of unstable software and random WiFi/cellular signal drops.
    (Forras)
  • Vamp17 #14
    Nemreg vettem egy Xiaomi M3-at es nem bantam meg. Annal a telefonnal peldaertekuen lehet latni, hogy mit tud egy androidos telo bivalyeros hardverrel es szenne optimalizalt szoftver-el :)

    Az ara a toredeke egy iphone6-nak es tudja azt, sot tobbet mint az apple cucc. Mindezt fagyas es roccenes nelkul (hala az optimalizalasnak).

    Nyilvan a MIUI is a Xiaomi eszkozokon megy ennyire gordulekenyen es problemamentesen (persze a tobbin sem rossz :) ), itt latszik az Android nagy hibaja, a szamtalan hardverparameter. Ha beszukited ezt es csak 2-3 telefonra (hardverosszetetelre) koncentralsz, csodak csodaja, a droid is megtaltosodik! :)