SG.hu

Mobilos képzést indított a Szegedi Tudományegyetem

Négy szemeszteren átívelő, az intézmény kommunikáció- és médiatudomány szakos diákjai által felvehető speciális képzést indított a Magyar Telekom támogatásával a Szegedi Tudományegyetem. A mobilkommunikációs és közösségi médiás ismereteket nyújtó képzésben elismert szakemberek segítik a hallgatókat.

A magyarországi felsőoktatásban egyedülálló képzésben részesíti hallgatóit a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke, együttműködve a Magyar Telekom Dél-Alföldi régiójával - közölte az intézmény. Az ingyenesen elvégezhető program a kommunikáció szakos tanulmányok alatt teljesíthető. A négy féléven átívelő, összesen 13 kurzusból álló speciális modulban a hallgatók megismerkedhetnek a digitális kultúrával és az információs társadalommal kapcsolatos legfontosabb társadalomtudományos alapelvekkel és megközelítésekkel; a tartalomszolgáltatás és a mobilkommunikáció alapjaival, illetve gyorsan változó trendjeivel.

A képzés második évében a hallgatók a munkaerőpiacon közvetlen előnyt jelentő ismeretekhez és tapasztalatokhoz jutnak az újmédiás marketingeszközökről, a startupok lehetőségeiről, valamint mobil alkalmazás tervezésében is részt vesznek. "A technikai, technológiai újítások a tudományos kutatómunka eredményei, miközben a tudományos kutatómunkát megújító módszerek és eszközök is. A mobil alkalmazások immár a tudományos tartalom célba juttatásában egyre nagyobb szerephez jutnak. Az okostelefonok, táblagépek használata segíti a kreatív szakemberek munkáját. Ezért örvendetes, hogy ezekhez a modern eszközökhöz kötődő képzést is nyújt hallgatóinak a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke. Ráadásul úgy ösztönzi innovatív gondolkodásra hallgatóit, hogy együttműködik az egyik leggyorsabban fejlődő iparághoz kötődő cégekkel" - hangsúlyozta Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem rektora.

"Szegeden három évvel ezelőtt az országban elsőként indult el olyan együttműködés, ami nem kizárólag a Magyar Telekom és egy egyetem közvetlen munkaerőpiaci kapcsolatát jelenti. Kezdetben egy átfogó ismeretterjesztő munkáról volt szó, mostanra pedig egy teljes képzésről beszélhetünk. Célunk, hogy a következő években minél több innovatív ötlet, mobilos alkalmazás és az iparágat erősítő szakember kerüljön ki a dél-alföldi műhelyből" - mondta Pfeff Dániel, a Magyar Telekom dél-alföldi régióvezetője. A képzésben a tanszék és a Magyar Telekom Dél-alföldi régiója mellett a POSSIBLE magyarországi irodájaként működő a CarnationGroup, a kirowski Isobar, a HVG és az SZTE Digitális Kultúra és Elméletek Kutatócsoportjának szakemberei vesznek részt. A szervezetek nem csak előadásokkal és gyakorlati oktatással, hanem a hallgatóknak kínált lehetőségekkel is segítik a kommunikáció szakosok szakmai fejlődését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!