Berta Sándor

Milliószámra törli az illegális tartalmakra mutató linkeket a Google

A keresőcég az elmúlt egy évben több mint 200 millió olyan hivatkozást távolított el, amelyek a szerzői jogvédelem alatt álló művek illegális másolataira mutattak. Az elmúlt években ennél jóval kevesebb linket törölt a konszern.

A nyilvánosságra hozott Áthatósági jelentés szerint a legtöbb URL törlését a Brit Zeneipari Szövetség (BPI) kezdeményezte hat jogtulajdonos megbízásából eljárva. 280 megadott doménen összesen 43 904 451 darab vitatott hivatkozás szerepelt. Az első húsz bejelentő között van még az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA), a Fox Group Legal, az NBC Universal és a Walt Disney Company is. A Google-t az Amerikai Egyesült Államokban hatályban lévő úgynevezett Digital Millennium Copyright Act (DMCA) kötelezi arra, hogy távolítsa el a keresőindexéből az illegális másolatokkal összefüggő információkat és linkeket. Az eljárás lényege, hogy a jogtulajdonosok vagy azok képviselői elektronikus úton benyújtják keresetüket, majd a vállalat tudomásul veszi a kérést és törli az adott hivatkozást.


A Torrentfreak blog összesítése szerint az elmúlt esztendőkben rendkívüli mértékben megnőtt az ilyen jellegű keresetek száma. 2011-ben még 75 százalékkal kevesebb beadványt regisztráltak. Idén eddig már közel 30 000 jogtulajdonos fordult az óriáscéghez és azt kérte, hogy összesen 295 729 doménről távolítsanak el jogsértő linkeket. A leginkább cenzúrázott oldalnak 7 677 420 eltávolítandó hivatkozással a FilesTube számít. A platformon a felhasználók egyetlen kattintással több fájlmegosztót is átkutathatnak bizonyos fájlok után.

A Google ugyan csak ritkán ellenőrzi azt, hogy a felé jelzett link valóban megfelel-e a DMCA-törlések minden követelményének és igyekszik a kereseteknek eleget tenni, a zene- és a filmipar ennek ellenére még mindig elégedetlen a társaság hozzáállásával. Az érdekvédő szervezetek már többször is hangot adtak annak a véleményüknek, hogy az óriáscégnek a jövőben nem egyes hivatkozásokat, hanem teljes doméneket törölnie kellene a keresőindexéből, erre azonban eddig a Google nem volt hajlandó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sajátvéleményem #9
    A You Tube arra jó,(kép és hangminősége miat.) hogy a máshol nem található zenét filmet megnézzem. Vagy egy-egy érdekesebb, TV-ben leadott műsort felvenni.
  • Bren X #8
    Vannak más keresők...
    A YouTube-ról meg le lehet szedni az anyagokat, pl.: a DownloadHelper-rel.
  • culas25hc #7
    Legalább most már tudom, hogy ha nem találok valamit, az nem azt jelenti hogy nincs, csak máshol kell keresni. A YouTube is egy nagy szar lett az utóbbi időkben, rengeteg videó nem elérhető már. A jövőben szerintem teret nyerhetnek a kisebb videó megosztók és keresők, a nagyok az ilyen túl szigorú szabályrendszerük miatt fognak visszaszorulni.
  • Sajátvéleményem #6
    Ja??????????
    Ez csak így megy? nem tetszik valakinek valami akkor töröltetjük?
    -Na, nekem a zsidók és cigányok nem tetszenek....
  • fergusonpapa #5
    Ez most komoly?
  • kvp #4
    A teljes domain alapu torles odaig mukodne, hogy valaki felrak a facebook-ra egy darab illegalis file-t. Amint a google letiltja a teljes facebook-ot vagy akar egy amerikai kormanyzati oldalt 1 db szerzoi jogilag vedett kep miatt, azonnal bebukna az egesz rendszer. Azert a legtobb jogvedo tudja, hogy csak addig csinalhatnak barmit amig nem okoznak jelentos jarulekos kart, mert amint igen, a sajat fonokeik fogjak oket hivni, hogy a google-ben nem jon be a facebook es igy nem tudnak belepni.
  • lapaleves #3
    ...és amint a paraszt nem találja meg a guglin / jutubon a keresett pár filmet, haverokat megkérdi, kap valamelyikőjüktől meghívót és utána a pár film helyett letölti a fél netet zárt rencerből. brilliánsan visszaszorítják.
  • ugh #2
    Ez igaz de azer' bevehetik a veget:D
    Az elsot mar a masiknal en vagyok odanove :D
  • enyac #1
    Ugyan... Lesz helyett másik százmillió link. Továbbá használhatunk más keresőt is.