Berta Sándor

2,5 év börtönt kapott egy vietnami blogger

Le Quoc Quan az egyik legismertebb vietnami blogger, akit hivatalosan adócsalásért állítottak bíróság elé, de a cél valójában az volt, hogy a hatalom elhallgattassa egy időre.

A helyi bíróság összesen 30 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Le Quoc Quant. Bár hivatalosan adócsalás miatt vádolták meg és ítélték el, de a Human Rights Watch emberi jogi szervezet szerint a per valójában politikai indíttatású volt. A férfi nyilvánvaló "bűne" az volt, hogy nyilvánosan bírálta a jelenlegi vietnami kormányt. Blogjában elsősorban polgári jogi és vallásszabadsági kérdésekkel foglalkozott. Az 1971-ben született Quan katolikus, és tavaly december óta ült vizsgálati fogságban. Az eredeti tárgyalási időpont július lett volna. A blogger politikai döntések áldozatának tekinti magát és Chris Brummitt Hanoiban élő újságíró szerint csalódottan vette tudomásul az ítéletet. Az aktivista a következőket mondta: "Évek óta elítélem és harcolok a korrupció, a bürokrácia és a változatlan állapotok ellen, ezek a dolgok ártanak ennek az államnak. Hogy őszinte legyek, azért üldöznek, mert szeretem ezt az országot."

Le Quoc Quan elítélése után több száz tüntető, köztük buddhista szerzetesek torlaszolták el Hanoi egyik főutcáját. A rendőrség ugyanakkor megakadályozta, hogy megközelíthessék a bíróság épületét. Emberi jogi aktivisták azt nyilatkozták, hogy a hatóságok házi őrizetbe kényszerítették őket, így akadályozva meg, hogy részt vehessenek a férfi melletti szolidaritási akcióban. Vietnamban egyre nagyobb az online cenzúra. tavaly szeptemberben három helyi blogger kapott börtönbüntetést. A vádirat szerint az állam ellen kifejtett propagandatevékenységért ítélték őket letöltendő börtönre. A fővárosi népbíróság az indoklásban kiemelte, hogy a három személy az internet népszerűségét olyan cikkek megjelentetésére használta fel, amelyekben rossz színben tüntették fel a kormányt, bírálták a helyi kommunista pártot és rombolták az államba vetett közbizalmat, ezért nem kaphattak enyhe büntetést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)