Szekeres Viktor

Menekülnek a nézők a Most vagy soha! című Petőfi-filmről

Nagyot zuhant a Most vagy soha!.

75 ezer nézős teljesítménnyel kezdte meg a mozis pályáját a Most vagy soha!, ami nagyon jó teljesítménynek számít egy magyar filmtől, idén a hollywoodiak közül is csak a Dűne 2 váltott ki ekkora érdeklődést a magyar közönség köreiben, azonban a folytatásra sajnos már nem lehetünk büszkék, ugyanis a film a Filmforgalmazók Egyesülete becsült adatai alapján hétvégén már csak 21 755-en váltottak rá jegyet, ami döbbenetesen nagy, 71%-os esés.

Általában premierfilmeknél az 50%-nál jobb második hétvégés nézőmegtartás már korrektnek számít, 40-45%-nál már kifejezetten jónak, ezek alatt pedig zseniálisnak. Ugyanígy a 60% alatti nézőmegtartás már elég gyenge, a 70%-os pedig a nagyon kirohanós és nem jól sikerült szuperhős filmekre szokták tartogatni. A nagy zuhanás általában két dolognak lehet az ötvözete: annak, hogy a filmet mindenki az első napokban akarta látni, illetve annak, hogy nem jó a szájhagyománya, kevesen ajánlják azt ismerőseiknek. Mindez azt jelentheti, ha így halad tovább a film, hogy a Most vagy soha! nem fog a Semmelweis magasságába érni, melyre 17 hét alatt már 334 ezren váltottak jegyet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!