Szekeres Viktor

Szemfényvesztők 3: remek hír érkezett

Már idén foroghat az új Now You See Me.

Ősszel derült ki, hogy a Lionsgate elkezdte árulni a Szemfényvesztők 3-at (Now You See Me 3) az American Film Market (AFM) keretében, és a csatolt dokumentumokból az is biztossá vált, hogy a folytatásra vissza fog térni Jesse Eisenberg, Woody Harrelson és Morgan Freeman. Ekkor már tudtuk, hogy elkészül a film, most pedig Eisenberg azt nyilatkozta, hogy már olvasta a szkriptet és az év második felében elkezdődik a forgatást is.

Az, hogy tervezik a filmet, 2020-ban derült ki, akkor arról írtunk, hogy a Lionsgate stúdió Eric Warren Singert szerződtette a szkript megírására, tőle később Seth Grahame-Smith vette át a stafétát, azonban a jelek szerint, egyik próbálkozásból sem lett semmi, ugyanis a legutóbbi változatot Michael Lesslie készíthette el. 2022. őszén pedig mi is megírtunk, hogy Ruben Fleischer fogja rendezni a Now You See Me harmadik részét.

Mint ismert, a 2013-as első rész az akkori nyár meglepetés sikere volt Amerikában 118, a világ többi részén pedig 234 millió dollárig jutott el 75 milliós költségvetésből. A nyilván drágább folytatás pár éve hazájában 65 millió dollárt hozott csak, nemzetközileg azonban felülmúlta az elődöt, Amerikán kívül összesen 270 millió folyt be a mozik kasszájába.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sippie #1
    Az a kártyareptetős jelenet pedig igenszar volt