Szekeres Viktor

Kijött egy videó a többmilliárdos Petőfi-mozifilmből

Így forgatták a Most vagy sohát.

A Nemzeti Filmintézet kiadott egy werkfilmet a Most vagy soha című Petőfi-filmhez. Az NFI közleménye alapján "a monumentális produkció egyik izgalmas kihívása az 1848-as Pest-Buda korhű megelevenítése a legendás Pilvax kávéházzal és a Landerer-nyomdával, az 1847-ben átadott, gyönyörű Nemzeti Múzeummal, korhű piacokkal, vásárokkal és az osztrák elnyomás egyik jelképeként a filmen végigvonuló saras, poros terekkel, mellékutcákkal." Az év elején derült ki, hogy az NFI Filmszakmai Döntőbizottsága úgy döntött, hogy akár 4,5 milliárd forintot is rászán az alkotásra, mely keretből 2 milliárdot egyedi kormányhatározat biztosított. A minden idők leglátványosabb hazai kalandfilmjének titulált produkció a márciusi ifjakról és arról a 24 óráról szól majd, mely megváltoztatta Magyarország történetét.


A Most vagy soha! forgatókönyvét Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk írta, a rendező pedig az a Lóth Balázs, aki a remek koncepcióval rendelkező Pesti balhéval hatalmas ziccert hagyott ki. A filmhez hatalmas díszlet készülni, a 106 napos forgatás áprilisban kezdődött a korábbi hírek szerint több ezer statiszta és majdnem 200 színész közreműködésével. A főszereplők: Berettyán Nándor, Mosolygó Sára, Koltai-Nagy Balázs, Fehér Tibor, Ertl Zsombor, Bordás Roland, Reider Péter, Hajdu Tibor, Berettyán Sándor, Novkov Máté, Horváth Lajos Ottó, Lukács Sándor, Szerednyey Béla.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • shaunray564 #5
    hello
  • repvez #4
    azért 4,5 mild-t ellocsolni erre ráadásul ahogy kinéz mégcsak nem is lesz hiteles , hogy legalább ilyen modon is emléket állitsanak neki és akár oktato jellege is legyen,.
    De ez jelenleg ezekbol a jelenetekbol inkább ugy tunik mint valami Marveles multiverzumos szar , hogy valamelyik dimenzioban akár igy is megtörténhetett .

    De abban a korban nem gondolnám, hogy a nök ilyet mégcsak elgondolni is mertek volna nem hogy valakit igy lerugnak egy társasági asztalnál és ilyen harcmodorral verekedtek volna , egyáltalán lehet , hogy az én történelmi tudásom hiányos , de nem tanultam arról semmit sem, hogy bármilyen eröszakos eseméyn történt volna azon a napon, utána már más tészta.

    A jelenlegi helyzetet meg ismerve ez a 4,5mld ft-t sokminrdenre elég lett volna ami hasznosabban lehettt volna felhasználni mint igy..
    Mert a hooliwoody filmekkel ellentétben itt nem várható megtérülés és 2-3x-os profitrol sem. jó ga 100k néző lesz moziban rá az ha még erüsen tulárazott jegyárral is számolunk nem hoz vissza 200millionál többet. és akkor meg arról olvasunk, hogy erre meg arra nincs pénz és nem tudnak támogatásokat adni , de ilyen szemétre meg van.
  • quatlander #3
    Hiányolom a filmből Franco Nero-t.
  • Ender Wiggin #2
    "Petőfi még a dzsiudzsicut is professzionális szinten nyomja"

    Sőt a csaj is :-)))
  • Dynamic #1
    Igazi Guy Ritchie majmoló, pozörködős marhaságnak tűnik. Látom Petőfi még a dzsiudzsicut is professzionális szinten nyomja. Azért remélem zombik meg láncfűrész nem lesz benne.
    Utoljára szerkesztette: Dynamic, 2022.09.24. 19:17:04