Szekeres Viktor

Hatalmas anyagi és kritikai siker a Hang nélkül című horror

Remekül kezdett a Hang nélkül Amerikában.

Most aztán bosszankodhat a Hang nélkül (A Quiet Place) forgalmazója, amiért világpremier helyett csak május elején engedi mozikba itthon John Krasinski horrorfilmjét, ugyanis az Amerikában hatalmas sikernek ígérkezik. Bevételek tekintetében legalábbis biztosan, hiszen még meg sem érkeztek az első napi adatok, már most meg lehet mondani nagyjából, hogy egy újabb 100 milliós horrorral gazdagodtunk. A csütörtöki elővetítések során ugyanis a film 4,3 millió dollár bevételt hozott, ami duplája a 40 milliós hétvégével induló Széttörvének, és még a 35 milliós startot produkáló Annabelle-folytatás 4 milliós csütörtökét is lepipálja. Lehet tippelni, hogy mennyi bevételt hoz pénteken, az adatok nemsokára nyilvánossá válnak.

Mindez azonban csak az érme egyik oldala, a másik nyilván a kritikai fogadtatás. Korábban már írtuk, hogy két héttel a premier előtt mennyi pozitív sajtóvélemény volt a filmről, s bár mostanra a 100%-os RottenTomatoes-mutató 97%-ra csökkent, még mindig túlnyomó többségben vannak az ajnározó recenziók. Az eddigi 173 kritikusi véleményből ugyanis 167 volt kedvező, mindössze 6 lett panaszos. Ami egy horrornál elég jó arány.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jkedzs #5
    minden szavad igaz! rendszeresen lehet találkozni ilyen kis életképtelenekkel a mozikban.

    amit kihagytál:
    - 20 perces ordenáré reklámok, amit kifizettetnek veled, és ami 20 perccel eltolja a film kezdetét és végét... még a drágább imax moziban is. lol!
    - szar minőségű székek, amikben max fél órát lehet kényelmesen ülni... még a drágább imax moziban is. lol!
    - szar minőségű sablonra, idiótáknak gyártott, amerikai ideológiákat terjesztő filmek
    - szar minőségű hang és kép, szar kontraszt, szar fps.

    egyedül a Mamut mozira nem jellemző a legelső kettő és ott még a hang is észrevehetően jobb.
    Utoljára szerkesztette: jkedzs, 2018.04.08. 11:27:50
  • Voltan #4
    Na, ez jól hangzik! Az az utóbbi évek legjobb horrorja volt.
  • Montanosz #3
    a valami követ óta a legjobb hasonlo film
  • Montanosz #2
    hozzám legközelebb 70km-re van mozi, szted mikor voltam utoljára :-D
  • Relixo #1
    Úgyis letöltjük DVD minőségbe és megnézzük... ki a franc akar popcorn zacskó csörgés és böfögés közben filmet nézni?!
    A fingást, állandó telefon villogást (sötétbe nyomkodja a bunkója) és kis hólyaggal rendelkező 15 percenként ki-be mászkáló retardáltakat nem is említve. Sok magyar moziba ugyanis ez a színvonal van.
    Mondjuk nekem a hiperaktív nyomorultak a kedvenceim személy szerint akik nem tudnak 2 órát megülni anélkül,hogy fészkelődnének és így rugdalják az előttük ülő székét vagy épp remeg az egész széksor tőlük ahogy pattognak. Vágnám le a kezüket lábukat ilyeneknek!!! :D
    Szóval kösz de nézem itthon kényelembe,nyugalomba.
    Utoljára szerkesztette: Relixo, 2018.04.07. 14:55:41