Szekeres Viktor

20 perccel bővíthetik ki a Star Wars: Az utolsó jediket

Pár hét vagy hónap múlva jó lesz a Star Wars-rajngóknak.

Rian Johnson, a Star Wars: Az utolsó jedik rendezője, valamint a film vágója, Bob Ducsay a Collidernek adott interjújában arról beszélt, hogy a nemsokára megjelenő Blu-ray kiadáson a törölt jelenetek akár 20 percet is kaphatnak. Ez azt jelenti, hogy szinte minden törölt anyagot láthatunk, hiszen a 2,5 órás film első vágásra a hírek szerint nagyjából 3 órás volt.

Johnson elmondta, hogy mindent, ami fontos, felzsúfolnak a lakossági megjelenésre. Többek között kibővítik a jelenetet, amiben Finn, Rose és DJ keresztüllopóznak a Mega Destroyeren, illetve annak hivatali helyiségen, ahol megvezetnek pár rohamosztagost. Rey és Luke is kap még egy közös jelenetet a próbából, valamint egy igen érzelmes jelenetet is. És az egyik legnagyobb "törlés" is felkerül a lemezre (ez Rey és a gondviselők között zajlik, utóbbiak voltak az apácaszerű hal/madár hibrid idegen lények, akik Ahch-Tót felügyelik), valamint Finn is kap pár extra jelenetet - az egyikben Poe-val lesz látható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lammaer #24
    Egyetértek. Bár lenne moziban egy exit poll, ahol rá lehetne nyomni mondjuk 1-5 közt egy gombra hogy mennyire tetszett...
  • wraithLord #23
    Az nem faltörőkosos jelenet, hanem egy indokolatlan Independence Day jelenet, amit megszakítottak egy "meglepő" fordulattal, hogy ne legyen klisé, de aztán mégis az lett belőle - lásd Rose szintén "meglepően" odaillő kinyilatkoztatása, miután addigra kiirtották már az "ellenállás" nagy részét. (Amúgy szerintem ebből állt kb. az Ep VIII formabontása, hogy debil módon átszabták a SW vagy általános filmes kliséket, ami a hivatalos álláspont szerint rendkívül innovatív.)
    Egy pillanatra nem fordult meg a fejemben, hogy hiányozna Finn a következő részből. (de mondjuk ez elmondható kb. az összes többi szereplőre is, aki életben maradt. Kivéve Leiát, de vele meg elsütötték azt, hogy kirobbantották a hídról... Utána néztem egy nagyot, hoy tényleg így lett vége Leia Organa-nak??? Hát ami ezután következett... Inkább lett volna úgy vége, hogy random kirobbantják a hídról... :D Még mindig szebb lett volna szerintem.)
  • tomboy013 #22
    Hát megnéztem moziba tegnap de nem volt valami nagy szám, trailereket is direkt kerültem hogy semmit se tudjak a filmről mielőtt beülök megnézni. Valahogy nem volt átütő az élmény, volt néhány ordító baromság a filmben, talán a legnagyobb mikor a faltörő kosos jelentben megmentette a csaj a niga életét úgy hogy azzal kb mindkettőjük csak a véletlennek köszönhetően élték túl. És plusz egy blőd magyarázat is járt az egész cselekedetéhez. Snook-nak se sok értelme volt így hogy lazán kifingatták úgy hogy közben olvasott annak az embernek a gondolataiban aki kicsinálta... Voltak azért jó részek is benne, de nem hozta az elvártat. Erőltetett volt az egész.
    Utoljára szerkesztette: tomboy013, 2018.01.02. 17:02:54
  • Elmin #21
    "Senkit sem kényszerítenek arra, hogy elmenjen a moziba és megnézze, oda annak kell mennie akinek tetszik a film. "
    Ezzel az a baj, hogy csak úgy tudod meg, hogy tetszet-e a film, ha megnézed, vagyis nem tudsz úgy elmenni moziba, hogy már eleve tetszik a film és ezért nézed meg.
    Sajnos még mindig sokan a nézőszámmal igazolják, hogy menyire jó volt a film.
  • NEXUS6 #20
    Hanem melyiken?
  • JanekOne #19
    Bealudtam a moziban a filmen, úgyhogy ebből a cikkből vajmi keveset értettem most; hol ki, mikor? :-)
  • BaliBoy #18
    ??
    Nem azon a bolygón van. Ez, hogy jött le neked?
  • NEXUS6 #17
    És azt az alapvető koncepcionális bugyutaságot hogy magyarázzák, hogy 2 részen keresztül égre-földre keresik Luke-ot, főleg Kiló, és hol a f@szban van Luke? Ja hát pont ott ahol hagyta!!!!???

    Jézus! Ez olyan, mintha a kőrözött elkövetőt csak otthon nem keresi a rendőrség, gratula ezért a csavarért, az egész elb@xott forgatókőnyvhöz!!!
    És ezt a rendező egyedül találta vajon ki?
    XD
  • wraithLord #16
    Ja, hogy a válasz gombot pedig nem nyomtam meg...
  • wraithLord #15
    Ez azt jelenti, hogy az embernek nincs logikája, vagy ha tanulta a szakmát, akkor is csak szubjektíven képes megítélni egy filmet? Bárki csinálhat filmet, mert úgy is vagyunk elegen, hogy elég embernek tetsszen? Bármit meg lehet etetni szignifikáns mennyiségű emberrel, annyira relatívak a dolgok? (mondjuk ez Kínában kb. igaz is :D)
    Ha egy szakács egy lakodalomban szart főz második fogásnak, nem fogják megverni, mert senki sem egyforma, és valaki pont egy ilyen fogásra várt?

    Minden relatív, mindent úgy magyarázol, ahogy akarsz, attól függően, hogy tetszett-e a film (vagy akármi) vagy nem?

    Érdekes megközelítés.