Szekeres Viktor

Remek scifi regényből lehet tévésorozat

Az átjáróból is tévésorozat lehet.

A Skybound Entertainment megvette Frederik Pohl regényének, a Gateway-nek a televíziós adaptációs jogait, természetesen azzal a feltett szándékkal, hogy tévésorozatot készít belőle - a hírek szerint a fejlesztés nemsokára meg is indulhat, csak előbb írót kell keresni a projekthez. Az itthon Az átjáró címen megjelent könyv adaptációja még nem tudni, hogy melyik csatornán vagy platformon köt majd ki, minden bizonnyal csak a kész szkripttel kezdenek csak el házalni.

Az átjáró hazai kiadásának füélszövege a következő: "Vagányok, prostituáltak, művészek és álmodozók, örök világcsavargók és szélhámos szerencselovagok, kokósok és homoszexuálisok gyülekeznek össze az Átjáró űrbázisán, s várnak a ritka szerencsére, hogy a földiek által birtokba vett, egykori hícsí civilizáció űrnaszádjaival a nagy kincs, a zsákmány és felfedezés reményében kizuhanjanak a téridőbe. Rob Broadhead maga is szerencsét próbál, hogy végre szabadulhasson az Átjáró kalandorainak, pszichopatáinak és aberráltjainak szorításából, ám ezért a szabadulásért igen kemény árat kell fizetnie. Pohl sci-fibe ágyazott története kíméletlen és egyben lenyűgöző kritikáját nyújtja a fogyasztói társadalmak illúziógyártó gépezetének, s e gépezet csavarjai közt felőrlődő emberi érzelmek mély tragikumának."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!