Szekeres Viktor

Star Warsos rendezőket kapott a The Martian írójának úgy könyvadaptációja

Ismerős rendezőpáros fogja dirigálni az Artemist.

A Deadline információi szerint Phil Lord és Chris Miller fog filmet rendezni Andy Weir új könyvéből, az Artemisből. Mint ismeretes, Andy Weir írta A marsit, melyből A mentőexpedíció címmel készített Ridley Scott hatalmas sikerű filmet, ami Amerikában 228, a világ többi részén pedig 402 millió dollár bevételt hozott a mozis vetítések során.

Nem is volt csoda, hogy a 20th Century Fox látatlanban lefoglalta a szerző következő könyvének, az Artemisnek a megfilmesítési jogait. A könyv nyomtatásban november 17-én jelenik meg, története pedig a közeli jövőben fog játszódni a Hold első és egyetlen városában. Központi szereplője Jasmine Bashara (barátainak csak Jazz), aki alkalmi csempészettel foglalkozik, azonban egyszer csak lehetősége nyílik véghez vinni a tökéletes bűntényt. Balszerencséjére azonban az előkészítés, illetve végrehajtás során olyan összeesküvésbe tenyerel, aminek Artemis irányításához is köze van, így egy végső, igen kockázatos megoldáshoz folyamodik.

Weir elmondása szerint a történet, mint A marsiban is, tudományosan megalapozott, rendkívül precíz lesz. Azt egyébként még nem tudni, hogy a forgatókönyvet ki írhatja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!