Szekeres Viktor

Friss hírek a Neurománc-mozifilmről

Tim Miller próbálkozhat meg a Neurománc megfilmesítésével.

A Neurománc (Neuromancer) című cyberpunk-alapregényből már elég régóta terveznek filmet, s egy ideje nem hallottunk arról, hogy mi a helyzet William Gibson művének mozis adaptációjával. Nos, most az derült ki, hogy a Deadpool 2 rendezői székéből kreatív okok miatt távozó Tim Miller (valamint VFX stúdiója, a Blur) adhat egy esélyt a filmnek rendezőként, legalábbis a Deadline erről értesült. Hogy ebből lesz-e valami, az csak jövőre derülhet ki, de talán most eljutnak a hivatalos zöld lámpáig.

Aki közelebbről követi a Neurománc-film fejlesztésének a történetét, az tudja, hogy még 2010-ben jelentették be hivatalos közleményben, hogy Vincenzo Natali, a remek Kocka és a talán még jobb Cypher rendezője készítheti el az adaptációt. Ezt követően azonban szinte semmi sem hallottunk a projektről egészen 2015-ig, amikor a jogtulajdonos GFM Films bejelentette, hogy társfinanszírozási megállapodást kötött a kínai C2M Media Grouppal.

Akkor az is kiderült, hogy a projekt Natali részvétele nélkül fog tovább haladni, minden bizonnyal annak köszönhetően, hogy a két cég közötti megállapodás a forgatókönyv fejlesztését is magába foglalta, márpedig 2013-ban az eredetileg szerződtetett rendező elkészült saját szkriptjével, melyben a Gibsontól kapott megjegyzéseket is belefoglalta.

Maga a Neurománc egyébként először 1984-ben jelent meg (itthon 1992 óta kapható), és 7 millió példányt adtak el belőle. A kereskedelmi siker mellett a szakma is elismerte William Gibson művét, hiszen bezsákolhatta a Nebula, a Hugo és a Philip K. Dick-díjakat is, márpedig máig sem volt sok alkotás képes a triplázásra, a scifi-műfaj koronagyémántjainak megszerzésére

A hivatalos szinopszisa a következő: "Vigyázz, ha jön a jövő…! Case, a konzolcowboy, az adatmezők magányos vándora magára haragította megbízóit, s ezért a hibáért képességei legjavával kellett fizetnie. Azóta üzletel, a fennmaradásáért küzd a XXI. századi Japán alvilágában, ahol a pénz szava törvény, a könnyelműség büntetése pedig gyors, kíméletlen halál… Armitage, a kékszemű démon azonban nem az üzletkötés szándékával keresi fel Case-t. Neki az aranykezű számítógépvirtuózra van szüksége. Társnője az acélkarmú, harcra drótozott izomzatú Molly indítékai még különösebbek… Megbízójuk a világ legzseniálisabb komputere svájci állampolgár. Szabadparton, ebben a fura, égi Las Vegasban él, egy arisztokrata dinasztiát szolgál. Úgy határozott, kivívja szabadságát. Bármi áron… A modern SF csúcsteljesítménye!"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • codaco #3
    Igazából egy minisorozat jobb lenne, abba több férne, mint egy filmbe.
  • Jawarider #2
    El ne csesszék....
  • bunny #1
    Jó lenne, ha meg tudnák filmesíteni, bár nem tudom elég izgalmas lenne-e filmnek. Persze a szárnyas fejvadász is elég jól sikerült, szóval nincs veszve a remény. Addig is megmarad alapműnek könyv formában :D