Szekeres Viktor

Matt Damont parányira kicsinyítik - itt a Downsizing című komédia előzetese

Megkapta első előzetesét Matt Damon komédiája.

A Toronto International Film Festival keretében mutatta be először a közönség előtt Downsizing című új filmjét a Paramount Pictures, majd ki is adta kisvártva hozzá az első teljes előzetest. Az Alexander Payne által rendezett scifi-komédia főszereplője Matt Damon és Kristen Wiig, akik mellett még olyan színészeket láthatunk majd, mint Christoph Waltz, Hong Chau és Jason Sudeikis.


Amerikában decemberben kerül mozikba a Downsizing, míg itthon január 11-től láthatjuk a filmet, aminek talán nem is Matt Damon lesz a húzóneve, hanem Payne, akit korábban négy filmjéért is Oscar-díjra jelöltek, s ezek közül a Kerülőutak és az Utódok forgatókönyvéért meg is kapta a rangos elismerést. Ezek mellett egyébként még olyan alapfilmeket rendezett, mint a Gimiboszi, a Schmidt története, és a Nebraska. Beszédes, hogy eddigi hat játékfilmjének mindegyike 7-es átlagértékelésnél jobbal rendelkezik az IMDb-n, márpedig ez nem sok rendezőre mondható el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • stremix #2
    De a rovarok ugyanakkorák maradnak. Ha megcsíp egy szúnyog...
    Na meg a többi állat is. A tengeri hullámokhoz képest is kisebbek leszünk.
    Ez szerintem még elméletben sem működne. De lehet belőle egy eladható filmet csinálni :)
  • Macropus Rufus #1
    érdekesnek tűnik.