Szekeres Viktor

Harmadik évadot is kapunk a Stranger Thingsből

Nem lesz egyhamar vége a tavalyi év egyik legsikeresebb sorozatának.

A Stranger Things tavaly jött, látott és győzött. A Netflix horrorisztikus scifisorozata döbbenetes népszerűségre tett szert, így nem meglepő, ha a készítők már a második évad premierje előtt elkezdhettek dolgozni a harmadik szezonon. Bár minderről a Netflix nem nyilatkozott hivatalosan, a Duffer-testvérek egy interjúban erősítették meg, hogy a következő évad zöld utat kapott a szolgáltatótól.

Ebben az interjúban egyébként az is elhangzik, hogy jelenleg négy szezonban gondolkodik a két író-rendező. Ez persze még változhat, ráadásul nem azt jelenti, hogy tudnák, hogy mi lesz a 3. és 4. évad története, pusztán azt, hogy akkorra kanyaríthatnak egy lezárást a szériának. Ami egyébként némiképp önző dolognak tűnhet, hiszen elmondásuk szerint nagyon szeretnék, ha a főhősöknek nem esne bajuk és minél hamarabb elhúzhatnának Hawkinsból, mert Dufferéknek még az is nehezére esik, hogy évente egyszer bajba sodorják őket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!