Szekeres Viktor

Megvan 2018 legjobban várt horrorfilmjének főszereplője

Megvan Az apáca egyik főszereplője.

A The Hollywood Reporter értesülései szerint Demian Bichir lesz a The Nun című film főszereplője - a színész egy papot alakíthat. A Démonok között, azaz a The Conjuring spinoffját, a The Nunt (tükörfordításban: Az apáca) az a Colin Hardy rendezi, aki korábban a Butterfly című animációs rövidfilmet készítette, videóklipeken dolgozott, 2015-ben pedig a The Hallow című horrorral debütált a Sundance filmfesztiválon..

Mindez egyébként azt jelenti, hogy a 20 millió dollárból készített Démonok között (The Conjuring) tovább terebélyesedik, ez már a második spinoffja lesz: az első a a nagyon sikeres Annabelle volt - ennek is készül a második része, miközben az eredeti széria harmadik epizódján is dolgoznak már.

A The Nun a Démonok között démoni apácájáról szólna, a forgatókönyvet pedig Gary Dauberman és James Wan írta. A karakterrel kapcsolatos érdekesség, hogy azt csak az újraforgatásokat követően, márciusban rakták bele a Démonok közöttbe, hiszen eredetileg egy szarvas démon lett volna a "főgonosz", akit/amit végül kivágtak a végső verzióból. A The Nun producerei között természetesen ott lesz Wan és Peter Safran.

A Warren-akták univerzum építése tehát tovább folyik, íme pár adat arról, hogy mekkora sikerrel. A Démonok között 2014-ben Amerikában 137, Amerikán kívül 181 millió dollárig jutott. 2015-ben az Annabelle alig 6,5 millió dollárból hazájában 84, nemzetközi viszonylatban pedig 173 millió dolláros bevételt ért el, és a Démonok között 2 102 és 218 millió dollárt ért el belföldön, illetve külföldön.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!