Szekeres Viktor

A Logan brutálisabb és szókimondóbb lesz, mint a John Wick 2

Az MPAA új korhatár plecsniket osztott szét Amerikában.

Az amerikai korhatár bizottság, az MPAA újabb adag filmet tekintett meg premier előtt, és hozta meg döntését azok besorolására vonatkozóan. Ezúttal két folytatás film, a harmadik Farkas-epizód és a második John Wick került terítékre a pszichológusokból és más szakemberekből álló grémium elé, akik némi mozizás és talán popcornozás után megszülték ajánlott korhatárra vonatkozó ítéletüket.

Mind a Logan, mind a John Wick: Chapter Two R-es korhatár-besorolást kapott, vagyis 17 éven aluliak csak nagykorú felügyelete mellett nézhetik meg a filmet. Érdekesség, hogy mindkét film majdnem ugyanazt az indoklást kapta, annyi különbséggél, hogy míg a John Wick 2-ben az egész filmet erősen erőszakosnak bélyegzik meg, emellett csak olykor káromkodnak benne, míg a Logan-ben végig erősen explicit a szöveg. És utóbbi esetében az "erőszak erős jelenléte" kitétel elé még egy 'brutális' jelzőt is odabiggyesztettek. Mindkét film esetében szerepel még az indoklásban a 'rövid meztelenségre' való utalás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!