Szekeres Viktor

Teljes az új Stephen King-tévésorozat szereplőgárdája

Nemcsak a Mistből lesz tévésorozat jövőre, hanem a Mr. Mercedesből is.

A tavalyi 11/22/63 után a Spike a Mistből, míg az Audience Network a Mr. Mercedes című Stephen King-regény alapján készít tévésorozatot. Előbbiről már többször írtunk és már forog is, utóbbinak a produkciója azonban csak most fog kezdődni, minek után összeállt a szereplőgárda. A David E. Kelley által írt sorozat házi rendezője Jack Bender lesz. A következő színészek kaptak állandó státuszt a sorozatban: Brendan Gleeson, Harry Treadaway, Kelly Lynch, Jharrel Jerome, Scott Lawrence, Robert Stanton, Breeda Wool, Justine Lupe és Ann Cusack, míg Mary Louise-Parker és Holland Taylor visszatérő szereplő lesz.

A regény hazai kiadásának fülszövegéből az is kiderül, hogy miről szól majd a sorozat, ha követik a könyvet: "Egy pangó közép-nyugati kisvárosban, a fagyos kora hajnali órákban munkanélküliek százai állnak sorban az állásközvetítő előtt. Egyszer csak egy magányos sofőr a tömegbe hajt egy lopott Mercedesszel, visszatolat, majd újra gázol, aztán elmenekül a helyszínről, nyolc halottat köztük egy csecsemőt és tizenöt sérültet hagyva maga után.
Brady Hartfield alkoholista anyjával él a szülői házban. Vágyik a mámorra, amit a Mercedes volánja mögött, a halálosztó szerepében érzett, ezért újabb, még ördögibb merényletre készül. Amikor Bill Hodges, a nyugdíjas zsaru levelet kap a Mercedeses Gyilkostól, reaktiválja magát, hogy meghiúsítsa az immár ezrek életét fenyegető, őrült tervet, és innentől hajmeresztően izgalmas versenyfutás kezdődik az idővel
King, a horrorkirály legújabb regénye kemény krimi, amely a klasszikus receptet követve jó és gonosz küzdelmét állítja elénk, s közben félelmetes bepillantást nyújt egy megszállott, gyilkos elme működésébe. Bill Hodges pedig hamarosan ismét színre lép, a szerző ugyanis két további regényt tervez a főszereplésével.
"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!